GOMBÁS-SAJTOS TEPSIS HÚS
KIADÓS | ÜNNEPI | KARÁCSONY
HOZZÁVALÓK
8-10 szelet setés karaj 1 kis üveg vagy konzerv szeletelt gomba 2-3 szelet lapsajt 2-3 szelet trapista sajt 1 fej vöröshagyma 1 ek. zsír+ zsiradék a tepsi kikenéséhez só, őrölt fekete bors ételízesítő őrölt piros paprika 5-10 dkg liszt 5-6 gerezd fokhagyma
Elkészítés: Természetesen lehet kevesebb hús mennyiségből is készíteni ezt a főételt, bár akkor annak megfelelően oszlanak el a hozzávalók arányai is. Én elég sok húsból készítettem, ezért egy nagy gáztepsire sorakoztattam fel a szeleteket.
A hússzeleteket kiklopfoljuk, de ne legyen papír vékony. Mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk meg. A lisztet keverjük össze 1 tk. piros paprikával. A tepsit kenjük ki zsiradékkal, készítsük magunk mellé és a hússzeleteket mártsuk meg a paprikás lisztbe, majd fektessük bele egymás mellé a tepsibe. A fokhagymát tisztítsuk meg a héjától, aprítsuk kisebb darabokra és dobjuk a húsok mellé. A húsok alá öntsünk egy pici vizet, kb.1 dl mennyiséget. A tepsit fedjük le alufóliával és előmelegített sütőben süssük készre, kb. 45-55 perc alatt.
Tipp:
Ha gáztepsin sütjük meg a húsokat, akkor az alufóliából úgy készíthetünk egy nagy gáztepsi méretű darabot, hogy két akkora darabot letépünk, amekkorára szükségünk lenne. Egymásra rakjuk és az egyik oldalán hosszában a kettőt egyszerre 2-3-szor behajtjuk. Azután szétterítjük, a hajtásnál egyben maradt a kettő alufólia, tehát a kettőből lett egy darab fóliánk. Hát, remélem nem túl bonyolultan írtam le.
Közben készítsük el a gombát. Az 1 ek. zsiradékot hevítsük fel, a hagymát megtisztítva és felkockázva dobjuk rá és fonnyasszuk üvegesre. 1 kk.piros paprikával szórjuk meg, öntsünk alá egy pici vizet, majd adjuk hozzá a levétől lecsepegtetett gombát. Sózzuk, borsozzuk meg, hintsük meg kevés ételízesítővel és öntsük fel annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, majd pároljuk puhára. A sajt szeleteket vágjuk félbe, de természetesen hagyhatjuk egész szeletben is, de akkor több kell belőle, annyi, amennyi hús van. A félbe vágott sajtok mennyisége is annyi legyen, amennyi a hús. S lehet egyféle sajtból is készíteni, lehet akár csak trapista sajt is, s lehet akár csak lap sajt is. Én vegyesen használtam.
Amikor megfőtt a gomba, zárjuk el alatta a lángot. Ha megsült a husink is, vegyük ki a sütőből és vegyük le róla az alufóliát. Mindegyik hússzelet tetejére tegyünk 1 ek.-nyi mennyiséget a gombából, vagy amennyi van, mindet használjuk fel. Ha maradt a gombából szaft, azt pedig öntsük a húsok közé. Minden gomba tetejére tegyünk 1/2 szelet sajtot - nekem eléggé összesültek a hús szeletek, ezért fél szelet sajt is elegendő - és tegyük vissza annyi időre a sütőbe, amíg a sajt ráolvad.
Bármilyen körettel fenséges főfogás.
Jó étvágyat kívánok hozzá!