SALÁTA FŐZELÉK
EGYSZERŰ | GYORS | KIADÓS
HOZZÁVALÓK
  • 1 fej saláta
  • 5-6- gerezd fokhagyma
  • 2-3 ek. ecet
  • 3 púp. ek liszt
  • 1 nagyobb ek. sertés zsír
  • 2 ek. tejföl
  • kb. 6-7 dl tej
  • víz
  • Elkészítés: Talán sok mindenkiben felmerül a kérdés, hogy salátából főzelék? Nos igen, amikor gyerek voltam, anyukám többször készített nekünk saláta főzeléket. Bár nem mondom, hogy én magam gyakran készítek, de amikor szezonja van, tehát a kertben is megterem a saláta, akkor nem hagyom ki, mert a férjemnek is az egyik kedvenc főzeléke közé tartozik. Ő is gyerekkortól ismerte és fogyasztotta, mert a nagymamája náluk is gyakran elkészítette ezt a fogást. 
    Először a fej salátát bontsuk leveleire, amelyik saláta levél nem szép, természetesen azt dobjuk el és jó alaposan mossuk meg a leveleket többszöri vízben, hogy az esetleges földes részt mindenképpen távolítsuk el.
    Azután a leveleket vágjuk nagyobb csíkokra.
    Egy lábasban kb. 1-1,5 liter vízben tegyük fel főlni.
    Sózzuk meg ízlés szerint, kb. 3-4 kk.-al tegyünk bele.
    Majd a legvégén kóstoljuk meg a kész főzeléket és utána ízesíthetünk.
    5-6 nagyobb gerezd fokhagymát pucoljunk le a héjától és kis, vékony szeletekre aprítsuk fel a fokhagyma gerezdeket és adjuk a salátához. Főzzük addig, míg puha nem lesz a saláta. Ez az idő kb. 20-30 perc.
    Néha - néha utána olvasok egy - egy étel elkészítésének, hogy máshol hogyan főzik, s a saláta főzeléknél is láttam többféle elkészítési módot.
    De én mégis maradtam amellett, amit az édesanyámtól tanultam.
    Amikor már puha a saláta, adjunk hozzá egy kevés ecetet. Én először mindég csak 2 ek-nyi mennyiséget teszek hozzá ( függ az ecet mennyisége az ecet savasságától is, azaz nem mindegy, hogy 10 vagy 20 % os az ecet, amit a főzésünkhöz használunk. Én 10%-os ecetet tettem a főzelékbe. ) 
    Majd a főzés végén, ha szükséges még utána ízesíthetjük ecettel. 
    S ezután készítsünk egy rántást. A zsírt olvasszuk fel egy kis lábasban és 3 púp. ek. lisztet pirítsunk meg rajta. Ha kevés a zsír, még nyugodtan adhatunk hozzá.
    Azután vegyük le a tűzről és egy kézi habverővel keverjük el benne a 2 ek. tejfölt és végül lazítsuk fel annyi tejjel, hogy egy lágyabb, krémesebb állagot kapjunk.  Kb. 4-5 dl liter tejjel keverjük ki. 
    Egy szűrőn keresztül adjuk a salátához és folyamatos keverés mellett sűrítsük be a főzeléket.
    A besűrítés során fogjuk látni, hogy mennyire sűrűsödik és ha azt látjuk, hogy igencsak, akkor adjunk még hozzá tejet. Alaposan forraljuk ki és még egy kóstolást mindenképpen iktassunk be. 
    S ha úgy érezzük, hogy sótlan, vagy nem érezhető az ecet íze, akkor ízesítsük még utólag a főzelékünket.
    Ehhez a főzelékhez piros paprikát nem szoktam használni, csak így " fehéren " készül a saláta főzelék.
    Lehet készíteni hozzá feltétnek sült kolbászt, sült virslit.
    Mint ezen az alsó képen is látható. 
    Itt kicsit sötétebb volt a saláta, így a főzelék is sötétebb lett.
    Bár ez a kép és az alatta lévő kép egy-egy régebbi főzelék elkészítésekor készült.
    De akár tükörtojással is kínálhatjuk.
    De a feltétek lehetnek igen változatosak is.
    Én most fagyasztott állapotban vásárolt sajttal töltött hús korongot sütöttem ki hozzá és azzal kínáltam.
    Bármivel is tálaljuk, minden illik hozzá.
    Kicsit különleges, de nagyon finom főzelék!

    Jó étvágyat kívánok hozzá!