ALMÁS-KRUMPLIS KÁPOSZTÁN SÜLT HÚS
KIADÓS
HOZZÁVALÓK
8-10 szelet sertés karaj vagy comb 1/2 kg savanyú káposzta 2 alma 5-6 közepes méretű burgonya 1 nagy doboz tejföl só őrölt fekete bors ételízesítő őrölt kömény 1/2 dl olaj 4-5 gerezd fokhagyma alufólia
Elkészítés: Aki szereti a savanyú káposztás ételeket, annak ez az egytálétel is remek választás lesz. A savanyú káposzta már önmagában nagyon ízletes, s amikor pedig összesül a hússal, nagyon jó ízesítést kap mind a hús és mind a káposzta.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

A sertéshúst, ha egyben vásároltuk meg, akkor előbb mossuk meg, s töröljük szárazra és aztán szeleteljük fel.
A szeleteket klopfoljuk ki, de ne túl vékonyra és mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk meg. Ezt követően tegyük kicsit félre.
A 2 almát hámozzuk meg, majd a magházukat távolítsuk el és reszeljük le az almákat.
A burgonyákkal ugyanígy járunk el. Pucoljuk le a héját, mossuk meg és azt is reszeljük le.
A tejfölt keverjük ki az olajjal, ízesítsük tetszés szerinti mennyiségű sóval, borssal, ételízesítővel.
A fokhagymát szintén tisztítsuk meg, pucoljuk le a héját és fokhagymaprésen nyomjuk át, majd adjuk hozzá a tejfölhöz.
Végül hozzákeverjük a tejfölhöz még a reszelt almát és a reszelt burgonyát is.
A legvégén belekeverjük a savanyú káposztát is. Amit először érdemes átmosni, hogy ne legyen túl savanyú.
Majd kicsavarva kissé vágjuk meg késsel, hogy ne legyenek túlontúl hosszú káposzta szálaink.
Amikor mindent összekevertünk, egy kevés őrölt köményt is tehetünk bele, mert az jól illik a káposztához.
Egy tepsit kenjünk ki zsiradékkal, aztán simítsuk bele a tejfölös, almás, krumplis káposztát.
Helyezzük rá a káposztás egyvelegre a hús szeleteket és alufóliával fedjük le a tepsi tetejét.
200 fokra előmelegített sütőbe helyezzük be a tepsit és 1 órát így alufóliával együtt sütjük.
Ezt követően levesszük az alufóliát, megfordítjuk a káposzta tetején a húsokat és most már alufólia nélkül sütjük tovább még kb. 20-30 percig.

Ehhez külön köret nem kell, csupán friss, finom kenyérrel fogyasszuk.
Jó étvágyat kívánok hozzá!