EPERDZSEM
HOZZÁVALÓK
3 kg tisztított eper 75 dkg kristály cukor 3 cs. 4:1 Dzsemfix
Elkészítés: Már a tavalyi évben is fel szerettem volna tenni az oldalra a befőzéseimet - ugyan néhányat sikerült is bemutatnom, ahogyan én készítem a télire eltett csemegéket - így most igyekszem ezeket bepótolni. Most az eperszezon beköszöntével eperdzsemet készítettem.
Mielőtt neki fognánk a dzsem elkészítésének, minden hozzávalót, beleértve az üvegeket is előtte készítsünk már elő. Azaz vegyünk néhány üveget és hozzá tetőt és mossuk meg azokat. Majd töröljük szárazra.
Én 2 dl-es kis üvegeket használtam hozzá.
Az üvegeim meg voltak már, azelőtt is lekvár volt benne vagy éppen más, de ha jó állapotúak, kimosva tökéletesek lesznek, nem kell vadonatújat vásárolni hozzá.
Viszont a hozzájuk való tetőket, én újakat használtam, hogy teljesen légmentesen zárjanak.
Azután készítsük elő a plédet, konyharuhát, s azt amibe majd a száraz dunsztoláshoz beletesszük. Én egy kis méretű ládácskát, rekeszt vettem elő. Végül tálakat, szűrőt, lábast vagy fazekat és fakanalat, mérleget.
Nekem van egy kis méretű lekvárfőző üstöm, amiben egyszerre ugyan csak 3 kg gyümölcsöt lehet felfőzni, de nekem ez tökéletes volt.
Készítsük elő a cukrot és a dzsemfixet is.
Ezt követően az epreket tisztítsuk meg.
3 kg tisztított eperhez legalább 3,5-4 kg eperre van szükség.
Én zöldségesnél vásároltam és bizony a tisztítás során, a levelek, a szár végek eltávolítása után láthatjuk, hogy mennyi sokat kell eltávolítani az eprek végéről. Fél kg-ra biztosan számíthatunk. Így ha vásároljuk az epret, ezt is kalkuláljuk bele.
Miután megtisztítottuk az eper szemeket, mérjük le, majd mossuk meg.
Legegyszerűbb módja ennek, hogy nem egyszerre mossuk meg az epreket, hanem szűrőbe teszünk egy keveset és a csapból folyó vízzel öblítjük le, többször megrázogatva a szűrőben, hogy mindenhol érje a víz.
Azt követően jól csepegtessük le.
Addig végezzük ezt, míg tart az eperből.
Beletesszük egy tálba és abból fogjuk átrakni a főzőüstbe vagy fazékba.
Kézzel nyomogassuk össze az epreket vagy egy keveset botmixerrel pürésíthetjük is.
Én készítettem ígyis - úgyis.
Nem egyszerre ugyan. Az egyik 3 kg-os eper mennyiségnél csak kézzel nyomkodtam össze az epreket és a másik adagnál, amit külön készítettem más alkalommal, ott a fele mennyiséget pürésítettem és a másik felét pedig az ujjaimmal egyszerre csak pár epret, összenyomkodtam.
Mindenki azt a módszert válassza, amelyiket gondolja, mindkettő változattal finom lesz a dzsem.
Azt szeretném még megemlíteni, hogy ehhez a dzsemfixhez 1 kg gyümölcshöz 25 dkg cukor kell. Az egyik alkalommal így készítettem, de a másik alkalommal csak 20 dkg cukrot adtam hozzá és azzal is kellően édes lett.
Tehát ha összenyomkodtuk az epreket, mérjük ki a cukrot.
A kimért cukorban pedig vegyítsük el a 3 cs. dzsemfixet.
Miután az eper benne van a főzőedényben, keverjük hozzá a dzsemfixes cukrot.
Tegyük fel a gázra és kezdjük el felfőzni.
Állandó keverés mellett főzzük fel, s forraljuk fel.
Ez az idő kb. 20-25-30 perc.
A dzsemfix tasak hátulján is megtalálható az elkészítési mód, s azon szerepel, hogy forrás után még 3 percig főzzük.
Amikor elkezd forrni a lekvár, én még hagytam néhány percig forrdogálni, ugyan nem olyan sokáig, de kicsit tovább forraltam, mint 3 perc.
Ezalatt azt fogjuk tapasztalni, hogy igencsak felhabzik az eper teteje.
Amikor levesszük a tűzről az asztalra, mindenképpen valamilyen alátétet használjunk alá, hiszen tűzforró az edényünk.
Majd vegyünk egy kicsi, sűrűn szőtt szűrőt vagy ennek hiányában egy kanalat és habozzuk le vele a dzsem tetejét.
Ekkor már azt fogjuk látni, hogy szép tiszta lett a felfőzött eprünknek a felülete.
Készítsük magunk mellé az üvegeket és ha van befőző tölcsérünk, azt is, hisz az nagyon jó szolgálatot tesz.
Majd töltsük meg az üvegeket a lekvárral.
Tegyük rá a tetejét és jó erősen csavarjuk rá.
Mivel igen forró a lekvárral megtöltött üveg, az egyik kezünkre érdemes konyhai kesztyűt húzni és úgy megfogni ezzel az üveget, mert könnyen megégethetjük magunkat.
Amikor minden üvegre rácsavartuk a tetejét, fordítsuk meg lefejjel az üvegeket. S hagyjuk így kb. 5 percig.
Ezáltal vákum keletkezik az üvegek és a tető között és így már tökéletesen fog záródni a teteje.
Ha letelt az üvegek lefejjel való állási ideje, fordítsuk vissza őket.
A ládácskánkat béleljük ki a pléddel és terítsünk bele egy konyharuhát és erre ültessük rá, rakjuk bele az üvegeket.
Alaposan takargassuk be és ebbe a száraz dunsztba hagyjuk állni, kihűlni másnapig a dzsemeket.
De akár 2-3 napig is benne maradhat, mert nem biztos, hogy 1 nap alatt kihűlnek az üvegekben a dzsemek.
Nekem 2 napig csücsültek ott.
Végül mehetnek a spejz vagy a kamra polcaira.
Mindenképpen érdemes az üvegeket már a lekvár betöltése előtt felcímkézni.
Én feltüntettem még a lekvár megnevezésén és a dátumon kívül a cukor mennyiségét is, hogy lássam, melyik mennyire édes.
Egyébként nem feltétlenül kell 3 kg eperből készítenünk lekvárt, dzsemet.
Ha a saját kertünkben, mondjuk 1 kg eperből tudunk egyszerre lekvárt főzni, akkor tegyünk úgy.
Annyi a különbség, hogy egy adaghoz csak 1 zacskó dzsemfixet és egy adagnyi kimért cukrot használjunk.
Külön tartósító szer nem kell a dzsem tetejére, hiszen a dzsemfix már tartalmazza azt.
A cukor mennyiségét mi magunk szabályozhatjuk, ugyan a zselésítő anyag csomagolásán rajta van, hogy mennyi szükséges hozzá. De mint írtam is, a másik 3 kg adag eperhez kevesebb cukrot használtam.
Vagyis egyszer 25 dkg-t 1 kg eperhez, máskor pedig csak 20 dkg-t az 1 kg eperhez. Persze beszorozva azután 3 kg gyümölcshöz, hisz mindkét alkalommal annyiból készítettem dzsemet.
Bármennyit is készítünk belőle, mindenképpen örömet szerzünk vele a családunknak.
Kellemes lekvár, illetve eperdzsem főzést kívánok !