KOCSONYA
KIADÓS
HOZZÁVALÓK
5 db füstölt sertés köröm kb. 6 liter víz 1 nagy fej fokhagyma só műanyag gulyástálak őrölt piros paprika
Elkészítés: A kocsonya időszaka főként farsang idejére tehető ki, a legtöbben akkor készítik.



Sokan csak nyers sertés körömből vagy csülökből szokták megfőzni a kocsonyát, de én gyerekkorom óta füstölt húsból készült kocsonyát ettem mindég. Ugyan ettem már nem füstölt húsból készültet is, de én már csak maradok a megszokott ízeknél, amit anyukám mindig így készített, s én is így tanultam meg tőle. S nem utolsó szempont nálam az sem, hogy nem 1-2 adagra valót készítek, hanem jóval többet. Természetesen ma már nem mindenki tart malacot falun sem, így a disznóvágások is csökkentek, egyre kevesebb a háznál füstölt köröm és csülök. S rá kellett jönnöm, hogy füstölt csülköt bármelyik hentes üzletben vagy nagy áruházban lehet kapni, de körmöt nem. Én magam is piacon, őstermelő árustól, standon vettem.

Nagyon fontos, hogy a kocsonyafőzés előtti este áztassuk be a körmöket, amit bárddal daraboljunk előtte fel 2-3 darabba.
Ez a kocsonya, amit én készítek, legalább 10 órát fől, így már reggel 1/2 8-kor lássunk is neki a munkálatoknak.
A beáztatott körmöket késsel alaposan kapargassuk meg, hogy lejöjjön róla a felesleges füstös zsiradék. Ezután 3-4 bő vízbe jól mossuk meg.
Érdemes legalább 8 literes fazékba feltenni főlni, hogy kényelmesen elférjen - ennyi mennyiség - a sok füstölt hús. Tehát a megtisztított, megmosott körömdarabokat tegyük bele a fazékba és öntsük fel annyi vízzel, hogy kb. 6 literig legyen a fazékban. 1 nagy fej fokhagymát, vagy akár két kisebb fejet szedjünk szét gerezdjeire és pucoljuk meg a gerezdeket. Minden gerezdet vágjunk 2-3 darabba. Adjuk a kocsonya alaphoz.
A kocsonyát először főzzük nagy lángon, de forrástól számítva vegyük takarék lángra a gázt és ekkor már platnit is tegyünk a fazék alá. Így, lassú tűznél főzzük reggel 8-tól este 6-ig. Ezalatt nagyon puhára fog megfőlni a füstölt hús, olyannyira, hogy a csont elválik a hústól. Kevergetni egyáltalán nem kell.

Amikor már csak az utolsó félóra főzési idő van hátra, egy evőkanállal vegyünk ki tányérra a kocsonyából és kóstoljuk meg. Ha sótlannak találjuk, sózzuk meg egy kicsit, de vigyázzunk, óvatosan bánjunk a sóval, mert a füstölt hús is sós. S ezután a tányéron látni fogjuk azt is egy kis idő múltán, hogy dermed-e már a kocsonyánk.

Ha megfőztük, vegyük le a tűzről és pihentessük egy kis ideig, kb. 20 percig, hogy ülepedjen a kocsonya. Azután egy merőkanállal, ha van rajta kissé zsíros rész, óvatosan szedjük le a tetejéről. Készítsük az asztalra sorban magunk elé a műanyag, eldobhatós gulyástálakat. Én egy 15 db-os csomagot vásároltam a gulyástálból, s 13 db tál kocsonya lett ebből a mennyiségből. Régebben porcelán tányérokba lett kimerve a kocsonya, de egy ismerősömtől hallottam, hogy eldobható gulyástálat használ erre a célra. S így tettem én is.
Egy gulyástálba óvatosan kimerve a kocsonya levet, tegyünk mindegyikbe 3 merőkanállal. Miután mindet kimertük, a fazék aljáról minden kocsonyára tegyünk egy darab füstölt húst. ( A csontjával együtt. )
Ezután tegyük hideg helyre- pl. spajz - egy éjszakára és ezalatt szépen megdermed a kocsonya.
Másnap reggel esetleg megszórhatjuk őrölt piros paprikával és már tálalhatjuk is.
De a paprika akár el is maradhat.

Kellemes kocsonya főzést és jó étvágyat kívánok hozzá!