RÁNTOTT KARFIOL
EGYSZERŰ | GYORS | KIADÓS
HOZZÁVALÓK
  • 1 fej karfiol
  • ételízesítő
  • kb. 5-10 dkg liszt
  • 2-3 kisebb tojás
  • kb. 30-40 dkg zsemlemorzsa
  • 6-7 dl olaj ( zsiradék ) a sütéshez
  • Elkészítés: A rántott karfiolt nagyon imádja itthon a család, ezért a karfiol szezonja idején sokszor készítek ilyen főételt. De télen sem hiányozhat az asztalról, mert igyekszem nyár végén, ősz elején a harmadéréskor - olcsóbban - többet megvásárolni, s rózsáira szedve lefagyasztani. S bármikor gondolok egyet, már készíthetem is ezt a finom fogást egy vasárnapi vagy hétköznapi ebédre vagy éppen vacsorára.

    A karfiolt szedjük szét rózsáira és mossuk meg. Majd annyi vízben, amennyi ellepi, főzzük puhára. A főzővízbe tegyünk egy kevés sót és egy mokkáskanál ételízesítőt is.
    Miután puhára főztük a karfiolt - de csak annyira, hogy ne essen szét - szűrjük le. 
    Egy kevés hideg vízzel öblítsük le, majd szűrjük le ezt a vizet is róla. 
    S ezután hagyjuk kissé kihűlni, hogy ne legyen olyan forró, amikor dolgozunk vele. 
    Amint kicsit hűlt a karfiol, sózzuk meg és pihentessük így a sóval meghintve kb. 10 percig.
    Majd panírozzuk be a szokásos módon.
    Előbb lisztbe forgassuk meg, majd a villával felvert tojásba és végül a zsemlemorzsába hempergessük meg.
    A bepanírozott karfiol rózsákat forró olajban vagy zsírban süssük arany barnára.
    Ahhoz forrósítsuk fel az olajat a lábasban és megforgatva a karfiol rózsákat, süssük szép pirosra.
    Egy szalvétára vagy papírtörlőre kiszedve, itassuk fel róla a felesleges zsiradékot.
    Süssük addig, míg tart a bepanírozott karfiolunk.
    Miután kisütöttük az összeset, rakjuk rá egy kínáló tálra és már szervírozhatjuk is.
    A rántott karfiolt igen sokféle körettel kínálhatjuk.
    De jelen esetben rántott burgonyával tálaltam.


    Jó étvágyat kívánok hozzá!