LEKVÁROS FORNETTI
EGYSZERŰ
HOZZÁVALÓK
80 dkg liszt 1,5 dl étolaj 0,5 dl tej 1 csapott ek. só 1 kk. cukor 1 kocka élesztő ( 5 dkg ) Töltelék: lekvár Teteje: 1 ek. tejföl 1 tojássárgája
Elkészítés: Ez a lekváros fornetti egy hirtelen ötlettől jött, hiszen készülhetett volna belőle más típusú kalácska is. De most ez a lekváros háromszög lett a tésztából.
A tejet mikróban vagy egy kis lábasban langyosítsuk meg és a kávéskanál cukorral futtassuk fel benne az 5 dkg élesztőt. 
Majd a lisztet öntsük bele egy tálba és gyúrjuk össze a felfuttatott élesztővel ás a többi hozzávalóval.
Miután ezzel elkészültünk, takarjuk le egy konyharuhával és mindössze 30 percet kelesszük.

Osszuk el azután a kissé megkelt tésztát 4 cipóra és nyújtsuk ki azokat egyenként vékonyra.
A kinyújtott lapokat kenjük meg lekvárral.
Tekerjük fel, mint a bejglit és vágjuk fel háromszög alakokban.
Zsiradékkal kikent tepsibe helyezzük be őket, de ne tegyük szorosan egymás mellé, mert még ott is kelni fognak.
De akár sütőpapírt is használhatunk hozzá.
Amikor mindet leraktuk, most is takarjuk le a konyharuhával és kb. 30 percig még így is kelesszük.
Ezt követően a tojássárgáját keverjük ki a tejföllel és ezzel a keverékkel kenjük le a tetejüket.
200 fokra előmelegített sütőben süssük végül aranybarnára.
Ha szeretnénk meg is hinthetjük porcukorral a tetejét, de ez a porcukrozás akár el is maradhat.
Jó étvágyat kívánok hozzá!
Ha szeretnénk meg is hinthetjük porcukorral a tetejét, de ez a porcukrozás akár el is maradhat.
Jó étvágyat kívánok hozzá!
