KELT KIFLIK
KIADÓS
HOZZÁVALÓK
50 dkg liszt 2,5 dkg élesztő 2,5 dl tej 1 tk. cukor 1 tk. só 1 tojássárgája 1 dl étolaj 12,5 dkg ráma 1 egész tojás a kiflik lekenéséhez a tetejére reszelt trapista sajt és kicsi só
Elkészítés: A kelt kiflik küllemében és ízében is nagyon hasonlítanak a Kati kiflikre, de mégis más. Ezt a tésztát is az összegyúrás után szükséges keleszteni, de nem annyi ideig, mint a Kati kiflit. A rövidebb kelesztést követően már nyújthatjuk is a tésztát.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

Először langyosítsuk fel a tejet, majd keverjük hozzá a cukrot és morzsoljuk bele az élesztőt.
Egy szalvétával letakarva hagyjuk, hogy felfusson az élesztő.
Egy tálba beleöntjük a kimért lisztet és a liszthez hozzáadjuk a sót, amit össze is keverünk vele.
Azután a tojássárgáját, az étolajat tegyük bele, majd a felfutott élesztőt is öntsük hozzá.
Jól gyúrjuk össze és készítsünk belőle egy szép cipócskát.
Majd hintsük meg a tál alját liszttel, fektessük bele a cipót és a cipó tetejét is hintsük meg egy kicsike liszttel.
Egy konyharuhával letakarva kelesszük 30-40 percig .
Ezt követően 4 cipóra osztjuk az egy nagy cipót és egyenként nyújtsuk ki vékony kerek formára.
A kerek formát 8-12 cikkre vágjuk és kívülről befelé haladva feltekerjük kifliknek.
Egy gáztepsit vékonyan kenjünk ki a rámával, s fektessük bele a kifliket.
A tepsi kikenése után a 12,5 dkg rámából megmaradt rámát pedig ide-oda a kiflik közé rakosgassuk le.
A kiflik tetejét lekenjük felvert tojással, s szórjuk meg reszelt sajttal.
Minden kifli tetején a reszelt sajtot egy csipet sóval hintsünk meg.
Előmelegített sütőben süssük szép rózsaszínűre.
A sütési idő 20-25 perc. De természetesen minden sütő más és más, így a sütési idő is eszerint változhat.

A kelt kiflik remekül tölthetőek, pl egy kis sonkával vagy sajttal vagy mindkettővel egyszerre. Most nem lett töltve semmivel, de így is nagyon finom lett.
Jó étvágyat kívánok hozzá!

