CICA KÉSZÍTÉSE TORTA DEKORÁCIÓKÉNT
ÜNNEPI | SZÜLETÉSNAP | KREATÍV
HOZZÁVALÓK
  • Fondant vagy dekorációs virágmassza
  • fekete és rózsaszín ételfesték
  • ecset
  • marcipán formázó készlet egy-egy darabja vagy kiskés
  • damil vagy vékony drót
  • Elkészítés: Ezt a cicát a " Málnás-tejszínes torta " tetejére készítettem. Ehhez készült még egy gombolyag is. Viszont cicát készítettem már más alkalommal is, a " Narancsos túrótorta cicákkal és szarvassal" tortához, ami szintén így készült. Annyi a különbség a két cica készítésénél, hogy most cukrász nagykerben vásárolt kész dekorációs virágmasszát használtam, míg a narancsos túrótortánál általam készített pillecukorból lévő fondantból mintáztam a cicákat. Ez utóbbi több száradást igényel, egy napra is szükség van, hogy megszáradjon és csak azután festettem le a cicusokat, míg a kész virágmasszánál erre a több száradási időre nincs szükség. Olyan gyorsan szárad, hogy amikor összeállítottam, rögtön le is festettem, és azután hagytam állni, hogy a festék megszáradjon rajta. De persze így is előző nap készítettem el a figurát.
    Tehát bármilyen anyaggal is dolgozunk, mindkettőből jól mintázható a cukor figura. De azt még megemlíteném, hogy nekem az Unidec nem vált be erre a célra, mivel túlságosan lágy.
    Először egy keveset vegyünk el a masszából, a többit csomagoljuk vissza, hogy ne száradjon ki. Persze ezt amikor megvettem és ez igaz a pillecukros fondantra is, ha nem használjuk fel azonnal, a többi kissé megkeményedik, tehát az állás során bekeményedett. Ezt orvosolhatjuk, hogy egy darabot levéve belőle, pár másodpercre mikróba helyezünk, ha a kezünkkel még nem tudjuk, nem bírjuk átgyúrni.
    Miután átgyúrtuk, készítsünk belőle egy henger alakzatot és két kerek gömböt.
    A henger alakút kicsit hajlítsuk meg, közben igazgatva, hogy kissé olyan alakja legyen, mint egy fekvő cicának. 
    Azután a nagyobb gömbölyű formát illesszük a készre formázott henger alakú test elülső részére. Ez lesz a cica feje.
    Ha ezzel a dekorációs masszával dolgozunk, arra nem szükséges semmilyen ragasztó anyag, könnyen rászárad az egyik darab a másikhoz.
    De ha pillecukorból készült fondanttal dolgozunk, akkor vagy ehető ragasztóval ( ez is cukrász nagykerben kapható ) vagy sima vízzel rögzítsük őket egymáshoz. 
    Azaz egy kis pohárba tegyünk kevés vizet és ecsettel kenjük át azt a részt, ahová illesztjük a másik darab fondantot.
    De én ennél a kész anyagnál ezt nem kellett, hogy megtegyem, mert jól oda tapadt, nem csúszott el onnan.
    Ezután a kisebb gömbölyű formából ( ha nem elég, persze vegyünk újabb darabot ) készítsünk négy lábat és egy farkat.
    Azokat is illesszük az oldalához, illetve hátra.
    Ilyenkor van szükség a marcipán formázók közül egy olyan eszközre, aminek a vége szélesebb, laposabb. Ezzel simítgassuk oda az oda illesztett lábakat a test oldalához, s a farkat pedig a cica hátuljához.
    Természetesen ha nincs ilyen eszközünk, az sem baj, erre jó egy kis kés vagy kis kanál is. A kés pengés részével, vagy a kis kanál végével simogassuk rá az illesztésnél a  fondantot a már említett részekhez. Így természetesnek fog látszani, s nem lesz látható az illesztés.
    Azután vegyünk újabb darab fondantot és két kis lapos háromszöget alakítsunk ki. Ezeket illesszük a cica fejének két oldalára. Ezzel ki is alakítottuk a két fülét.
    A cica lábainak a végén akár kis késsel, akár marcipán formázó eszközzel nyomjunk bele 3-3 csíkot, s ott kissé lapítsuk is el a lábak végét. Ezzel alakítottuk ki az ujjakat. ( A festésnél majd jobban látható lesz. )
    Majd a szemeknek szintén csináljunk két bemélyedést akár marcipán formázóval, akár késsel.
    Vegyünk újabb fondantot és készítsünk két lapos  csepp alakot és egy lapos háromszög alakot. A csepp alak lesz az orcája, a háromszög alak lesz az orra.
    Ezeket is illesszük az arcra. ( Pillecukros fondantnál, ha kell, használjunk vizes ecsetet a ragasztáshoz vagy ehető ragasztót, de ennél az anyagnál szintén nem kell. )
    Ha mindezekkel megvagyunk és ha ebből a dekorációs anyagból készítettük a cicát, akkor neki is láthatunk a festésnek.
    Ha pillecukros fondantból formáztuk meg a cicát, akkor hagyjuk egy napig száradni, vagyis, addig, amíg keményre nem száradt a cica.
    A fekete festéket nem lehet folyékony állapotban megvásárolni, mint a többit. Bár azt javaslom, a figurák festéséhez sose használjunk folyékony ételfestéket, hanem por vagy gél állagút.
    Az első festéskor még én is az egyszerűbb, bármilyen élelmiszer üzletben megvásárolható folyékony ételfestéket használtam, de aztán rájöttem, hogy azzal nem lehet szép eredményt elérni.
    A por állagúakat - úgy tudom csak cukrász üzletekben vagy Budapesten található Ázsia üzletben lehet beszerezni, de a gél állagú ételfestéket már bármelyik ABC-ben vagy Tescó-ban is megvehetjük.
    Tehát a por alapú fekete festékből egy-két késhegynyi mennyiséget tegyünk valamibe, én festő palettára szoktam rakni. ( Az általános iskolákban szoktak ilyet venni a szülők papírírószerben, tehát könnyen hozzá juthatunk. ) De jó erre a célra egy kis tányér vagy pohár is. Pár csepp vizet adjunk hozzá és azután fessük be a cicát. Készítsünk neki egy frufrut is, ha akarunk. A szemek bevágásait és lábán lévő körmöcskék helyét is fessük meg.
    Majd a rózsaszín festékből - nekem gél állagú van - szintén keverjünk ki egy keveset, ez egy halvány rózsaszín legyen és fessük át a fülek belső részeit és az orrocskát és orcákat.
    Egy vékony drótot, ezt én szintén cukrász üzletben vettem, de máshonnan is beszerezhető vagy vastagabb damilt vágjunk fel 6 darabra és 3-3 kis darabot szúrjunk az orcákba.
    Ezzel el is készült a cica, már csak hagyni kell száradni.
    De még a gombolyag elkészítése hátra van. 
    Vegyünk egy darabot a fondantból és egy kevés rózsaszín vagy piros vagy akár más színű is lehet, ételfestéket adjunk hozzá és gyúrjuk össze. Amikor elértük a kellő színt, egy kevésből formázzunk egy gömböt.
    A többiből pedig sodorjunk csíkokat.
    Azért érdemes több csíkot sodorni, mert egyben nem biztos, hogy fel tudjuk tekerni, ugyanis elszakadhat a fondant csík.
    Ha ezzel is megvagyunk, tekerjük fel a gömbölyű darabra a csíkokat, közben forgatva a gömböt. Egy hosszabb darabot hagyjunk lelógni a fondant fonalból. 
    Ezzel elkészült a gombolyag is.
    S tényleg most már csak a száradás van hátra.
    Végül felhelyezhetjük a tortára a az általunk elkészített cica figurát a gombolyaggal együtt.

    Kellemes időtöltést és kreatívkodást kívánok!