ZÖLDSÉGES TEJSZÍNES CSIRKEMELL
EGYSZERŰ | GYORS | KIADÓS
HOZZÁVALÓK
  • 2 csirkemell filé
  • 50 dkg vegyes zöldség ( borsó, sárgarépa )
  • kevés olaj
  • 1 fej vöröshagyma
  • só, őrölt fekete bors
  • ételízesítő
  • őrölt piros paprika
  • 2 ek. liszt
  • 2 dl főző tejszín
  • 1 tömlős natúr camping sajt
  • 1 paradicsom
  • 1 TV paprika
  • Elkészítés: Ennek a főételnek a mennyisége 4-6 főre elegendő, így kevesebbet is készíthetünk belőle. Abban az esetben 1 csirkemell filé is elegendő hozzá és kicsivel kevesebb zöldséggel is készítsük. Én mindenkor többet főzök egy ételből, így aszerint vannak a hozzávalók is. Ezt a húsos fogást gyorsan el lehet készíteni, mi nagyon szeretjük. Köretnek lehet hozzá kínálni párolt rizst, bulgurt, tésztát, nokedlit vagy burgonya pürét. Ki milyen köretet választ mellé.
    Én rizibizivel és savanyított karfiollal tálaltam.
    Először mossuk meg a csirkehúst és azután vágjuk csíkokra, majd tegyük félre. A vöröshagymát pucoljuk le a héjától és vágjuk kis kockákra, majd a paprikának távolítsuk el a magházát, a paradicsomnak pedig vágjuk ki a szárvégződését. Mindkettőt vágjuk szintén kis kockákra.
    Kevés olajat vagy aki zsírt használ, az zsírt, hevítsünk fel egy lábasban és dobjuk rá a hagymát. Fonnyasszuk üvegesre és azután adjuk hozzá a paprikát és a paradicsomot. Hagyjuk kicsit dinsztelődni, persze kevergessük át. Ez nem sok idő.
    Ekkor tegyük hozzá a felcsíkozott húst és pirítsuk egy kis ideig, amíg a csirkemell kissé kifehéredik.
    Amíg ez pirulgat, a zöldséget öblítsük le és tegyük egy szűrőbe, hogy a felesleges víz lecsepeghessen.
    Én mirelit zöldséget használtam hozzá, de lehet friss borsóból és friss répából is készíteni.
    Amikor kicsit kifehéredett a csirkehús, hintsük meg egy kevés piros paprikával, keverjük át és öntsünk hozzá egy kis vizet. 
    Majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és egy kevés ételízesítőt is tegyünk bele. 
    Jól keverjük össze és adjuk hozzá a zöldség keveréket. Öntsük fel annyi vízzel, hogy majdnem ellepje a húst.
    Lefedve hagyjuk megpárolódni a zöldséget a hússal. Ez kb. 40 perc.
    Ezt követően a lisztet keverjük csomómentesre a főzőtejszínnel és ha már szép sima, keverjük hozzá a tömlős sajtot.
    Amikor kikevertük a lisztet a főzőtejszínnel, akár át is szűrhetjük egy szűrőn és csak azután keverjük bele a sajtot, de persze nem muszáj, de így biztos, hogy nem marad benne egy kicsi liszt csomó sem.
    Ha úgy látjuk, hogy jó puha a hús is és a zöldség is, akkor habarjuk be a sajtos, tejszínes keverékkel. Többszöri kevergetés mellett jól forraljuk ki és egy kicsit főzzük is össze pár perc alatt a sajtos habarással a husit. 
    Ha azt tapasztaljuk, hogy sűrűbb lett a kelleténél, adjunk hozzá egy kevéske vizet, ezzel lágyíthatunk a sűrűségén. De akkor ezzel is jól forraljuk össze.
    A rizibizi elkészítését megtalálhatjátok az oldalon.

    Jó étvágyat kívánok hozzá!