SAJTOS SÜLT HAL
EGYSZERŰ | ÜNNEPI
HOZZÁVALÓK
50-70 dkg fagyasztott tonhal 15 dkg vaj 2 lapos ek. liszt 2-3 dl tej 1 tojássárgája 10 dkg reszelt trapista sajt só bors kevés citromlé alufólia
Elkészítés: A sajtos sült halat én fagyasztott halból készítettem, így előbb a halat mindenképp ki kell olvasztani. Amikor felengedett a hal, a szeleteket sózzuk és borsozzuk meg mindkét oldalukról.
Jó étvágyat kívánok hozzá!
Majd csepegtessük meg kicsit citromlével a szeleteket.
Tépjünk az alufóliából annyi nagyobb darabot, ahány hal szeletünk van és vajjal kenjük meg egyenként az alufólia darabokat, ott ahová lefektetjük majd a halakat. Erre a kenegetésre a vaj felét használjuk csak el - és ezután helyezzük rá a fóliákra a halakat. Csomagoljuk be szépen a halacskákat és tegyük őket egy tepsibe. 200 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt megsütjük a tonhalakat.
Amíg sülnek a halacskák, közben elkészítjük a mártást.
Amíg sülnek a halacskák, közben elkészítjük a mártást.
A megmaradt vajat olvasszuk fel és adjuk hozzá a lisztet, majd kifehéredésig pirítsuk.
Öntsük fel a tejjel, s sűrítsük be mártássá. Először csak 2 dl tejjel öntsük fel és keverjük simára, majd ha túl sűrű, akkor adjunk hozzá még további tej mennyiséget.
Miután besűrítettük a lisztet a tejjel, levesszük a tűzről és beleadjuk a sajt felét, a tojássárgáját, pár csipet sót és egy-két csipet borsot. Közben kivesszük a halakat a sütőből és óvatosan kitekerjük az alufóliából.
A sült halszeleteket egy lapát segítségével egy tűzálló tálba óvatosan átrakjuk.
A besűrített mártáshoz az alufóliában engedett levet is hozzáöntjük és az egészet alaposan kikeverjük.
A kikevert mártást rásimítjuk a hal szeletekre és megszórjuk a maradék sajttal.
Annyi időre tesszük vissza a sütőbe, amíg a sajt megpirul a tetején.
Rizzsel vagy burgonyapürével és majonézzel tálaljuk.
Jó étvágyat kívánok hozzá!