BESAMELES-BROKKOLIS CSIRKEMELL
EGYSZERŰ | KIADÓS | ÜNNEPI
HOZZÁVALÓK
  • 2 egész csirkemellfilé
  • szárnyas fűszerkeverék
  • 1 szép fej brokkoli
  • 10 dkg ráma
  • sertészsír
  • 3 púp. ek. liszt
  • 1/2 l tej
  • őrölt fekete bors
  • ételízesítő
  • 5-10 dkg trapista sajt
  • Elkészítés: A csirkemellből készített brokkolis sült nemcsak egy hétvégi ebédnél állja meg a helyét, hanem szívesen készítem egy hétköznapi este is vacsira, mert könnyű fogás, laktató és viszonylag gyorsan meg van. Én minimum két egész csirkemellet számolok egy adaghoz, azaz egy tepsire, de nyugodtan lehet többet is és kevesebbet is számolni. Abban az esetben a hozzávalók vagy feleződnek, vagy duplázódnak.
    Először kezdjük a főzést a brokkolival. 
    A brokkolit szedjük rózsáira, mossuk meg és főzzük meg. A főzővízbe persze tegyünk egy kevés sót is.
    Ezt követően a csirkemellel folytathatjuk a munkálatokat.
    A melle húsokat mossuk meg 3-4 vízben, töröljük papírtörlővel szárazra és középen ( ha egyben van egy mellfilé ) vágjuk ketté.
    Majd egy fél melle húst szeljünk hosszában kettő vagy három szeletre. Papír vékony ne legyen, a két-három szelet aszerint jön majd ki, ha látjuk, hogy mekkora a mellfilé húsunk.
    Ha felszeleteltük a húst, mindkét oldalról szórjuk meg szárnyas fűszerkeverékkel. 
    A befűszerezett hús szeleteket külön már sózni nem kell, mert ez a fűszerkeverék már tartalmaz sót, esetleg ha valaki sósabban szereti, akkor a fűszerkeverék előtt picit sózzon, de én nem tettem.
    Egy serpenyőben forrósítsunk fel egy kevés sertés zsírt vagy aki jobban szeret olajat használni, akkor olajat és a hússzeletek mindkét oldalát süssük elő. 
    Majd tegyük félre.
    A hús elősütése közben valószínűleg a brokkolink is meg főlt, így azt szűrjük le a főzővizétől és azt is tegyük félre.
    A husik sütése után készítsük el a besamellt.
    Egy lábaskában olvasszuk fel a rámát és amikor felolvadt, adjuk hozzá a lisztet. Kevergessük addig, míg kifehéredik a rámán a liszt, azaz egy vajas rántást készítsünk.
    Ekkor húzzuk le a tűzről és kézi habverővel keverve, fokozatosan adjuk hozzá a tejet és keverjük csomómentesre. 
    Adjunk hozzá egy kevés sót és 2-3 csipet borsot, s ételízesítővel is ízesítsük.
    Tegyük vissza a tűzre és folytonos keverés mellett sűrítsük be, forraljuk ki. 
    Ha azt látjuk, hogy túl sűrű, még adhatunk hozzá a megadott mennyiségű tejen kívül is plussz tejet.
    Az egésznek mártásos állagúnak kell lennie.
    Ezután egy tepsit kenjünk ki zsiradékkal és fektessük bele szépen sorban az elősütött hússzeleteket.
    A husik tetejére ezt követően rendezzük el a főtt brokkoli rózsákat.
    Ha nem kaptunk egy nagy fej brokkolit, akkor természetesen két kisebbet vásároljunk, hogy legyen elegendő belőle, hogy a húsok tetejére, s közéje is bőven jusson.
    Amint ezzel meg vagyunk, a besamellt szépen oszlassuk el a brokkoli rózsák és hús szeletek tetején.
    A trapista sajtot reszeljük le és szórjuk meg vele gazdagon a besamellt.
    Természetesen lehet más sajtot is használni, nemcsak trapistát.
    Lehet edamit, gouda sajtot vagy füstölt sajtot is használni hozzá.
    Végül előmelegített sütőben süssük meg a brokkolis-besamelles csirkemellet kb. 40 perc alatt. 
    Nagyon ízletes lesz, amikor kissé rápirítjuk a sajtot a besamell tetejére.
    A finom csirkés sültet bármilyen körettel, salátával, savanyúsággal tálalhatjuk.
    Én most fűszeres, tepsiben sült burgonyával tálaltam. 
    Mellé savanyúságként csalamádé lett szervírozva.
    Akinek légkeveréses, sütője van, az egyszerre tudja sütni a húst is és a krumplit is. 
    Én ezt a burgonyát mirelitként vettem, s mielőtt bele szórtam a tepsibe, előtte kissé ki kentem zsírral a tepsi alját.
    S a tepsi tetejét pedig miután benne sorakoztak a krumpli hasábok, lefedtem alufóliával.
    Amikor a húst kivettem a sütőből, ekkor levettem a krumpliról az alufóliát és még így sütöttem tovább egy kis ideig a krumplit. Kb. 10 percig.
    Azalatt a csirkemell között a besamel is hűlt már annyira, hogy szépen szelhető legyen.
    Ez egy nagyon kellemes ízű, könnyű csirkés főétel, próbáljátok ki ti is.

    Jó étvágyat kívánok hozzá!
    erzsike
    2016-02-04
    Kedves Andrea!Örülök, hogy tetszik ez a receptem is és tényleg nagyon finom is! Bátran ajánlom neked a Muffin formában sült brokkoli felfújtat is, egyszerű és nagyon ízletes. Én sokféle brokkolis ételt szoktam készíteni, mert imádjuk. Böngészd át a tartalom jegyzéket, találsz pár ilyen receptet.Gratulálok a sikereidhez!Szeretettel:Erzsike
    Lupercalia
    2016-02-03
    Egyébként január végén elkészítettem újra a máglyarakást a Te recepted szerint. Óriási sikere volt. :) Ezt az ételt is meg fogom csinálni. Szép napokat Neked! Andrea
    Lupercalia
    2016-02-03
    Kedves Erzsike! Hmm, de guszta!!! Épp most említettem a páromnak, hogy régen egy étteremben milyen finom csőben sült brokkolit ettünk, ami besamellel készült. Ennek már sok éve, de ő is emlékezett rá. Erre most meglátom nálad ezt a finom brokkolis, besameles ételt...Véletlen egybeesés.:) Üdv: Andrea