RÁNTOTT CUKKINI
EGYSZERŰ
HOZZÁVALÓK
  • 1-2 cukkini
  • a panírozáshoz: liszt, 3-4 tojás, zsemlemorzsa
  • zsiradék a sütéshez
  • Elkészítés: A cukkinit igen sokféleképpen el lehet készíteni és az egyik módja, amikor kirántjuk a cukkinit. Mi nagyon szeretjük és nemcsak a cukkinit szoktam rántani, hanem a tököt is, de a patiszon is ugyanilyen finom rántva. Először a cukkiniket meghámozzuk, majd 1-1,5 cm-es karikákra vágjuk. Természetesen igen fiatal cukkiniket érdemes választani, azoknak a magjait sem kell eltávolítani. ( A főfotón látható. ) De ha nagyobbra nőttek a cukkinik, ez eső után gyakran megesik a kertben, de ettől még fiatal, zsenge a cukkini, csupán a magjai már kicsit érettebbek. Ekkor szoktam azt tenni, hogy a felkarikázott cukkiniknek a belsejét, azaz a magos részét úgy távolítom el, hogy veszek egy pogácsa szaggatót - akkorát, amelyikkel éppen ki lehet vágni a magos részt - és azzal kiszaggatva kiveszem a belsejét a cukkininek. S utána ugyanúgy bepanírozom és kisütöm.

    De visszatérve az előkészületekhez. A felkarikázott és akár középen kivágott cukkini korongokat besózzuk és először lisztbe, majd villával felvert tojásba és végül zsemlemorzsába forgatva bepanírozzuk. 
    Érdemes egyszerre mindet bepanírozni, mert ha már előkészültünk velük a sütéshez, már csak arra kell oda figyelnünk.
    Bő, forró zsiradékban ezt követően minden cukkini karikát kisütünk.
    Egy papírtörlőre vagy szalvétára kiszedjük, hogy a felesleges zsiradék lecsoroghasson.
    S végezzük mindezt, míg tart a cukkinink.
    Tipp: Mivel néha a cukkini karikák sem túl nagyok , ezért én a panírozást olyankor úgy szoktam végezni, hogy három lezárható tetejű műanyagot készítek magam elé. Az egyikbe kerül a liszt, a másikba a villával felvert tojás, a harmadikba pedig a zsemlemorzsa. Egy tálba 4-5 db cukkinit is bele lehet rakni. Mindegyiket lezárva a tetejét jól összerázok. 
    De ha nagyobbak a cukkini korongok, akkor csak hagyományos módon panírozom be őket. 
    Természetesen ez csak egy konyhai ötlet, ami megkönnyíti a munkálatokat.
    Bármilyen körettel- én most rizsropogóssal készítettem- kínálható.

    Jó étvágyat kívánok hozzá!