BURGONYÁS POGÁCSA MÁSKÉNT
EGYSZERŰ | KIADÓS
HOZZÁVALÓK
  • 50 dkg finom liszt
  • 20 dkg ráma vagy liga
  • 20 dkg főtt, áttört burgonya
  • 5 dkg élesztő
  • 4 tojássárgája
  • 1 ek. só
  • 1 kis tojás a lekenéshez
  • sütőpapír
  • Elkészítés: Mostanában többször készítek krumplis pogácsát, a férjem legnagyobb örömére. Én leginkább kézzel szoktam gyúrni és dagasztani a kelt tésztákat, de aki szívesebben használ hozzá dagasztó gépet, nyugodtan lehet azzal is végezni ezeket a munka műveleteket. Hiszen az nagyban megkönnyíti a kezünk munkáját.
    A burgonyás pogácsához először meg kell főznünk a krumplikat.
    Ehhez a mennyiséghez kb. 2 nagyobb vagy 3 közepes méretű krumpli kell.
    Pucoljuk meg a krumplikat és mossuk meg, majd vágjuk kisebb kockákra.
    Ezáltal hamarabb fog puhára főlni.
    Egy kis lábaskába tegyük bele, sózzuk meg és öntsük fel annyi vízzel, amennyi bőven ellepi. Majd főzzük puhára.
    Azután szűrjük le és törjük össze.
    Ha van krumpli nyomónk, azzal is átnyomhatjuk a krumplit.
    Én ezzel szoktam ezt végezni, nem pedig sima krumpli törővel töröm össze a burgonyát. De persze a krumpli törő is tökéletes hozzá.
    A megadott mennyiséget ilyenkor érdemes lemérni, mert amikor nyersen mérnénk, az más mennyiséget eredményezne.
    Azután hagyjuk kihűlni az áttört burgonyát.
    Azt követően, ha már jó a burgonya, a lisztet mérjük ki egy tálba és vegyítsük el benne a sót.
    Majd a rámát vagy ligát morzsoljuk el a lisztben a kezünkkel.
    Adjuk hozzá a krumplit és morzsoljuk rá az élesztőt is.
    Adjuk hozzá a 4 tojássárgáját és az egészet gyúrjuk össze.
    Miután begyúrtuk a tésztát, a tetejét hintsük meg egy pici liszttel és egy konyharuhával letakarva, kelesszük duplájára.
    Ha megkelt a tészta, lisztezett gyúrótáblán gyúrjuk át és nyújtsuk jó ujjnyi vastagra, azaz kb. 2 cm-re.
    Egy késsel rácsozzuk meg a tészta tetejét, de arra vigyázzunk, hogy ne vágjuk át a tésztát.
    Csak finoman vágjunk a tészta felületén csíkokat.
    Egy közepes méretű pogácsa szaggatóval szaggassuk ki a tésztát.
    Ha szükséges, mártsuk meg a pogácsa szaggatót többször egy kis lisztben.
    Készítsünk magunk mellé egy gáztepsit, s tegyünk bele egy sütőpapírt.
    A kiszaggatott pogácsákat sorakoztassuk bele.
    Ha van még egy hasonló tepsink, majd arra is kerülhetnek pogácsák.
    A leeső, megmaradt tésztát gyúrjuk össze és azt is nyújtsuk ki és abból is szaggassunk újabb pogácsákat. Tegyük ezt mindaddig, míg tart a tésztánk.
    Miután a pogácsák rákerültek a tepsikre, takarjuk le egy konyharuhával vagy szalvétával és pihentessük még 30 percet.
    Ezalatt is még szépen kelni fognak a kis tésztácskáink.
    Amikor már csak 10 perc van hátra a pihentetésből, kapcsoljuk be a sütőnket, hogy bemelegedhessen.
    Villany sütőnél 190 fokra, alsó-felső sütésre kapcsoljuk.
    Vagy ha van légkeveréses funkciónk is rajta, a bemelegítés után állítsuk arra a fokozatra és ne hagyjuk alsó-felső sütésen.
    Mert úgy egyszerre majd a két tepsit is betehetjük a sütőbe.
    Miután letelt a pihentetési idő, kenjük le tojással a pogácsák tetejét.
    Végül tegyük be az előmelegített sütőbe és süssük szép arany barnára.
    A sütési idő kb. 20-25 perc.
    De mivel minden sütő más, így a sütési idő 1-2 perccel eltérhet a megadottól.
    Langy melegen már fogyaszthatjuk is a finom burgonyás pogácsát.


    Jó étvágyat kívánok hozzá!