TARKEDLI
EGYSZERŰ | GYORS | KIADÓS
HOZZÁVALÓK
30 dkg finom liszt 2 dkg élesztő 1 csipet só 2 ek. cukor 1 cs. vaníliás cukor 2 tojás 3,5-4 dl tej 2 ek. olvasztott ráma kevés olaj a sütéshez porcukor a tetejének megszórásához lekvár vagy vanília mártás a tálaláshoz
Elkészítés: A tarkedli nagyon hasonlít egy amerikai palacsintához vagy kis túró lepénykékhez. Ezt a receptet az egyik kedves szomszédomtól kaptam, Ica nénitől. Éppen akkor készítette, amikor nála voltam. Ott kóstoltam először és nagyon ízlett. Azonnal elkértem a receptet. Valójában Ica néni egy kanállal szaggatta a serpenyőbe egy kevés olajba, s nem lapította el, hanem hagyta olyanná, amilyen formában bele került a serpenyőbe. Így azok nagyobb galuska formát vettek fel. De én úgy gondoltam, hogy úgy fogom kisütni, mint az amerikai palacsintát, azaz a serpenyőben lévő olajba kanállal teszem ugyan bele, de azután ellapítom kicsit. 



Bár azt szeretném megemlíteni, hogy a massza állaga nem lesz annyira lágy, mint az amerikai palacsintáé, attól kicsit sűrűbb lesz.

Amikor a serpenyőben sütjük őket, a hőfokra igen ügyelni kell, inkább vegyük kisebbre a lángot, mert nagy lángon gyorsan megég a külseje, viszont akkor még nem sült át a belseje. De azért teljesen alacsony se legyen a hőfok, hogy azért jól át tudjon sülni a kis mini édesség.
Egyébként láttam utólag több főzős oldalon is ennek az édes süti falatkának a receptjét, majdhogy nem ugyanolyanok azok a receptek is, mint amit én is kaptam.
Akkor írom is az elkészítését, ami alapján megsütöttem.
Először langyosítsuk meg a tejet és 1 dl-t vegyünk el belőle egy csészébe. 1tk-nyit tegyünk hozzá a hozzávalóknál megadott cukor mennyiségből, kanállal keverjük össze a tejben, majd az élesztőt morzsoljuk bele. Egy szalvétával letakarva futtassuk fel. Ez nem sok idő, pár perc alatt elkezd dolgozni az élesztő a langyos tejben.
Azután keverjük hozzá a liszthez, amiben elkevertük előtte a csipet sót.
Majd a tojásokat villával verjük kicsit fel, adjuk bele a kétféle cukrot, a rámát pedig olvasszuk fel mikróban. Ezután ezeket is adjuk a liszthez.
A többi tejet fokozatosan adjuk azután a keverékhez. Lehet, hogy elég lesz 3,5 dl is összesen, de lehet, hogy szükséges a 4 dl. Ezt majd látni fogjuk a kikeverés során.
Egy sűrűbb masszát kell, hogy kapjunk.
Ezt követően hagyjuk állni kb. 20-25 percet és azután kezdjük el a kisütésüket.

Egy kevés olajat melegítsünk fel a serpenyőben, kb. 3 ek-al és szaggassunk bele a kikevert masszából.
Süssük előbb az egyik oldalát rövid ideig, majd egy lapáttal megfordítva süssük meg a másik oldalát is. Természetesen az olajat többször pótoljuk, mert sütés közben az elején adott olaj kevés lesz az összes tarkedli kisütéséhez.

Amikor kisütöttünk egy adagot, szedjük ki papírtörlőre, hogy a felesleges olajat felitassuk.
Majd folytassuk a sütést, amíg tart a tésztánk.
Kicsit várjunk vele és amikor már nem olyan forró, hintsük meg a tetejét porcukorral.

Érdemes kipróbálni, nagyon kellemes, finom ízű a kisütött tarkedli.
Vanília mártást vagy lekvárt kínáljunk mellé.
Jó étvágyat kívánok hozzá!