SÖRÖS BÁRÁNYRAGU
ÜNNEPI | HÚSVÉT
HOZZÁVALÓK
Bárányból készült leves alaplé 60-70 dkg bárány lapocka csont nélkül 1 fej hagyma 1 paradicsom 1 paprika só ízlés szerint / kb. 1/2 tk. / 1 kk. ételízesítő ízlés szerint őrölt bors 1 kk. tárkony 1,5 tk. tárkonyos ecet 1,5-2 dl sör 1 ek. liszt 1 kis kanál zsír A mazsolás rizshez: 1,5 bögre rizs 3 bögre víz só 1-2 kk. ételízesítő 5 dkg mazsola 1 kisebb kanál zsír
Elkészítés: A sörös bárányragut egy húsvéti ebédre készítettem. Alapvetően ritkán kerül az asztalra bárányból készült fogás, de egy évben egy-két alkalommal mégis tálalok valamilyen bárányból főlt vagy sült finomságot. Az elkészítése a bárányhúsnak szintén nem ördöngős, szerintem könnyedén el tudja készíteni mindenki.
A gerinccsontból először levest kell készítenünk, mert ebből az alapléből fogjuk felönteni a husit. Elkészítését lásd a leveseknél a báránylevesnél.
Miután az alaplé már a rendelkezésünkre áll, akkor neki foghatunk a ragunak.
Miután az alaplé már a rendelkezésünkre áll, akkor neki foghatunk a ragunak.
A bárány húst alaposan megtisztítjuk minden ín- faggyú darabtól, majd megmossuk és felkockázzuk. A hagymát pucoljuk le a héjától és azt is vágjuk kockákra. A zsírt olvasszuk fel egy lábasban és a zsíron pirítsuk meg a felkockázott hagymát.
A paprikát és a paradicsomot szintén mossuk meg, s a paprikának távolítsuk el a magházát, a paradicsomnak pedig vágjuk ki a szár végződését. Mindkettőt vágjuk kis kockákra. Majd hozzáadjuk a hagymához.
Kicsit megfonnyasztjuk.
Ezt követően a húst is beleadjuk a hagymás alapba és kevergetés mellett pirítjuk egy kis ideig, amíg a hús ki nem fehéredik.
Ezután meghintjük őrölt borssal, sóval, ételízesítővel, tárkonnyal, s felöntjük a leves alaplével.
Hagyjuk főlni, néha-néha átkeverve.
Ha kell, pótoljuk az alaplevet alatta.
Legalább 1,5 órát főzzük, ekkor már gyönyörűen porhanyós puha lesz a hús. Ezt követően a lisztet csomómentesre keverjük a sörrel és besűrítjük vele a pörköltet. Jól kiforraljuk és amikor elzártuk alatta a lángot, ízesítjük a tárkonyos ecettel.
Ha valakinek esetleg sótlan, azt még utólag ízesítheti.
Ehhez a pörkölthöz nem használtam őrölt piros paprikát, de aki szívesebben adna hozzá, egész nyugodtan lehet. Elrontani nem lehet vele az ételt.
Végül mazsolás rizzsel tálaljuk.
Mazsolás rizs elkészítése:
Mazsolás rizs elkészítése:
A rizst mossuk meg, s szűrőn csepegtessük le, hogy ne maradjon alatta víz.
A felhevített zsiradékon üvegesre pirítjuk.
Közben meg-megkeverjük.
Sózzuk ízlés szerint és hozzáadjuk az ételízesítőt.
Felöntjük vízzel, hagyjuk kicsit forrni, majd ezután addig főzzük, míg már majdnem magába szívta az összes folyadékot.
Azután takarék lángon, és ha van lángelosztónk, még azt is tegyük a lábas alá, addig főzzük, pároljuk, amíg a rizs teljesen magába nem szívja a vizet és megpuhul.
Ilyenkor viszont már nem szabad kevergetni a rizst.
Ilyenkor viszont már nem szabad kevergetni a rizst.
Akkor amikor még csak forr, megkeverhetjük, de azt követően ne.
Fontos: A rizshez minden esetben annyi vizet adjunk, hogy a rizs kétszerese legyen.1 pohár rizshez 2 pohár víz. Így nem lesz mancsos a rizs.
Legalábbis én így tanultam és nekem be is vált ez a módszer.
Ha megfőlt a rizs, még melegében keverjük el a mazsolával.
Jó étvágyat kívánok hozzá!
Legalábbis én így tanultam és nekem be is vált ez a módszer.
Ha megfőlt a rizs, még melegében keverjük el a mazsolával.
Jó étvágyat kívánok hozzá!