SERTÉSBORDA DIPLOMATA MÓDRA
EGYSZERŰ | KIADÓS | ÜNNEPI
HOZZÁVALÓK
  • 1 kg sertés karaj
  • zsiradék, olaj vagy sertés zsír
  • kb. 30 dkg csirkemáj
  • kb. 15 dkg gomba
  • 1 fej vöröshagyma
  • kb. 4-5 ek. finom liszt
  • 2 zsemle
  • 3-5 dl tej
  • 10 dkg ráma vagy vaj
  • bors
  • majoránna
  • 1 kk. őrölt pirospaprika
  • 10 dkg trapista sajt
  • Elkészítés: A sertés karajból igen változatos ételeket tudunk a családtagjaink számára készíteni. Az egyik finomság ez a gombás, besameles, sajtos sült hús. Kicsit aprólékos az összeállítása, de nem bonyolult. Én magam nagyon szeretem a tepsiben sült húsételeket készíteni, hiszen amikor már minden elő van készítve a sütésre, már mehet is a sütőbe és az szépen elsül magának. S addig lehet más fogással foglalatoskodni. Az első lépés a töltelék legyen, mert amíg az is párolódik, azalatt elkészülhet a besamell.
    Először mindenképp a csirke májjal kezdjünk.
    Mossuk meg 2-3 vízben és távolítsuk el az oda nem illő részeket és azt követően vágjuk fel kisebb darabokra. S tegyük félre egy pillanatig.
    A hagymát pucoljuk meg és vágjuk kis kockákra. 
    A gombát, ha frisset használunk, pucoljuk meg vagy mossuk meg és szeleteljük fel.
    Én minden esetben le szoktam a gomba fejéről fejteni a bőrét/héját, sőt még a száráról is. De hallottam már, hogy van aki csak megmossa.
    És van olyan is, aki nem használja fel a gomba szárát.
    Én felhasználom és hámozom a gombát. Ezt mindenki saját döntésére bízom. De természetesen használhatunk hozzá üveges vagy konzerv gombát is, azt akkor csak le kell szűrni a levétől.
    Abból egy kis üveges vagy kis konzerves elég.
    Ha mindezekkel az előkészületekkel meg vagyunk, egy kisebb lábaskában olvasszunk fel egy lapos ( kicsi ) ek. zsírt vagy ha valaki szívesebben használ olajat, akkor 2-3 ek.-nyi mennyiséget hevítsünk fel.
    Adjuk hozzá a felkockázott hagymát és fonnyasszuk üvegesre.
    Ha üvegesre pirult a hagyma, adjuk hozzá a májat és kevergetés mellett pirítsuk össze egy kissé a hagymával.
    Azután adjuk hozzá a gombát is és hintsük meg az őrölt pirospaprikával.
    Öntsük fel egy pici vízzel, kb. 1/2 dl-el, hogy ne égjen meg a paprika, mert kesernyés ízű lesz.
    Majd sózzuk, borsozzuk meg ízlés szerint és egy kevés majoránnával is szórjuk meg.
    Miután befűszereztük, keverjük át és öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje.
    Hagyjuk készre párolódni, s közben egy-két alkalommal keverjük is meg.
    Akkor lesz jó, ha már elfőtte a levét és szépen összesült a gomba és a máj.
    Bár ha túl korán elpárologna a leve, de még főlnie kell a ragunak, pótoljuk a vizet.
    Ez az idő kb. 15 perc.
    Amíg párolódik a tölteléknek való, készítsük el a besamellt.
    A rámát - én azzal szoktam készíteni - olvasszuk fel egy lábaskában és miután felolvadt, adjunk hozzá először 2 ek. lisztet. 
    Ha úgy találjuk, hogy még kevés, túl laza a keverék, adjunk még hozzá egy evőkanálnyi mennyiséget.
    Ezt szintén azért írtam így, mert a lisztek minősége is különbözik.
    Ha kellő sűrűségű, azaz se nem túl híg és se nem túl sűrű a rántás alap, kevergessük addig, míg kifehéredik a liszt a rámában. Ez nem sok idő, mindössze pár perc.
    Azután húzzuk le a tűzről és öntsünk hozzá kb. 3-3,5 dl tejet.
    Kézi habverővel keverjük simára és sózzuk, borsozzuk meg egy kicsit.
    Helyezzük vissza a lángra és sűrítsük be és forraljuk ki a besamellt.
    Ha túl sűrűnek találnánk a felfőzés során, adjunk még hozzá egy kevés tejet.
    Végeredményként egy kissé sűrűbb állagot kell, hogy kapjunk.
    Az elkészülte után ezt is tegyük félre.
    Majd a sertés karajt mossuk meg és egy papírtörlővel itassuk fel a felesleges vizet róla.
    Szeleteljük fel - 8-10 szeletet kapunk egy kg húsból - és klopfoljuk ki.
    Arra ügyeljünk, hogy túlságosan vékony  ne legyen, de vastagra se hagyjuk.
    Mindkét oldalát sózzuk meg.
    Egy serpenyőben olvasszunk fel 1 nagyobb ek. zsírt vagy annak megfelelően olajat és a húsokat megmártva lisztben, süssük elő a zsiradékban.
    Ne csak kapassuk meg, hanem fél készre, picit pirulásig süssük meg.
    Azt követően tegyük félre a hús szeleteket. 
    A tölteléket állítsuk most már végleg össze, hiszen ez idő alatt meghűlt annyira a gombás-májas ragu, hogy tudjunk vele tovább dolgozni.
    A két zsemlét - ami jó, ha előző napi, mert akkor nem mancsolódik széjjel, hanem szépen morzsolódik- mártsuk meg vízben és csavarjuk ki.
    Morzsoljuk a hozzá a raguhoz és adjunk hozzá egy tojást.
    Keverjük alaposan ki és kóstoljuk meg.
    Ha úgy érezzük, hogy még elbír sót, borsot vagy majoránnát, ízesítsük még meg.
    A félretett hús szeleteket egy kizsírozott vagy olajjal megkent tepsibe fektessük bele, majd ebből a töltelékből mindegyik húsra tegyünk egy halmocskát. ( Osszuk el annyi felé a tölteléket, ahány szelet a hús. )
    Ha ezzel meg vagyunk, mindegyik töltelékre tegyünk egy adag, kb. egy-két  evőkanálnyi mennyiségű besamelt, azaz ezt is osszuk el a töltelékek tetején.
    A sajtot reszeljük le és minden besamel tetejét szórjuk meg sajttal.
    200 fokra előmelegített sütőben süssük meg a töltelékes húsokat.
    A sütési idő kb. 35-40 perc, hiszen félig meg sütöttük már a húst a serpenyőben.
    Aki kevésbé sülten szeretné a sajtot a besamel tetején, akkor azt ne hagyja a sajt pirulásáig, de aki jobban rásülve szeretné elkészíteni, abban az esetben süsse pirosra a sajtot a besamel tetején. ( A fotókon is úgy látható, hogy a húsok tetején a sajt egy része kevésbé van megpirítva, míg a másik részén sültebbre készítettem el. )
    Bármilyen körettel, salátával vagy savanyúsággal fogyasztva kínáljuk.

    Jó étvágyat kívánok hozzá!
    erzsike
    2022-10-13
    Szia Andrea! Én is szeretem ezeket a húsos, besameles ételeket készíteni, bár patiszonnal még nem próbáltam. Valamikor évekkel ezelőtt a patiszont rántani szoktam, mint a tököt vagy cukkinit, de aztán valahogy feledésbe merült az azokból készült ételek elkészítése. Nagyon finomnak tűnik az a változat is, ahogyan te készítetted. Majd valamikor én is a receptjeim közé beillesztek ilyen fogásokat. Idén picire nőtt patiszonokat savanyítottam, ugyan nem sokat, mert most először próbálkoztam meg ezt a zöldséget savanyítani. Hamarosan meg is kóstoljuk és ha elégedett leszek a végeredménnyel, azt is megosztom itt az oldalon. Most sok recepttel elmaradtam, de igyekszem 1-2 naponta írni és pótolni őket. Köszönöm a jó kívánságokat és én is viszont kívánom nektek! Továbbra is szeretettel várlak az oldalon! Üdvözlettel: Erzsike
    Lupercalia
    2022-10-11
    Kedves Erzsike! Nagyon szeretem a besameles-sajtos sült dolgokat, a húst is, és a zöldségeket is. Régen készítettem sokszor csirkemellel ehhez a receptedhez hasonlót. A zöldséges pedig így nézett ki: a kissé megpárolt zöldségre (pl patiszon) rátettem a besamelt és utána rá a sajtot, és így ment a sütőbe...nagyon finom volt. Ha legközelebb veszek husit, akkor lehet, hogy megcsinálom újra így! Ez most nagyon jó emlékeket ébresztett bennem, köszönöm a receptet. És tanulságos számomra, hogy májas töltelékkel is el lehet készíteni, úgy még nem próbáltam. Biztosan isteni finom. Kellemes őszi napokat kívánok! Andrea