TEJSZÍNHABOS CITROMOS-TÚRÓS SZELET
EGYSZERŰ | KIADÓS | ÜNNEPI
HOZZÁVALÓK
Piskóta: 6 tojás 6 ek. cukor 5 ek. liszt 1 ek. kakaópor 1 sütőpor Krém: 50 dkg túró 20 dkg cukor 1 citrom 1/2 l habtejszín 1 vaníliás cukor 3-4 kocka csokoládé hozzá 1-2 dkg ráma
Elkészítés: Ez a túrós, tejszínhabos sütemény egy nagyon könnyű sütike. A citromnak köszönhetően pedig kellemesen citromízű. Az elkészítése sem bonyolult, hamar megvan és bármilyen alkalomra elkészíthető.

Első lépésként süssünk egy 6 tojásos kakaós piskótát.
Ehhez a tojásfehérjéket verjük fel kemény habbá a cukorral, de a cukrot csak akkor adjuk a habhoz, ha már felvertük egy kis habbá a fehérjéket. Azt követően keverjük hozzá a tojások sárgáit, majd a sütőporral elkevert lisztet és végül a kakaóport.

Egy normál méretű tepsit béleljünk ki sütőpapírral és simítsuk bele a piskóta masszát.
180 fokra előmelegített sütőben süssük készre kb. 25-30 perc alatt, majd kihűlés után vágjuk ketté.

Készítsük el a krémet.
A túrót keverjük el a cukorral, s adjuk hozzá egy citrom reszelt héját és levét. 2,5 dl tejszínt verjünk fel keményre és keverjük hozzá a túróhoz.
Felezzük el a krémet és a felét simítsuk rá a ketté vágott piskóta alsó lapjára.
Helyezzük rá a másik lapot és erre a lapra kenjük rá a másik rész krémet.
A megmaradt 2,5 dl tejszínt szintén verjük fel keményre és simítsuk a krém tetejére.

Azután vízgőz fölött olvasszunk meg pár kocka csokoládét egy pici mennyiségű rámával, majd azt vagy habzsákba, vagy díszítő tubusba vagy egyszerűen csak nejlon zacskóba téve, díszítsük meg vele a süti tetejét a nekünk tetsző mintával.
Én most nejlon zacskóba töltöttem a megolvasztott csokit, s jól összefogtam, a zacskó sarkán pedig egy nagyon pici lyukat vágtam ollóval.
S így csurgattam rá a tejszínhabra a csokoládét körkörös alakzatban.
Hagyjuk jó pár órát állni a süteményt - én este készítettem és másnap reggelig állt a hűtőszekrényben - és azután szeleteljük fel.
A citrom által egy nagyon kellemes ízű túrós-habos sütit varázsolhatunk a szeretteink elé.
Jó étvágyat kívánok hozzá!