LÚDLÁB TORTÁHOZ GÓLYA ELKÉSZÍTÉSE
ÜNNEPI | KREATÍV
HOZZÁVALÓK
Fondant piros és fekete ételfesték ecset pár csepp víz fehér lüszter por drót
Elkészítés: A " Lúdláb torta keresztelőre " leírás során említettem, hogy megmutatom egy külön oldalon a gólya elkészítését, pontosabban, hogy én hogyan alkottam meg. Sajnos a képek nem túl élesek és nem is igazán pontosak, mivel amikor ez a torta készült, csak úgy magamnak készítettem a képeket. Nem gondoltam még akkor arra, hogy egyszer szükségem lehet rá. Így ezt nézzétek el nekem. Először is szükségünk van egy kevés fondantra, nem kell sok belőle. Úgy érdemes a fondatot megcsinálni, ha ritkábban készítünk ilyen dekorációkat, amikor virágokat és leveleket is, netán más figurákat is gyártunk a torta tetejére.


















A fondant elkészítését megtalálhatjátok a recepttáramban.
A begyúrt fondantból vegyünk el egy nem túl nagy darabot. Olyan tojásnyi mennyiséget. S formázzuk is meg ovális méretűre, mint egy tojás.
A farka részénél kissé alakítsuk hegyesebbre, míg a nyakánál gyurmázzuk meg felfele húzva a fondantot. S a végénél kicsit hagyjuk kerekebbre, az lesz a feje. Az itt látható a zöld tányéron a többi kisebb darab mellett.

Amíg puha a fondant, próbáljunk meg igazítani rajta.
Amint elértük a megfelelő kinézetet, egy kis cukrászati drótot a fejvégből lefele a nyakba óvatosan szúrjunk bele - ami már méretre lett vágva - hogy legyen tartása a gólya nyakának.

Érdemes valahonnan egy képet magunk elé venni, hogy lássuk, milyennek is kell valójában kinéznie egy gólyának. Én egy képeslapon találtam meg a nekem tetsző gólyát.
Igazából álló gólyát szerettem volna, de bevallom, az kifogott rajtam.
Amikor megszáradtak a dróttal készített lábak és a gólya teste is, próbáltam a dróttal összeilleszteni a gólyát, de nem sikerült úgy megoldani, hogy a drót tökéletesen megtartotta volna a gólyát.
Így letettem róla és maradt az ülő gólya.
Egy picike fondantot színezzünk meg piros ételfestékkel és készítsünk egy csőrt, ami hosszabb, mint egy átlagos madáré. Szúrjunk bele drótot, úgy, hogy az egyik végén kinyúljon, mert az kerül majd bele a gólya fejének elejébe. Amennyivel hosszabb a végeredménynél, azt a felesleges drótot vágjuk el és a fondantot is csípjük le a drótról. Csak akkora legyen, amit a szemünkkel látva, megfelelő méretűnek találunk, majd hagyjuk száradni. Ezen a képen nagyítva látszik. Előbb csak az, hogy megszíneztem egy kevés fondantot. Majd az, amikor vékony rúdba sodortam és benne van a drót. A feleslegnél persze le lesz vágva. Ezután a gólya testét is hagyjuk legalább 1 napig száradni.

Készítsük el ezután a szárnyakat.
Vegyünk egy kicsi fondantot, gyurmázzuk meg golyóvá és simítsuk bele a szárny formájú szilikon sablonba.
Sajnos itt a fény nagyon visszaverődik, de majd erről a mintázóról készítek egy újabb képet.
Ha ezzel a szárny készítő sablonnal nem rendelkezünk, kis kés segítségével, szabad kézzel is megrajzolhatjuk, kivághatjuk a szárnyakat. Régen én is így készítettem.
Azokat is tegyük félre száradni. A szárnyakból én duplát készítettem, gondolva arra, ha netán eltörne egy is belőlük. De szerencsére ez nem következett be.

Azután elkészítettem a gerberákat, a leveleket, a kála virágokat.
Azok elkészítését már megtalálhatjátok a receptjeim között.
Ezeket a gerberákat is hagyjuk száradni - bár most csak 1-2 darab látható itt.

Következnek a levelek. Mind a gerberákat és mind a leveleket érdemes egy-egy bombon tartó műanyagba belesorakoztatni, hogy kissé más alakzatot vegyenek fel a száradás során.

Végül elkészültek a kálák is, amiket akár egy ceruzára vagy akár egy-egy marcipán formázóra fektessünk rá és igazítsunk is rajta.

Természetesen most készítettem el a kisbabát is a szilikon sablon alapján.
Igaz, 3-t is kreáltam belőlük, mondván, amelyik jobban tetszik, az kerül majd a tortára.

A tányérokon porcukor látható, hogy ne ragadjanak le az elkészült dekorációk.
Amikor másnap vagy két nap múlva teljesen megszáradtak a díszek, lehet festeni. Tulajdonképpen a virágok, a levelek gyorsan száradnak, de a tömörebb dolgok, mint a baba és a gólya, na nekik több idő kell.
Persze ami nem fondantból van, hanem amit cukrász üzletben vásárolok meg, a dekorációs massza, az szintén gyorsan szárad. De a fondantot magam is el tudom készíteni.
Szükségünk lesz a festéshez fekete ételfestékre, nekem ebből a színből por állagú van.
A gólya farkát egy késsel vagy egy marcipán formázóval kissé megcsíkozzuk.

Majd egy nagyon keveset veszünk a fekete festékből, 2-3 csepp vízzel higítjuk és befestjük vele a gólya farkát.

S a csőrét is óvatosan illesszük a fejvéghez, bele szúrva ott a drótot. Az ujjunkkal még simítgassuk is oda a csőr végét, de ahhoz, hogy ezt meg lehessen oldani, vizezzük be az ujjunkat, hiszen a csőr is már megszáradt.

Következhet a szárnya.
Ehhez kell még valamilyen ragasztó anyag is, amivel a szárnyát a gólya testéhez illesztjük.
Lehet készen vásárolni cukrász nagykerben ehető ragasztót, de sima vízzel is oda ragaszthatjuk vagy porcukorból és vízből tökéletes ragasztót lehet készíteni. Én most ezt az utóbbit választottam, mert a gerberák belsejénél is ezzel rögzítettem a két szirmot egymáshoz.
Ehhez egy tojásfehérjét kikeverünk kézi habverővel annyi porcukorral, hogy kissé sűrűbb mázat kapjunk.
Ha ezzel megvagyunk, a szárnyakat ragasszuk oda a gólya testéhez.
Itt már ráhelyeztem a gólyát egy hungarocell darabra, mert azon magasabban van, így könnyebb a további festés.

A ragasztás után következhet a szárnyak feketére való festése, de nem kell az egész szárnyat feketére festeni, csak a szárny végeket.

Amikor ez is meg van, akkor a fehér lüszter festékből, ami szintén por állagú, vegyünk egy keveset - ha van, festő palettára - pár csepp vízzel higítsuk és fessük le a gólya testék. A fekete részeket természetesen hagyjuk ki.
A feketéből még fessünk szemet a gólyának akár most, de akár előbb is megtehetjük ezt a műveletet.

Ezzel el is készült a gólya.
Nincs más hátra, mint hogy a festékkel is hagyjuk száradni a madárkát.
A gerberákat, a leveleket és a kálákat először tisztítsuk meg a felesleges porcukortól. Ezt egy száraz ecsettel tudjuk elvégezni.
Ezután a festő palettára vegyünk egy keveset megint csak a lüszterporból, de ehhez most ne adjunk vizet.
S egy száraz, nem vizes ecsettel ecseteljük át picit a lüszter porral. Ettől majd csillogni fognak a virágok és a levelek.
A kisbabáról szintén le kell ecsettel szedni a felesleges porcukrot. Majd a kis szőnyeget is kenjük át lüszter porral.
A legfelső képen látni a kerek mintás kis szőnyeget.
Ezt lehet fehér fondantból is, de lehet sárgára megszínezett fondantból is készíteni.
Vegyünk egy kis fondantot. Nyújtsuk ki és egy linzer kiszúróval szúrjunk ki belőle egy kör formát. ( Zöld linzer kiszúró. )

Azután, ha van valamilyen szilikon sablonunk. fektessük rá a mintázattal felfele és nyújtófával simítsuk bele. Emeljük le a sablont és ott lesz a minta. Sajnos ez a kép sem adja jól vissza a mintát.

Utólag majd lefotózom.
Ha nincs ilyen mintázónk, bármilyen más minta is megfelel. Pl. csipke, dísz, nyomda, stb.

Ezzel el is érkeztünk a tortán lévő dekorációk bemutatásával.
Már csak fel kell helyezni a tortára a díszeket.
Nagyon kellemes időtöltést kívánok hozzá!
erzsike
2016-09-23
Köszönöm szépen!Üdvözlettel: Erzsike
Lupercalia
2016-09-22
Nagyon szép lett! Csak gratulálni tudok hozzá. Andrea


