BAKONYI SERTÉS HÚSOS EGYTÁLÉTEL
EGYSZERŰ | KIADÓS | ÜNNEPI
HOZZÁVALÓK
Bakonyihoz: 60-70 dkg dkg sertés comb 1 fej vöröshagyma 1 ek. sertés zsír 1 TV paprika ( fehér húsú ) 1 paradicsom 1 tk. őrölt piros paprika kevés őrölt fekete bors ízlés szerinti mennyiségű só 2 dl tejföl 2 lapos ek. finom liszt víz: Palacsintához 30 dkg finom liszt 3 kisebb tojás 5-6 dl tej 1 mk. só 1 mk. ételízesítő olaj a palacsinták kisütéséhez Teteje: 10 dkg trapista sajt
Elkészítés: A Bakonyi sertés húsos egytálétel tulajdonképpen majdnem olyan módon készül, mint a csirkemellel összeállított fogásunk, de szerettem volna bemutatni, hogy a sertés húsos tepsist ételt hogyan készítem el. Ennek a palacsintájához nem tettem a tésztájába vágott petrezselyem zöldet, de ha valaki szeretné azzal dúsítani, bátran adható hozzá.
Elsőként a húst tegyük fel főlni, mert annak több idő kell, s amíg az fődögél, azalatt elkészíthetjük a palacsintát.
A sertés húst mossuk meg és távolítsuk el a túl kövéres részeket.
Hiszen a sertés comb elég kövérkés hús és ami már túl szalonnás rész, én azt le szoktam vágni.
Majd vágjuk ne túl nagy kockákra az előkészített husit.
A vöröshagymát pucoljuk le a héjától és kockázzuk fel.
Egy közepes méretű lábasban hevítsük fel a zsiradékot.
Én leginkább sertés zsírt használok a pörkölt félékhez, de aki szívesebben főz olajjal, azzal is tökéletes lesz.
Dobjuk rá a zsiradékra a hagymát és kissé pirítsuk meg.
A paprikát és a paradicsomot mossuk meg és távolítsuk el a paprika magházát, illetve a paradicsom szárvégződését.
Majd vágjuk ezeket is kockákra és adjuk a hagymához.
Néhány percig fonnyasszuk össze a pirított hagymával.
Ezután adjuk hozzá az őrölt piros paprikát és azonnal öntsük fel egy kevéske vízzel, hogy ne keseredjen meg az őrölt paprika.
Hagyjuk felforrni ezt a pörkölt alapot, ami pillanatok alatt meg van.
Ekkor tegyük hozzá a felkockázott sertés húst.
A fakanállal forgassuk át és néhány percig még forgassuk meg így víz nélkül a húst a lábasban.
Sózzuk és borsozzuk meg ízlés szerint és öntsük fel annyi vízzel, amennyi éppen ellepi.
Főzzük addig, míg puha nem lesz a husi.
Ez az idő kb. 1-1,5 óra között van.
Amíg fől a sertés pörkölt, azalatt állítsuk össze a palacsinta tésztáját és süssük ki a palacsintákat.
A tojásokat ehhez habosítsuk fel egy robotgéppel a sóval és az ételízesítővel, majd adjuk hozzá a lisztet és először csak kevés tejjel lazítsunk az állagán.
Végül adjunk hozzá annyi tejet, amennyivel egy szép, selymes palacsinta tésztát kapunk.
Olajozott palacsinta sütőben süssük ki a palacsintákat.
Én minden palacsinta sütése előtt kiszoktam kenni olajjal a palacsinta sütőt, hogy ne ragadjon még véletlenül se le a palacsinta.
Ha kisütöttük mindet, tegyük félre.
Közben, ha készre párolódott a sertés husink, a lisztet keverjük el csomómentesre a tejföllel és egy kevés vízzel.
Attól sokkal selymesebb és lágyabb lesz a tejfölös keverékünk.
Egy szűrőn át adjuk hozzá a húshoz és habarjuk be vele a pörköltünket.
Kevergetés mellett látni fogjuk, hogy mennyire sűrűsödött be a hús, s ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kevés vizet.
Majd néhány perc alatt jól forraljuk össze az egészet.
Ezt követően kapcsoljuk be a sütőt, hogy bemelegedhessen.
Villany sütőnél 200 fokra, alsó-felső sütési funkcióra.
Készítsük elő a sütőtálat vagy egy kisebb méretű tepsit, amit kenjünk ki vékonyan rámával.
A félre tett palacsintákat kettesével tekerjük fel és vágjuk fel olyan 1-1,5 cm es karikákra.
Tegyük bele az összevágott palacsintákat és kézzel szedjük szét a palacsinta metélteket.
Elég ha csak megfogva, megemelve összekeverjük, ezáltal már szét is esnek a felvágott palacsinta csíkok.
A megfőzött sertés tejfölös pörköltet adjuk hozzá a palacsintákhoz és keverjük jól össze.
De a lábasban hagyjunk egy merőkanálnyi szaftosabb részt még.
Az összekevert palacsintás húst öntsük bele a sütőtálba és egyengessük el.
Majd a lábas alján meghagyott kevéske szaftos részt még öntsük rá a tetejére ide-oda.
A sajtot reszeljük le egy sajt reszelő apró lyukú reszelőjén.
Végül szórjuk meg vele az egytálételünk tetejét.
Helyezzük be a sütőbe a sütőtálat és a Bakonyit süssük 20-25 percig.
Ezalatt szépen rásül a tetejére a sajt is és a tejfölös ragu is összesül a palacsinta metélttel.
Akik szeretik a füstölt sajtölt sajtot, a sima trapista sajt helyett használhatunk akár azt is, attól a végén még gazdagabb ízt fogunk kapni.
Bármilyen sajttal is szórjuk meg a tetejét, mindenhogyan egy nagyon finom, ízletes egytálételt tudunk készíteni.
Próbáljátok ezt a fogást is !
Jó étvágyat kívánok hozzá!