FASÍROZOTT
EGYSZERŰ | GYORS
HOZZÁVALÓK
40-50 dkg darált sertéshús 2 egész tojás 4-6 gerezd fokhagyma 2-4 zsemle só, őrölt fekete bors őrölt pirospaprika zsemlemorzsa zsiradék a sütéshez
Elkészítés: Szerintem a fasírozott az egyik legkönnyebben elkészíthető feltét. Lehet az alakja gömbölyű is, de el is lehet lapítani, ki hogyan szereti. A zsemlék száma nálam legtöbbször 4 darab ennyi darált húshoz, de volt amikor olyan nagyokat kaptam csak, hogy 3 is elegendőnek bizonyult. De ha éppen nincs zsemle otthon és boltba se megyünk, helyette nyugodtan használhatunk kenyeret is. Abból 4 nagy szelet nem kell, 2 egész szelet elegendő hozzá.

Az összeállításhoz a zsemléket vízbe áztatjuk, kicsavarjuk, szétmorzsoljuk és a darált húshoz adjuk. Hozzáadjuk a tojásokat, amiket érdemes előtte egy kisebb tálkában villával kicsit felverni.
Majd ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, őrölt piros paprikával.
Ha hígnak találnánk a masszát, 1-2 ek. zsemlemorzsát adhatunk még hozzá. A fokhagymát lepucoljuk a héjától és fokhagymanyomón átnyomjuk, majd beleadjuk a húsos masszába.
Alaposan összedolgozzuk a masszát, s aki nem fél megkóstolni a nyers húst, akkor az picikét kóstoljon belőle, hogy szükség van-e még sóra, borsra. 


Jó étvágyat kívánok hozzá!
Majd formáljunk golyókat a kikevert húsos keverékből, amiket hagyhatunk golyó, azaz gombóc alakban is, de el is lapíthatunk.
Ha tapadna a kezünkhöz a húsos keverék, vizezzük be a kezünket és könnyebb megformálni a golyókat.

Zsemlemorzsában először meghempergetjük mindet, egy tányérra vagy tálcára sorakoztatva.
Én így szoktam csinálni. S ha mindet elkészítettük a húsos keverékből, csak azután kezdek hozzá a sütésüknek.
Majd bő, forró zsiradékban pirosra kisütjük a fasírtokat.
A zsiradék lehet olaj is és sertés zsír is.
5-6 dl mennyiség mindenképpen legyen.
Egyszerre túl sokat ne tegyünk a zsiradékba.
Amikor felforrósodott az olajunk vagy a zsírunk, akkor vegyük kicsit vissza a hőfokot és ne hirtelen süssük meg a fasírtokat.
Mert a külseje gyorsan pirul, de a belseje még nyers maradhat.
Ezért azt javaslom, hogy lassabb tűzön süssük a fasírtokat.

A sütés során úgyis meg tudjuk tapasztalni, látni fogjuk, hogy mennyire vegyük vissza a hőt.
Főzelékek mellé kitűnő feltét, de önmagában akár salátával, akár burgonyás körettel is fogyasztható.
A fasírtok nagysága szintén mindenki egyéni ízlésére van bízva.
Lehet kisebbeket és nagyobbakat is formázni a húsos keverékből.
Én leginkább a közepes méretet szeretem készíteni és általában kerek formákra alakítom.

Jó étvágyat kívánok hozzá!