SÁRGABARACK LEKVÁR
EGYSZERŰ
HOZZÁVALÓK
  • 4-5 kg sárgabarack
  • minden kilogramként 30-35 dkg kristálycukor
  • szalicil
  • celofán, üvegek, tálak, botmixer
  • szűrők, tölcsér
  • kosár, pléd a száraz dunszthoz
  • Elkészítés: Már olyan sokszor szerettem volna megosztani a sárgabarack lekvár elkészítésének a folyamatát, de mindég valamiért elmaradt. Most viszont ezt is és más befőzési receptemet is szeretném bemutatni nektek, azaz az általam készült levárokat és befőtteket, savanyúságokat. Tulajdonképpen mindegy, hogy mennyi sárgabarackból készítjük a lekvárt, lehet 3-6 kg-ból is, de lehet 10 vagy 20 kg-ból is, az a lényeg, hogy pucoltan, kimagozva mérjük le és aszerint számoljuk ki hozzá a kilónkénti gyümölcshöz a cukor mennyiségét.
    Régebben egy nagy fazékban főztem meg a lekvárt a barackból, ami nekem 30 literes, s a gyümölcs minimum 20 kg  volt. De újabban inkább kisebb mennyiségben csinálom. Így ha kell, két alkalommal is készítek, ha éppen 20 kg barackból szeretnék  lekvárt főzni.
    Ugyanis ha egyszerre 10 kg mennyiséget veszek meg, azt is külün-külön főzöm fel. Mivel van egy kis rézüstöm, amibe egyszerre 3-4 kg mennyiség fér bele. Így a 10 kg barackból egy napon két részletben főzöm meg a lekvárt, s nekem az mostanában a legjobb. 
    A dobozát lefényképeztem. Így néz ki ez a réz kis üst.
    Ha eperlekvárt készítek, abból valóban 3 kg gyümölcsöt érdemes beletenni, s plusz a cukrot, mert az a főzés folyamán felhabzik.
    De a sárgabarackból akár 4-4,5 kg is belemehet, mert az nem habosodik. Én szeretem tovább főzni a baracklekvárt s nem csak forrásig, s azt követően kerül csak bele a cukor. Onnan számítva ismét több ideig főzöm, úgy egy órán át és akkor szépen besűrűsödik a lekvár. 
    Ennek a kis üstnek az a nagyon nagy előnye, hogy nem kell mellette állni és kevergetni.
    Felteszem a gázra, begyújtom a lángot és bekapcsolom a gombot, ami elektromosan működik és a keverőszál magától körbe-körbe forog.
    Tehát főzi, kevergeti a lekvárt a készülék. S én azalatt mást tudok csinálni.
    Igaz, így az üstben a 10 kg barackból kétszerre főzöm fel a lekvárt.
    Azt tudni kell, hogy ha van 10 kg barackunk, a végén nem lesz annyi, hiszen a héját lepucoljuk és a magját eltávolítjuk. Erre számíthatunk 1-1,5 kg veszteséget.
    De természetesen lehet kevesebb és több barackból is lekvárt főzni, s fazékban is persze, de a cukor mennyiséget mindenkor a barack tisztított állapotában mért súlyából kell kiszámítani. Sok szakácsköny és befőzési recept 50-60 dkg cukrokat ír kilónként. Szerintem az nagyon édes, legalábbis nekem. Én minden kiló tisztított barack mennyiséghez 30 vagy 35 dkg cukrot számolok. De általában 30 dkg-t, ha jó édes ízű a barack. Ha 3 kg a lemért barackhús, akkor 3x30 dkg cukorra van szükség, azaz 90 dkg-ra. Ha több a barack, akkor a cukor is annyival növekszük. 
    Akkor írom is a receptet.
    Először tegyünk fel egy nagyobb lábasba vizet felforrni, majd készítsünk elő egy-két nagy tálat, szűrőt, ha van vajlingot vagy még tálakat. Kis kést és olyan edényt, amibe majd a héjat és a magot rakjuk. Mérleget és botmixert is vegyünk elő.
    Az üvegeket is készítsük elő, amit érdemes már előtte megmosni, s teljesen megszárítani. De ha akkor nem sikerült, a keverés alatt is megtehetjük. A lényeg, hogy a megmosott üvegek és tetők tökéletesen szárazak legyenek. Én most ilyen aranyos kis üvegekbe raktam a baracklekvárt, amik 3 dl űrtaltalmúak. De lehet kisebbekbe vagy akár nagyobbakba is tenni a kész lekvárt. A darabszámuk is mindenkinél változhat. Hiszen az üvegek méretétől függhet mindez és attól is, hogy ki mennyire sűrűre főzi majd a lekvárt. Ebből a kicsiből 10-11 darabot mindenképp számolhatunk, ( ebben a kis üstben ) ha 3-4 kg a megtisztított gyümölcs.
    A barackokat először mossuk meg legalább 2 váltó hideg vízben és annyit, amennyi kényelmesen belefér a forró, de már nem lobogó vízbe,  rakjunk is belea lábasba. Ekkorra természetesen vegyük le a láng erősségét takarékra a gáz alatt, de a végén, a barackok kiszedése után se zárjuk el, hanem hagyjuk majd így, kis lángon. Azután pár percig, ( 2-3 perc )  hagyjuk benne a meleg vízben a barackokat, majd fogjuk a kisebb szűrőnket és szedjük ki egy tálba. Gyorsan engedjünk rá hideg vizet, mert forrón nem tudunk vele dolgozni. Néhány percig hagyjuk benne a hideg vízben a barackokat és azután szedjük ki egy másik, ha van nagyobb szűrőbe, amit előbb állítsunk bele egy tálba vagy vödörkébe, hogy a felesleges víz lecsepeghessen. Fogjunk egy másik tálat, amibe majd a pucolt barackokat fogjuk beletenni. Érdemes ezt a tálat már az elején lemérni vagy kitárázni. S a végén, a tárázás nélkül, a mért mennyiségből kivonni a tál súlyát, annyiszor, ahányszor mértük a barackot. 
    Azt követően egy kis késsel kezdjük el lehúzni a barack bőrét, héját és ketté véve, távolítsuk el a magját is. Semmiképp se maradjon a gyümölcsben a magja, hiszen a barackmag ciánt tartalmaz. Ha egy tállal végeztünk, mérjük le és öntsük át egy másikba. A következő adag barackot a meleg vízbe beletéve, onnan kivéve, ugyanígy tisztítsuk meg. Végezzük ezt mindaddig, míg tart a barack. Egyébként csak azért öntjük át másik tálba a megpucolt barackot, mert amibe pucolás után raktuk, már lemértük a tálnak a tiszta súlyát.
    Miuán lemértük és ha nem lett kitárazva a tál, vagyis ki kell vonni az össz. súlyból annyiszor a tál súlyát, ahányszor mértük, vonjuk ki. S a megmaradt tiszta súlynak megfelelően mérjük ki a cukrot, s azt tegyük félre.
    Ezután a másik edényből, amibe átraktuk a barackokat, egy kisebb mennyiségűt a kezünkkel, az ujjainkkal nyomjunk össze. Majd botmixerrel pürésítsük meg egy kicsit. Én teljesen pépesre nem turmixoltam, hagytam benne kisebb darabokat is. Végezzük ezt mindaddig, míg tart a barack. A botmixerrel áttört barackot mindég öntsük át abba az edénybe, amiben a lekvárt fogjuk főzni. Lehet az lábas, fazék vagy akár ilyen kis üst is.
    Végezzük ezt mindaddig, míg tart a gyümölcs. Én azt javaslom, hogy ne az egész mennyiséget dolgozzuk át egyszerre a botmixerrel, mert nem biztos, hogy azt fogja bírni a gép. Érdemesebb több részletben ezt elvégezni, mint ahogy írtam is. Legalábbis nekem már égett le úgy egy botmixerem, hogy az egész mennyiséget egyszerre akartam a botmixerrel pürésíteni. Ha bekerült a fazékba vagy lábasba, netán ilyen kis üstbe a barack, kezdjük el főzni. Nagy lángon, állandóan keverve főzzük egy órán át. Ezalatt szépen elolvad a barack, sima rostjaira szétfől a gyümölcs húsa. A kisebb darabok is szépen szétmennek, de ha marad benne egy-egy kisebb darab, az nem baj, sőt még jobb is.
    Ekkor adjuk hozzá a kimért cukrot és kezdjük el ismét állandó kevergetés mellett főzni. Újabb egy óra főzést, kavargatást igényel ez a lekvár főzés. Ebben az egy órában benne van a forrási idő is. A forrástól számítva én ekkor még tovább főzöm, azaz azzal együtt lesz nagyjából egy óra.  Ezalatt szépen besűrűsödik a lekvárunk. Ha kiemeljük a fakanalat, s a lekvár szépen rajta marad, akkor tökéletes. De mindezt leellenőrizhetjük úgy is, hogy egy keveset kiteszünk a lekvárból egy tányérra és az pár perc alatt megdermed, akkor is azt láthatjuk, hogy kellően sűrű lett a lekvárunk. Ugyanezt a kis üstben is le lehet ellenőrizni. Ugyanis ott nem vesszük ki ugyan a keverőszárat, hanem egy kanállal veszünk ki egy keveset a lekvárból.
    Ha jóval nagyobb mennyiségű lekvárt főzünk, akkor is nagyon jó ez az ellenőrzési mód, vagyis amikor a fakanálon rajta marad a lekvár és nem folyik le. Bár akkor, ha 20-30 kg barackból egyszerre főzzük a lekvárt, még kissé tovább is eltarthat a főzési ideje, mint amennyi időt megadtam.
    Ez a lekvár nem lesz habos sem, mint az eperlekvárnál, így nem kell lehaboznunk. Ha készen vagyunk, vegyük le a kész lekvárt a fazékkal együtt - vagy mással, amiben főztük - egy alátétre rátéve. 
    Készítsük a kezünk ügyébe az üvegeket és egy merőkanalat. Ha van befőzésre használt tölcsérünk, akkor azt is vegyük elő.
    Tavaly vásároltam olyan befőzési tölcsért, ami egy tölcséren belül több üveghez használható. Legközelebb annak a fotóját is felteszem.
    Azután töltsük tele az üvegeket és minden üveg lekvár tetejére tegyünk egy késhegynyi szalicilt.
    Sok helyen újra kapható a szalicil, de gyógyszertárban mindég. Én ezt használom és nem más tartósítószert.
    Azután tegyünk a tetejére egy kocka alakú celofán darabot és egy, az üvegre pontosan illeszkedő tetővel jól zárjuk le.
    Egy kosarat vagy ládát, esetleg más tárgyat, dobozt, tálat, béleljünk ki egy kis takaróval. Terítsünk rá egy konyharuhát és fektessük bele a lekvárral megtöltött üvegeinket. Jól bugyoláljuk be és másnapig hagyjuk benne ebbe a száraz dunsztban.  Ha még tovább marad ott, mert még meleg, az sem árt neki.
    Aztán végleg kerülhetnek a spajz, kamra polcaira. 
    Én dzsemfixet nem szoktam egyébként használni a sárgabarack lekvárhoz, de volt már, hogy néhány üveggel úgy is készítettem. De leginkább nálam csak simán cukor van benne és a tetején egy kevés szalicil.
    Ha nektek is tetszik ez az elkészítési mód, próbáljátok ki. Szerintem finom lesz így a lekvár.

    Jó lekvár főzést és jó étvágyat kívánok hozzá!