PÓRÉHAGYMAKRÉM LEVES
EGYSZERŰ | GYORS | ÜNNEPI
HOZZÁVALÓK
1 ek. zsiradék 2 ek. liszt 1 szál póréhagyma 1 húsleves kocka ( lehet csirkehúsos, tyúkhúsleves kocka vagy zöldségleves kocka is ) só 2 dl tejföl vagy 2 dl főzőtejszín 2 púp. ek liszt 3-4 l víz
Elkészítés: A póréhagyma krémleves akár télen, akár nyáron elkészíthető és szintén nagyon egyszerű. Gyorsan megfőzhető és remek ízvilágú levest kapunk a végén. Egy kevés sült baconszalonnát is megsüthetünk hozzá, de csak egyszerűen pirítós kenyérrel is fogyaszthatjuk.





A póréhagyma felső részét, a nagy leveleket távolítsuk el és a legfelső réteget is, ha úgy látjuk jónak, szintén vegyük le a hagymáról.
Majd vágjuk a pórét karikákra.
A zsiradékot egy közepes méretű fazékban hevítsük fel és adjunk hozzá 2 lapos kanál lisztet.
Pirítsuk meg halvány rózsaszínre és öntsük fel 3-4-5 liter vízzel.
Forraljuk ki, majd adjuk hozzá a felkarikázott póréhagymát. Ízesítsük sóval ( én 1 lapos tk.-al tettem bele, de minimum 3 liter volt a víz mennyisége ) és dobjuk bele a leveskockát is.
Főzzük addig, amíg a hagyma megpuhul.
Miután puhára főtt a póréhagyma - ennek nem kellett sok idő, kb. 20-30 perc - a tejfölt vagy a főzőtejszínt, ha valaki azt szívesebben használ vagy éppen az van otthon, keverjük csomómentesre a másik adag, a 2 púp. ek. liszttel.
Adjunk hozzá kevés vizet is és azzal együtt keverjük simára.
Ettől selymesebb lesz a tejfölös keverék.
A kikevert tejföllel habarjuk be a levest és jól forraljuk ki.
Más fűszernövényt nem használtam a só és leveskocka mellett, mivel a leveskocka igen sok ízesítőt tartalmaz.
A levesben lévő pórét nem muszáj összeturmixolni, hogy a levesben lévő hagyma darabok is megmaradjanak.
Így is krémessé válik a leves és külön fincsik benne a kis darab hagymaszeletek.
De nyugodtan lehet botmixerrel is összepürésíteni.
Akkor viszont teljesen sima, egynemű lesz a levesünk.
Pirítós kenyérrel vagy pirított kenyérkockákkal tálaljuk.
De nagyon ízletes vele a sült baconszalonna is, amit én sütőben szoktam hozzá megpirítani.
Pirítós kenyérrel vagy pirított kenyérkockákkal tálaljuk.
De nagyon ízletes vele a sült baconszalonna is, amit én sütőben szoktam hozzá megpirítani.
Ahhoz 10 dkg csíkozott baconszalonnát rakjunk le sorban egy kisebb tepsibe, amibe fektessünk le előtte egy sütőpapír darabot.

Azután egy másik darab sütőpapírral borítsuk be a szalonna csíkokat.

Kissé simítsuk is rá a sütőpapírt a szalonnákra.
200 fokra előmelegített sütőbe helyezzük be a tepsit és így süssük meg a szalonnákat szép pirosra.
A sütési idő kb. 10-15 perc.
Ellenőrizzük a szalonnák pirosságát, hiszen minden sütő más.
Ha elkészültek a szalonnácskáink, vegyük le a felső sütőpapírt.

Ilyenkor még azt tapasztalhatjuk, hogy forrón igen zsírosnak tűnik a szalonna. Ami igaz is, de hagyjuk kihűlni és akkorra a sok zsiradék már lecsillapodik.
Azt követően szépen összevághatjuk kis darabokra vagy akár tördelhetjük is a szalonna csíkokat.
Érdemes ezt a feltétet is kipróbálni hozzá.

De ezek a ropogós szalonna darabok más krémlevesekhez is nagyon jól illenek.
Jó étvágyat kívánok hozzá!