ZÖLDSÉGES SERTÉSSÜLT KRUMPLIPÜRÉ KOSÁRBAN
KIADÓS | ÜNNEPI | KREATÍV
HOZZÁVALÓK
  • 6-8 szelet sertés karaj
  • só, 1 tk. Flekken vagy Magyaros sertés fűszerkeverék
  • hozzá 1/2-1 dl közötti olaj
  • kevés zsiradék
  • 10-15 dkg trapista sajt
  • krumplipüréhez: 4-5 nagyobb burgonya
  • 2 ek. tejföl
  • 1 tojássárgája
  • párolt zöldséghez: 1 ek. zsír
  • 45-50 dkg zöldség keverék vagy ennek hiányában kb. 30 dkg brokkoli
  • 2-3 szál sárgarépa
  • 20-30 dkg karfiol vagy esetleg zöldbab
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • 1 dl víz
  • só, őrölt fekete bors
  • ételízesítő
  • Elkészítés: A sertéshúsból készített ételnek a receptjét egy újságban láttam és egy vasárnapi ebédre el is készítettem. Igaz eredetileg nem fűszerkeverék volt hozzá meg adva és lisztbe kellett mártani a befűszerezett husit, majd kevés zsiradékon elő kellett sütni egy serpenyőben. Azután úgy kellett készre sütni a sütőben.
    Először így készítettem.
    De más alkalommal pedig kicsit gyorsítottam rajta.
    Azt a receptet mutatom most be.
    Első lépésként hámozzuk meg a burgonyát, mossuk meg és feldarabolva, sós vízben tegyük fel főlni. 
    Ezt követően a párolni való zöldségekhez lássunk neki. 
    Ha frissen vásárolt zöldségeket vettünk hozzá, akkor a zöldségeket tisztítsuk meg, vágjuk kis darabokra. 
    A brokkolit pedig szedjük rózsáira, a sárgarépát a tisztítás, mosás után, karikázzuk fel. 
    De ha már előkészítve, fagyasztottan vásároltuk meg a zöldségeket, erre nincs szükség. 
    1 ek. zsíron vagy aki olajat használ, az azon, vagyis 2-3 ek. olajon  fonnyasszuk meg a zöldségeket. Sózzuk, borsozzuk, ételízesítőzzük meg ízlés szerint. Adjuk hozzá a megtisztított, felaprított fokhagymát. 
    Öntsük fel 1-1.5 dl vízzel és fedővel lefedve, pároljuk készre. Egyszer-kétszer keverjük át a párolás során és ha kell, pótoljuk a vizet. De sok vízre nincs szükség.
    Amíg fől a krumpli és párolódik a zöldség, nekifoghatunk a húsnak. 
    A húst, ha egyben vettük, szeleteljük fel és aztán a szeleteket enyhén klopfoljuk ki. Sózzuk meg mindkét oldalát és a fűszerkeveréket keverjük össze az olajjal.
    Minden húst, mindkét oldaláról ecsettel kenjünk át ezzel a fűszerkeverékkel és hagyjuk állni olyan 15-20 percet.
    Ezalatt szépen átpácolódik a husi.
    Ha letelt a pácolási idő, a húsokat fektessük bele egy zsiradékkal kikent tepsibe.
    A zsiradék lehet sertés zsír is, de akár olaj is.
    Tehát, ha belefektettük a húsokat a tepsibe, kb. 1 dl vizet öntsünk a húsok közé és fedjük le az egészet alufóliával.
    200 fokra előmelegített sütőbe helyezzük be a tepsit és süssük így 40-45 percig.
    Majd ekkor vegyük le az alufóliát és 1-2-3-szor megforgatva a húsokat, kicsit pirítsunk a felszínén, ami nem sok idő, 5-10 perc.
    De arra ügyeljünk, hogy ne szárítsuk ki a húst.
    Ha megsült szép színűre és puhára a hús, akár át is tehetjük egy másik tepsibe, ha túl lesült a húslé a tepsin. Én így tettem.
    Közben, ha a zöldségek is megpárolódtak, zárjuk le alatta a gázt és tegyük félre. 
    Amint a burgonya is  készen van, szűrjük le a főzővizétől. 
    Krumplitörővel törjük össze, s adjuk hozzá a tejfölt, a tojássárgáját és egy kevés sót. 
    Jól keverjük ki, amit végezhetünk robotgéppel is.
    Ha kikevertük, tegyük a pürét nyomózsákba vagy kinyomó pisztolyba. Állítsuk össze a hús kosarakat.
    A lefektetett húsok tetejére a nyomózsákból nyomjunk körbe-körbe a püréből egy peremet. Egy húson akár 2-3-szor is körbe mehetünk a pürével, így egy magasabb kosárformát kapunk. 
    Tegyük ezt mindaddig, amíg tart a krumplipüré. 
    Ha kicsi a nyomózsák, vagy a kinyomó pisztoly, természetesen majd  mindég töltsük addig, amíg tart a püré. 
    Minden krumplipüré kosárba, a hús tetejére tegyünk 1-2 kanál párolt zöldséget. 
    Ha marad a zöldségből, azt ne púpozzuk a húsra, hanem tálaláskor szervírozzuk külön a hús mellé. 
    Ezt követően a sajtot reszeljük le.
    S minden húson lévő zöldségre szórjunk egy kevés reszelt sajtot. 
    Tegyük vissza a sütőbe, amit ugyanúgy 200 fokon hagytunk, s süssük még addig a húsokat, amíg a sajt ráolvad a zöldségek tetejére.
    Végül rakjuk a guszta húsokat egy kínáló tálra vagy egy fatálra, és a pluszban még elkészített körettel kínáljuk. Ami most rozmaringos burgonya volt.
    Annak az elkészítését szintén megtalálhatjátok a receptjeim között.

    Egy salátával, savanyúsággal fenséges, brokkolis, zöldséges főfogás.

    Jó étvágyat kívánok hozzá!