MAJORÁNNÁS, FOKHAGYMÁS CSIRKECOMB
EGYSZERŰ | KIADÓS | ÜNNEPI
HOZZÁVALÓK
6 db egész csirkecomb só őrölt fekete bors majoránna őrölt piros paprika 5-6 gerezd fokhagyma sertés zsír alufólia kevés víz
Elkészítés: A sütőben sült csirkecombok elkészítése rengeteg variációban fellelhető, én magam is sokféleképpen szoktam elkészíteni ezt a fenséges főfogást. Az egyik finomság a rendkívül egyszerű, sok előkészületet nem igénylő, majoránnás csirkecomb. Amiket egészben hagyva szoktam megsütni, mert ha ketté vágjuk a combokat, azok összesülnek, jóval kisebbek lesznek. Így egyben hagyva és így megsütve, látványra is gusztusosabbak.




Ehhez a csirkecombokat tisztítsuk meg. A bőrön ha maradt tollpihe vagy toll tok, azt távolítsuk el.
S a comb láb végéről is húzzuk le a fent maradt sárga bőrt. Majd mossuk meg, s itassuk fel róla a felesleges vizet.
A husikat ezután mindkét oldalról sózzuk meg, szórjuk meg őrölt borssal.
Ezt követően kb. fél ek. sertés zsírral kenjünk ki egy tepsit és ekkor folytassuk a húsok befűszerezését.
Azaz a tepsibe való belerakosgatáskor szórjuk meg az egyik felét a comboknak majoránnával, majd fektessük bele a húst a tepsibe a majoránnás felével lefelé. Azután, ha már a tepsiben van az összes hús, ekkor szórjuk meg a tetejüket is a majoránnával. A majoránnával érdemes így eljárni, mert ezzel a módszerrel nem pereg le róla és nem is tapad egymásra a húson a majoránna.
Az őrölt piros paprikával szintén hintsük meg a husik tetejét, de ebből már csak egy-két csipettel szórjuk meg.
Majd pucoljuk le a héjától a fokhagyma gerezdeket és mindegyiket vágjuk ketté vagy három darabba, attól függően, hogy mekkora a fokhagyma gerezdünk. Minden hús tetejére tegyünk két-három darabka fokhagymát.
Ennél a fotónál több darab combot készítettem elő, de lehet persze kevesebbet is sütni, az az alsó képen látható, mint már végeredményként.

A tepsibe a combok alá öntsünk kb. 1 dl vizet és fedjük be a tepsi tetejét alufóliával.
200 fokra előmelegített sütőbe helyezzük be a tepsit és süssük 1 órát, majd ezután vegyük le az alufóliát és süssük még kb. 1/2-3/4 órát.
De van amikor nekem 2 órát is sült a sütőben.
Ha szükséges, pótolhatjuk alatta az elpárolgott vizet, de általában nekem nem kell.

Ezalatt az idő alatt nagyon puha lesz a combok belseje és a külső rétege a husinak szép piros és ropogós lesz a piros paprikának köszönhetően is.
Bármilyen krumplis vagy rizses körettel és salátával szervírozhatjuk.

Minden alkalomra megállja a helyét ez a finom szárnyas étel, legyen egy vasárnapi ebéd vagy akár ünnepi lakoma.
Jó étvágyat kívánok hozzá!