FETASAJTOS, PRITAMIN PAPRIKÁS CSIRKEMELL
EGYSZERŰ | KIADÓS | ÜNNEPI
HOZZÁVALÓK
2 egész csirkemell 1 kocka krém fehér sajt vagy kis doboz feta sajt 1 kisebb piros vagy más színű pritamin paprika 10 dkg baconszalonna só zsír víz alufólia
Elkészítés: Ennek a húsételnek a hozzávalói most négy személyre szólnak, de aki többet szeretne készíteni - valójában én is még egyszer ennyit sütöttem belőle, ( a tányéron is négynél több látható ) abban az esetben dupla hozzávalók szükségesek - akkor annyival több hús és szalonna kell. A pritamin paprikából akkor azért nem kell duplát vásárolnunk, elég ha nagyobbat veszünk. Akkor lássunk is neki a főzésnek. Az egész darabban hagyott csirkemell filét középen ketté vágjuk és megmossuk. Felitatjuk róla egy kissé a vizet egy papírtörlővel vagy szalvétával, hogy a szeleteléskor ne fröccsenjen róla majd a víz mindenhová.
Majd a fél csirkemellet nyitott szeleteléssel felvágjuk.
Ami annyit tesz, hogy a húst hosszában elkezdjük félbe vágni, de nem vágjuk szét teljesen, hanem az alján egyben hagyjuk.
Így olyan lesz, mint egy pl. könyv, amit ketté lehet hajtani.
A többi hússal is járjunk el ugyanígy.
Azután enyhén klopfoljuk ki a melleket, de nem kell nagyon vékonyra, csak úgy épphogy.
Így a nyitott szeleteléssel vágott hús a klopfolás után szép nagy szelet lesz.
( Ha nagyon nagynak találnánk, ketté is lehet vágni, akkor kapunk két szeletet. )
De arra ügyeljünk, hogy akkora legyen egy szelet, hogy fel lehessen majd tekerni.
A hús klopfolását én mindég, minden féle húsnál úgy végzem, hogy a vágódeszka alá helyezek egy összehajtott konyharuhát, mert ezzel tompítom a hanghatást és a klopfolandó húst beleteszem egy nejlon zacskóba.
Majd azon keresztül klopfolom a húst. Ezzel a módszerrel megakadályozom, hogy szerteszét fröcsköljön a húslé, illetve a húsból is akár egy kis darabka is.
Ha ezzel megvagyunk, sózzuk meg a hús mindkét oldalát és hagyjuk állni.
Ezután a pritamin paprikát mossuk meg és töröljük szárazra.
S vágjuk kisebb csíkokra.
A krém fehér sajtot - én ezt szoktam venni, mert ugyan olyan ízű sajt, mint a feta, viszont jóval olcsóbb - vagy aki igazi fetát vett, akkor azt, vágjuk fel kis kockákra.
Közben a sütőt viszont kezdjük el előmelegíteni.
Az alufóliából tépjünk annyi darabot, amennyi husink van. Akkora méretűek legyenek, hogy bele tudjuk csavarni a husikat, úgy mint egy szaloncukrot.
Terítsünk magunk elé egy szelet kiklopfolt és besózott húst a vágódeszkára vagy egy tányérra és szórjunk rá az elejére egy csíkban a sajtból.
Erre tegyünk paprikát és kezdjük el feltekerni a húst. Így kapunk majd egy húsroládot.
Természetesen a sajtot és a paprikát is osszuk el annyi felé, amennyi hús szeletünk van.
A feltekert húsrolót tegyük rá az alufóliára és tekerjük bele. A két végét az alufóliának tekerjük meg, így olyan kis csomagot fogunk kapni, mint a szaloncukor.
Járjunk el mindegyik hús szeletünkkel ugyanígy.
Egy tepsit vékonyan zsírozzunk ki és helyezzük bele a roládokat.
Majd öntsünk alá kb. 1 dl vizet.
A zsiradékra és a vízre azért van szükség még akkor is, ha fóliában vannak a húsok, mert a sülés során, amit kiengedett levet magából a hús, kiszivároghat a fóliából és leéghet a száraz tepsiben.
Ezt követően tegyük be a tepsit az előmelegített sütőbe és süssük kb. 50-60 percig.
Amikor kivesszük a sütőből, pár perc várakozás után bontsuk ki a csomagolásból és így kapunk pár szép csirkehús tekercset.
Szintén várjunk néhány percet, hogy annyira hűljön meg a hústekercs, hogy a kezünkkel meg tudjuk fogni.
Ezután minden hústekercsre tekerjünk körbe egy-egy baconszalonnát.
Egy kevés sertés zsírt hevítsünk fel egy serpenyőben és minden oldaláról pirítsuk át a husikat.
Amitől olyan szép színe lett a hústekercsnek, az a sült csirke fűszersó.
Én a roládok előtt ilyen fűszerrel meghintett csirkemellet is sütöttem még külön, s ugyanebben a zsiradékban pirítottam át a tekercseket.
De javaslom, hogy ha csak a tekercsek készülnek, érdemes ilyen fűszerrel kicsit meghinteni a szalonnát, mert ettől nemcsak szép piros színe lesz a húsnak, hanem még kellemesebb lesz az íze is.
Tálaláskor akár kettévágva is felszolgálhatjuk vagy egyben is hagyhatjuk a finom hústekercseket.
Bármilyen körettel és salátával, savanyúsággal ízletes ebéd vagy vacsora kerülhet az asztalra.
Jó étvágyat kívánok hozzá!
Lupercalia
2016-01-04
Kedves Erzsike!
Köszönjük szépen párommal együtt a jókívánságokat!
További szép napot kívánok Neked:
Andrea
erzsike
2015-12-29
Kedves Andrea! Köszönöm szépen a köszöntést!Én is Nagyon Boldog Új Esztendőt kívánok neked és a párodnak! Az új évben sok receptet szeretnék feltenni, mostanában nem jutott semmi szabad pillanatom erre. A jövőben is szeretettel várlak az oldalamon. Üdvözlettel: Erzsike
Lupercalia
2015-12-23
Kedves Erzsike! Boldog karácsonyt és örömteli 2016-os évet kívánok Neked!
Szeretettel üdvözöllek:
Andrea
erzsike
2015-11-30
Kedves Andrea!Örülök, hogy sikeres lett a tejszínhab végeredménye. Én csak 1 cs. vaníliás cukrot szoktam hozzáadni, ettől édesebbre nem ízesítem. A csirkemellfiléket sokféleképpen szoktam tölteni, most hétvégén is hasonló volt, sajt és bacon került bele. Nemsokára felkerül az oldalra. Én is kívánok minden jót! Üdvözlettel: Erzsike
Lupercalia
2015-11-23
Most hétvégén gesztenyepüréhez ettük, hmmm, mennyei volt. Gyermekkorom cukrászdás emlékeit hozta vissza. Amikor a kávémba tettem, akkor pedig a drága, nagyon régen eltávozott nagymamám emléke derengett fel szívemben, akinek a kávéjából kiehettem a tejszínhabot kislánykoromban. Micsoda boldog percek voltak azok, Istenem. Nagyon szép napokat kívánok Neked! Szeretettel, Andrea.
Lupercalia
2015-11-23
Beteszem a mélyhűtőbe a tejszínt, az edényt, és a habverőket is egy jó fél órára. Mindent, amihez a tejszín hozzáér, jéghidegre hűtök. Majd elkezdem verni, és közben egy kis habkeményítőt szórok bele. Cukrot csak a vége felé teszek bele. Így nagyjából sikerült. Még nem tökéletes, de nagyon finom, habos, krémes csoda lesz belőle, amit ugyan azonnal el kell fogyasztani, mert hamar összeesik. Na, ezzel nem szokott gond lenni. :)
Lupercalia
2015-11-23
Kedves Erzsike!
Hú, nagyon gusztusos étel! Mostanában sajnos nem látok szép csirkemellet, habár igazán combot sem. Te piacon veszed ezeket a húsokat? (Nekem mostanában kicsit kövérkésnek tűnnek.)Nagyon jó ötlet feta sajttal tölteni a húst, biztosan isteni az íze!
Képzeld, végül sikerült felvernem a tejszínhabot a következő módszerrel. (Régebben írtam, hogy nem megy.)....
Andrea