EGYSZERŰ SZILVÁS PISKÓTA
EGYSZERŰ | GYORS | KIADÓS
HOZZÁVALÓK
6 tojás 6 ek. + 2 ek. cukor 6 ek. liszt 1 sütőpor 50 dkg szilva 1 mk. vagy kk. őrölt fahéj
Elkészítés: Megérkezett a szilva érésének a szezonja, így süthetünk, főzhetünk különböző olyan fogásokat, süteményeket, amiben benne van a szilva. Ennek a szilvás piskótának az a fő erénye, hogy nagyon gyorsan összeállítható. S emellett természetesen nagyon ízletes is. 

Először a szilvát mossuk meg és magozzuk ki, majd ahogy kiemeljük a magját, vágjuk ketté, háromba vagy négybe, attól függően, hogy mekkorák a szilva szemek.
Majd 2 ek. kristály cukrot keverjünk össze fél mokkáskanál őrölt fahéjjal ( vagy ízlés szerinti mennyiséggel ) és azután forgassuk vele össze az összevágott szilva darabokat. S tegyük félre.
A sütőt kapcsoljuk be 180 fokra, alsó-felső sütési funkcióra.
A tésztához a tojásokat válasszuk ketté és a tojásfehérjét verjük fel kemény habbá a cukorral.

Jó étvágyat kívánok hozzá!
Viszont amikor már képeztünk egy kevés habot, akkor adjuk csak hozzá a 6 ek. cukrot és így verjük fel kemény habbá a tojásfehérjét.
Ezt követően keverjük hozzá a tojások sárgáját, majd a sütőporral elvegyített lisztet forgassuk bele egy fakanállal.
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral és simítsuk bele a piskóta tésztát.
A félretett szilvával szórjuk meg a piskóta tetejét és még kicsit bele is nyomkodhatjuk a szilva darabokat a piskóta masszába.
De úgy is rákerülhet a szilva, hogy amikor összedaraboltuk, akkor nem forgatjuk össze a fahéjas cukorral, csak úgy simán félre tesszük.
S amikor a cukor nélküli szilvák már rákerültek a piskóta tésztára, csak akkor hintjük meg a tetejüket a fahéjas cukorral.
Én készítettem már így is és úgy is.
Mindkét változat alapján nagyon finom lesz a sütemény.

Miután előkészítettük a sütit a tepsiben, helyezzük be az előmelegített sütőbe és süssük készre, kb. 25-30 perc alatt.
Tűpróbát érdemes végezni.
Kihűlés után, kockákra vágva, porcukorral meghintve szervírozzuk.
Ha esetleg nagyobb darabokra vágjuk a szilvát, abban az esetben kissé rusztikusabbak lesznek a piskótában. Mint ezen az alsó képen is, egy régebbi sütés alkalmával látszik.

De az nem baj, mindenhogyan fincsi.
Akár már langy melegen is kínálhatjuk, s megláthatjuk, hogy hipp-hopp el is fogyott az egyszerű szilvás piskóta süteményünk.
Jó étvágyat kívánok hozzá!
erzsike
2014-08-25
Kedves Andrea! Nagyon jó érzés olvasni, hogy
ízlenek a süteményeim, amiket kipróbálsz.Ami az
oldalon van, az a családomnak mind ízlik. Bízom
benne,hogy a továbbiakban is finomnak
találjátok, amiket elkészítesz! Üdv. Erzsike
Lupercalia
2014-08-25
Tegnap megcsináltam
ezt a sütit... 10
perc alatt
elfogyott... :):)
Nagyon jó a recept
és a leírás! Orbán
Andrea Viktória
