MARGARÉTA VIRÁG ELKÉSZÍTÉSE
KREATÍV
HOZZÁVALÓK
Fondant ételfesték margaréta kiszúró ecset, kevés víz tű bonbon dobozból a bonbonnak a kerekített tartója porcukor
Elkészítés: A margaréta kiszúróval készített virágokat nagyon szeretem, mert gyorsan elkészíthetőek, s nagyon mutatósak. Lehetnek szimplák, azaz egy virágból állóak, vagy duplák, két virágból állóak. De akár 3 virágból is állhatnak. Ugyanis a margaréta kiszúró 3 darab kiszúróból áll. Egy nagyból, egy közepesből és egy kicsiből. Ma már nemcsak cukrász kis-és nagykerben lehet megvásárolni ezeket a kiszúrókat, hanem már hobbiboltban vagy egy eurós boltban is találkoztam vele. ( Nekem még cukrász kellékes üzletből való van, többszörös áron. De aki szeretne ilyet vásárolni és rábukkan más üzletben, ne habozzon megvenni, mert az az ár töredéke a cukrász kellékes árnak. )
Sajnos a fotón nem nagyon látszik, majd utólag még külön pótolom a kiszúróról a képet, de talán kicsit kivehető a fotó. A margarétás kiszúró az üvegtányéron található, két darab van rajta, a kis nyújtófa mellett.
Akkor írom is az elkészítésének a menetét: A fondantot, amit már elkészítettünk, s állni is hagytuk a hűtőben, porcukrozott munkafelületen nyújtsuk ki. Egyszerre ne túl sokat nyújtsunk ki az egész mennyiségből, mert hamar megszárad. Viszont azt még szeretném elmondani, hogy a színeket mi választhatjuk meg, ételfesték hozzáadásával. Lehet rózsaszín, sárga, stb. Ha fehéret szeretnénk, akkor viszont fehér pillecukrot vásároljunk.
Amikor kinyújtottunk egy darab fondantot, a kiszúróval szúrjuk ki a virágokat. Azután egyenként vegyük magunk elé a virágokat és egy ecset végét mindegyik sziromra nyomjuk rá, ezzel ellapítjuk a szirmot és ezáltal sokkal szebb lesz a margaréta, mintha csak úgy hagynánk, ahogy kiszúrtuk.
Ezután helyezzük mindegyik szirmot egy olyan bonbonos műanyag tartóba, ami kicsit mélyített és ezáltal kissé kerekebb formát vesz fel a margaréta, s ettől még szebb lesz a virág. ( Ha kapunk bonbont valamilyen alkalomra, az elfogyasztás után ne dobjuk el a műanyagot, amiben a bonbonok voltak, mert ilyenkor tudjuk hasznosítani. ) Érdemes a torta díszítés előtt egy nappal előbb elkészíteni a virágokat és a többi dekorációt is, mert ha megszárad, olyanná a szárad, ahogy elhelyeztük. S amikor rárakjuk a tortára, vizes ecsettel lekenjük, újra olyan lesz, mintha akkor készítettük volna, de mégis megtartja a formáját. S attól, ha előző nap készítjük el, nem lesz semmilyen kár a dekorációban, hiszen tömény cukorról van szó, ami egyben tartósítva is van a cukornak köszönhetően.
Másnap állítsuk össze a tortára a virágokat, közvetlenül a felhelyezéskor. Ha szimplán akarjuk feltenni a virágokat, akkor csak egy virágot rakjunk a tortára, ha duplán, akkor most annak írom le a menetét. Vegyünk a tenyerünkbe, s ne kézbe, mert akkor eltörik, egy nagyobb virágot. Mindkét oldalát vizes ecsettel kenjük át óvatosan. Majd tegyük a tortára. Vegyünk egy kisebbet is a tenyerünkbe és azt is vizezzük át és úgy helyezzük rá a már letett margarétára, hogy a szirmok ne legyenek egymáson, hanem minden szirom közé kerüljön egy másik szirom. Egy kevés fondantot színezzünk meg sárga ételfestékkel és egy borsónyi darabot formáljunk gombóccá. Lapítsuk el egy picit és tegyük a margaréta közepébe. Egy tűvel szúrkáljuk meg a porzót - ez lesz a sárga gombócból - ettől élethűbb lesz a virágunk. Természetesen lehet rátenni még kisebb virágot is, a harmadik kiszúróval készített virágból, de én általában ebből a két méretűből szoktam csak. A legkisebb kiszúróval készült margarétát önállóan szoktam felhelyezni. S ezzel el is készült a dupla margaréta.
Akár szimplán, akár duplán helyezzük fel, mindenhogyan mutatós. Mellé mindenképpen levélkéket is tegyünk, az még szebbé teszi a kész virágot.
Remélem mindenki szeretni fogja ezt az aranyos kis virágot, ha elkészíti.
Tulajdonképpen szabad kézzel is elkészíthető, csak úgy időigényesebb és persze kiszúróval precízebb is. De ha valaki szabad kézzel készíti, előbb mindenképpen egy sablont rajzoljon meg és azt ráhelyezve, vágja ki a virág formát a fondantból.
Kellemes időtöltést kívánok hozzá!