RÁCPONTY
KIADÓS | ÜNNEPI | EGYSZERŰ
HOZZÁVALÓK
  • Kb. 1kg ponty filé
  • 1 kg burgonya
  • 6-8 kis szelet füstölt szalonna
  • 4 dl tejföl
  • 3 paradicsom
  • 3 fehér húsú paprika
  • 2 hagyma
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • őrölt fekete bors
  • őrölt piros paprika
  • ételízesítő
  • bazsalikom
  • kevés sertés zsír a tepsi kikenéséhez
  • Elkészítés: Ezt a halas finomságot most nem én készítettem - én is sütöttem már - hanem a családban most a fiamé és a párjáé volt a konyhatündér szerep. Tulajdonképpen nem nehéz elkészíteni, csak az előkészületek kissé időigényesek. Viszont nagyon finom. Legelső lépés a hal tisztítása és kifilézése. Ha készen vásároljuk és nem horgászat során kerül az asztalunkra a ponty, akkor biztosan lehet már akár filézve is kapni. ( vagy a megvásárolt egész pontyot kell kifilézni. )
    Tehát amint ezzel megvagyunk, a ponty filé húsát be kell irdalni. A hal húsa felüli részét kell bevagdalni. A hal beirdalása nagyon fontos és az is, hogy nagyon sűrűn kell bevágni a húst, hiszen a benne lévő kis szálkák így fognak majd átsülni.
    Ehhez a hal filét fektessük magunk elé a vágódeszkára a bőrével lefelé és jó éles késsel a húsát 3mm-ként vágjuk be hosszanti irányba teljesen a bőrig. 
    Ezt a beirdalást végezzük addig, míg a hal húsát mindenhol be nem vagdostuk. A nagyon sűrűn való beirdalás szintén nagyon fontos, mert csak így lesz a szálka is puha. Ezután sózzuk be a halat.
    Szeretném megemlíteni, hogy a hal besózása intenzívebben történjen, mintha sertés húst sóznánk, mert a hal jobban igényli a sót.
    Ezután hagyjuk állni a besózott halat, amíg elkészítjük a krumplit.
    Ehhez a burgonyát pucoljuk le és mossuk meg több vízben. Hagyjuk egészben, feldarabolni nem kell.
    Tegyük egy lábasba és annyi vizet öntsünk rá a lábasba, amennyi ellepi. Adjunk hozzá sót és főzzük meg. 
    Viszont csak annyira főzzük meg, hogy fél puha legyen, azaz ne essen szét a krumpli.
    Amíg fől a burgonya, készítsük elő a zöldségeket. A hagymát pucoljuk le a hajától és vágjuk karikákra vagy félfőre.
    A paprikát, paradicsomot mossuk meg, majd a paprikának távolítsuk el a magházát és karikázzuk fel. A paradicsomnak is vágjuk ki a szár végződését és azt is karikázzuk fel.
    A szalonna szeleteknek vágjuk ezután le a bőrét és vagdossuk be a szalonnát kakastaréj formára.
    Amikor elkészült a burgonya, öntsük le róla a vizet és hagyjuk addig hűlni, amíg már meg tudjuk fogni.
    Ekkorra már a sütőt is melegítsük elő. Ha valakinek villany sütője van, 200 fokra állítsa be a hőfokot.
    A kissé meghűlt burgonyát karikázzuk fel.
    Majd a tepsit kenjük ki kissé a zsírral. Osszuk el ezután a tepsiben a felkarikázott burgonya szeleteket és kicsit sózzuk is meg.
    Ugyan, sós vízben főztük a krumplit, mégis jó, ha most is kicsit megsózzuk, mert így ízletesebb lesz.
    Ha elterítettük a burgonyát, tegyük a tetejére a paprika karikákat.
    Erre sorakoztassuk rá a hagymát, majd rá a paradicsomot.
    A paradicsomok tetejét szórjuk meg bazsalikommal, hiszen a paradicsom nagyon jól párosul ezzel a fűszerrel.
    Majd a tetejére ezután helyezzük rá a halat a bőrével lefelé.
    A beirdalt hús kerüljön tehát felülre. 
    Egy kevés ételízesítővel, ízlés szerinti mennyiségű  őrölt borssal hintsük meg a halat.
    Majd a beirdalt hal húsok közé rakjuk, tűzzük bele a szalonna szeleteket.
    Ezután tegyük be a tepsit a sütőbe és hagyjuk sülni fél órán át. Alufóliát most ne használjunk és sima alul-felül sütésre kapcsoljuk a sütőt, légkeverés nem kell.
    Amikor már majdnem fél órája sül, készítsük elő a tejfölt.
    A fokhagymát pucoljuk le a héjától és egy tálba kiöntött tejfölhöz a fokhagyma nyomón nyomjuk bele.
    1 kávés kanál őrölt piros paprikát is adjunk a tejfölhöz és az egészet jól keverjük el.
    A fél óra sütés után vegyük ki a halat a sütőből - ekkorra már szépen kifehéredik a hal húsa - és simítsuk rá a halra, a tepsire mindenhová a kikevert tejfölt.
    Helyezzük vissza a sütőbe és süssük további fél órán át.
    Ez idő leteltével el is készült a finom halacskánk.
    A sűrű beirdalásnak köszönhetően szinte minden szálka vajpuhára sült, ehetővé válik.
    Bár előfordulhat egy-egy szálka, amit megérezhetünk, de ez szinte elenyésző.
    Tálaláskor csemege céklát kínálhatunk mellé.

    Jó étvágyat kívánunk hozzá!