CUKKINI LEPÉNY
EGYSZERŰ | GYORS | KIADÓS
HOZZÁVALÓK
  • 1-2 zsenge cukkini
  • 6 tojás
  • 15 dkg túró
  • fél csokor petrezselyemzöld
  • 5 dkg reszelt trapista sajt
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3-4 dkg ráma
  • 1/2 dl víz
  • só, bors, ételízesítő
  • sütőpapír
  • Elkészítés: Ezt az ételt köretként ajánlom, de tulajdonképpen egy saláta mellé főfogásként is el lehet fogyasztani. Az összeállítása nem nehéz és a sütési ideje is csak annyi, mint egy süteményé.
    A cukkinit először mossuk meg. Majd a két végét levágva, szeleteljük fel karikára vagy félfőre. A héját nem kell lepucolni, hiszen zsenge cukkinit használunk, de ha úgy találjuk, hogy jobb lenne a héját eltávolítani, akkor nyugodtan, de a lepényben mutatósabb, ha látszik a cukkini zöldellő héja. 
    A hagymát a tisztítás után kockázzuk fel és a rámán fonnyasszuk üvegesre. Adjuk hozzá a szeletelt cukkinit, sózzuk, borsozzuk, ételízesítőzzük meg és öntsünk alá 1/2 dl vizet. Fedővel lefedve pároljuk készre. 
    A párolásnak nem kell túl sok idő, kb. 10-15 perc. Ha megpárolódott, egy kis ideig hagyjuk langyosra hűlni. Ezt követően keverjük ki a túrót 4 tojássárgával és 2 egész tojással. 
    Adjuk hozzá a reszelt sajtot, majd a kissé kihűlt párolt cukkinit.
    Fűszerezzük még kevés sóval, borssal és ételízesítővel. 
    A petrezselyemzöldet szintén mossuk meg és azt követően aprítsuk fel és adjuk azt is a cukkinis keverékhez. 
    Végül a 4 tojásfehérjét verjük fel kemény habbá és keverjük hozzá az előző masszához. 
    Egy közepes méretű tepsit béleljünk ki sütőpapírral vagy kenjünk ki rámával. Ha rámázzuk, akkor viszont hintsük meg a tepsit a  kikenés után kevés zsemlemorzsával. 
    Simítsuk bele a masszát és előmelegített sütőben süssük készre kb. 25-30 perc alatt. 
    Langyosra hűtve, szépen szeletelhető.
    Sült húsok és mártások mellé kínáljuk.

    Jó étvágyat kívánok hozzá!