MAMUTOS TORTA CSOKIS MASCARPONE KRÉMMEL
SZÜLETÉSNAP | KREATÍV | KIADÓS
HOZZÁVALÓK
  • Piskóta: 6 tojás
  • 6 ek. kristály cukor
  • 5 púp. ek. finom liszt
  • 1 cs. sütőpor
  • 1 ek. kakaópor
  • Krém: 15 dkg étcsokoládé
  • 15 dkg tejcsokoládé
  • 3 dl folyékony habtejszín
  • 25 dkg mascarpone
  • 3-4 ek. porcukor
  • Torta bevonására: marcipán ízesítésű Unidec tortaburkoló massza
  • Díszítés: SmartFlex dekorációs virágmassza
  • Egyéb: sütőpapír
  • torta csipke
  • Elkészítés: Ezt az aranyos mamutos tortát tulajdonképpen nem én készítettem, hanem a kis menyem. Az unokámnak a 4-ik születésnapját ünnepeltük és ő mamutos tortát kért, amihez plussz még kicsi szellemek is tartoznak. Nagyon ügyesen készítette el az anyukája, ezért is szeretném veletek megosztani.
    Sajnos itt fázis fotókat én nem tudok a torta, illetve a figurák készítéséről mellékelni.
    De még arról a tortáról sem, amikor még nem voltak rajta a gyertyák. 
    Utána meg már azért nem volt idő újabb képek készítésére, mert a gyerekek pillanatok alatt leszedegették a szellemeket a torta oldaláról.
    Bár szerintem ez nem baj, hisz a lényeg így is látható.
    Először a piskóta előkészítése előtt kapcsoljuk be a sütőnket, hogy bemelegedhessen.
    Villany sütőnél 180 fokra, alsó-felső sütési funkcióra, míg a hagyományos sütőnél ennek a hőfoknak a megfelelőjére állítsuk a gombokat.
    Azután a 6 megmosott és szárazra törölt tojást válasszuk ketté és a tojásfehérjéket verjük fel kemény habbá a cukorral.
    A cukor viszont csak akkor kerüljön a tojásfehérjékhez, ha már keletkezett egy kevés hab.
    Ha kellő állagúra felvertük a tojásfehérjéket, adjuk hozzá a tojássárgákat is és azzal is habosítsuk tovább.
    Majd a lisztben keverjük el a sütőport és szitáljuk hozzá egy szűrőn át a kakaóport, s azzal is vegyítsük össze a lisztet.
    Két-három részletben hozzáadva a tojáshabhoz, egy fakanállal forgassuk össze a habbal.
    Egy kerek torta formát, ami normál méretű, azaz 22 vagy 24 cm-es, béleljünk ki sütőpapírral.
    Pontosabban a sütőpapírra tegyük rá a formát, rajzoljuk körbe és ollóval vágjuk ki a kerek mintát.
    Ezt a kerek sütőpapír lapot a tinta vagy a ceruza alsó részével lefelé fordítva, fektessük bele a forma aljába.
    Majd simítsuk bele a piskóta masszát.
    Helyezzük be a tésztát az előmelegített sütőbe és süssük készre a piskótát kb. 25-30 perc alatt.
    Tűpróbát végezzünk.
    Amikor elkészült a piskóta, vegyük ki a sütőből és néhány perces várakozás után vegyük ki a formából is.
    Ezt követően hűtsük ki.
    Készítsük el a tortához a krémet.
    A kétféle csokoládét törjük össze kis kockáira egy tálba és a tejszínt melegítsük fel egy lábaskában.
    Arra ügyeljünk, hogy ne forraljuk fel, csak melegítsük.
    Ha már jó meleg, vegyük le a gázról.
    Ezt le tudjuk ellenőrizni, ha beledugjuk az ujjunkat és még kibírható a hőmérséklete, akkor már jó lesz.
    Ekkor öntsük rá a csokoládékra.
    Egy fakanállal kezdjük el kevergetni, hogy a meleg tejszínben elolvadjanak a csoki kockák.
    Érdemes jó minőségű csokit vásárolni, minimum 50 %-os kakaó tartalma legyen meg, hogy jó legyen a krémünk.
    Ha nem eléggé krémesedett be a csokink, egy botmixerrel keverjük át.
    Ezután egy darab folpackot terítsünk rá, nyomogassuk rá a krém felületére és így tegyük be a hűtőszekrénybe. S hagyjuk állni  legalább 3 órán át.
    Ezalatt el tudjuk készíteni a mama mamutot és a kicsinyét, bár ha ezeket az állatkákat előző nap készítjük el, az még jobb.
    Ahhoz vagy barna SmartFlex cukormasszát használjunk vagy szimpla fehéret, amibe keverjünk el kakaóport vagy barna ételfestéket. Akkor megkapjuk a barna színt.
    Tulajdonképpen ezt nem kérdeztem meg, hogy melyik módon készítette, de én a figurák elkészítéséhez vagy fehér cukormasszát vásárolok, amit aztán meg tudok színezni.
    Vagy eleve színeset veszek.
    A mamutok készítéséről lépésről lépésre nem tudok fotókat mellékelni, de ha beütitek a google-ba a keresőbe a mamut készítése fondantból mondatot, kiad egy olyan linket, ami a Pinteresten van.
    Na ott remek kis útmutató található a mamut megformálásáról.
    A mamut agyara és szeme fehér cukormasszából készíthető, de ha csak színes cukormasszánk van, az Unidecből is elvehetünk hozzá egy keveset.
    A szeme fekete pontja pedig ehető ételfestéket tartalmazó filccel lett oda rajzolva a szemére. Ezt tudom, mert erről éppen beszéltünk.
    A zöld leveleket szintén lehet kész zöld színű cukormasszából kiszúrni a levél kiszúrókkal. Vagy akár itt is a fehéret zöld ételfestékkel tudjuk megszínezni és úgy kialakítani a leveleket.
    A kis szellemek pedig szintén készülhetnek virágmasszából is, de az
    Unidecből elvéve is.
    A szemek és a száj ott is ételfestékes filccel lettek megrajzolva.
    Az elkészítésük azoknak nagyon egyszerű, mintha egy körte vonalát kicsit csálésan  rajzolnánk csak meg, annyit kell tennünk a szellemeknél is. Amiket egy kis késsel vagy fondant vágóval ki kell vágni a kinyújtott cukormasszából.
    Ha elkészültek a kis figurák, tegyük félre száradni azokat.
    Miután letelt a 3 óra, vegyük ki a hűtőből a csokis alapkrémet és egy robotgéppel keverjük át.
    Majd a 25 dkg mascarponét keverjük át és azután a csokikrémhez keverjük hozzá. Itt a krémbe nem került porcukor, mert a tejcsoki és a habtejszín is tartalmaz cukrot, de ha valaki mégis édesebbre szeretné a csokikrémet, néhány kanál porcukorral keverje el a mascarponét.
    Így a krém édessége egyénileg változhat, aki édesebbre szeretné a krémet készíteni, akkor 2-3 evőkanálnyi vagy valamivel több porcukrot használhat hozzá.
    A piskótánkat ezt követően vágjuk 3 lapba.
    Állítsuk össze ezután a tortánkat.
    A krémet osszuk el ketté és mindkét rész krémből vegyünk el 1-1  nagyobbacska evőkanálnyi mennyiséget és azt tegyük félre.
    Azután az alsó lapra kenjük rá az első adag krémet, s erre fektessük rá a második lapot.
    A második lapra simítsuk rá a másik rész krémet és erre helyezzük rá a harmadik torta lapot.
    Most vegyük magunk el a félre tett krémet és kenjük rá, simítsuk el a torta tetején és az oldalán.
    Amint ezzel is meg vagyunk, tegyük 1-2 órára a tortát a hűtőszekrénybe, hogy kívülről megszilárduljon a tortán a krém.
    Ha eleget állt a hűtőben a torta és a krémen azt tapasztaljuk, hogy szépen megdermedt rajta, akkor bevonhatjuk a torta burkolóval.
    Az Unidecet először gyúrjuk át és porcukros felületen nyújtsuk ki olyan fél cm vastagra. Ha kicsit vastagabbra sikerül, nem gond, de túlontúl vastag se legyen.
    Vegyük magunk elé a tortát és akár a nyújtófa segítségével, akár a kezünkkel megemelve, terítsük rá a kinyújtott burkoló masszát a tortára.
    A kezünkkel szépen simítgassuk el.
    Ha van torta simító lapátunk, akkor azzal még addig simítgassuk el a felületét, amíg egy szép, egyenletesen sima torta felületet nem kapunk.
    A torta oldalán szintén simítgassuk egyenletesre  és a lelógó felesleges részeket a torta alján körben vágjuk le akár kis késsel, akár fondant vágóval.
    Ott is ismételten szépen simítsuk el a torta burkolót.
    Már csak az van hátra, hogy illesszük fel a leveleket és a kis szellemeket a torta oldalára és a torta tetejének a szélére.
    Szerintem szépen oda tapad a két anyag egymáshoz, azaz a cukormassza az Unidechez, de ha mégsem, egy pici vízzel oda ragaszthatjuk egymáshoz a kétféle anyagot.
    De használhatunk hozzá ehető ragasztót is, bár szerintem simán egymáshoz tapaszthatóak a cukormasszák.
    Ha szeretnénk, most is felhelyezhetjük a mamutokat a tortára, de később is rá ér, még száradhatnak tovább.
    A kész tortát tegyük hűtőszekrénybe éjszakára és másnap már a mamutokkal együtt szervírozhatjuk a kis ünnepelt és a többi vendég elé.

    Jó étvágyat és kellemes kreatívkodást kívánok hozzá!