BOLOGNAIVAL TÖLTÖTT CSIRKECOMB
KIADÓS | ÜNNEPI
HOZZÁVALÓK
  • 4 egész csirkecomb vagy 8 alsó vagy felső comb
  • kb. 10 dkg spagetti tészta
  • 1/2 csomag bolognai spagetti alappor
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • majoránna
  • sült csirke fűszerkeverék
  • zsír és kevés víz a tepsi aljára
  • alufólia
  • Elkészítés: A sült csirkecombnak eme változata nem csak küllemében más, hiszen a megsült combok alatt és a hús mentés is ki-kilátszik a tészta töltelék, hanem ízében is egyfajta különlegesség. Szerintem egész csirkecombból is el lehet készíteni, de most úgy készül, hogy alsó és felső comb is legyen ebből a sültből. Bár külön-külön is megvásárolhatjuk az  alsó vagy csak felső combokat és vagy az egyiket, vagy a másikat is készíthetjük.
    Most egész csirkecombot használunk, amiket ketté fogok vágni, így aszerint is mutatom be az elkészítését.
    Először tisztítsuk meg a csirkecombokat, azaz a láb végeknél, ha van rajta még sárgás színű bőr, azt távolítsuk el, s a combon lévő bőrről is szedjük a toll pihéket, ha még lennének rajtuk.
    Azután mossuk meg a csirkecombokat, s mindegyiket vágjuk ketté. 
    A combokat sózzuk be és hagyjuk addig állni, amíg elkészítjük a tölteléket. A kb. 10 dkg / a csomag tészta kb. 1/5 része / spagetti tésztát lobogó, sós vízben főzzük ki, majd szűrjük le. ( Én mindig teszek bele egy kevéske étolajat is a főzővízbe. ) S tegyük félre.
    A bolognai alapporhoz forraljunk egy kevés vizet, kb. 1-1,5 dl-t és keverjük el a porral. Azt látni lehet, hogy mennyi vizet adjunk hozzá, hogy ne legyen se túl híg, se túl sűrű. 
    Majd keverjük össze ezt az alapot a félre tett kifőtt tésztával. 
    Ezután töltsük meg a csirkecombokat.
    A csirkecomboknak lazítsuk fel a bőrét és töltsük meg a bolognais alaporral elkevert tésztával. Arra ügyeljünk, hogy ne töltsük túl szorosan, mert akkor szétpattan a bőre - első alkalommal én is így jártam -és egy- két fogpiszkálóval tűzzük is le a bőrt a húshoz. Ugyanis ez a töltelék sülés közben kicsúszna enélkül. Bár itt-ott így is kikandikálhat néhány szál tészta, de az nem gond, még jól is mutat a tányéron.
    A combok mindkét oldalát szórjuk meg ezután sült csirke fűszerrel és majoránnával. 
    A tepsit alaposan zsírozzuk ki, fektessük bele a combokat, öntsünk alá kb. 1 dl vizet. 
    A fokhagymát tisztítsuk meg és dobjuk a csirkecombok közé. 
    Alufóliával letakarva, 200 fokra előmelegített sütőben süssük kb. 1 órát. Majd ekkor vegyük le az alufóliát és még süssük - pirítsuk kb. 35-45 percet.
    Akkor igazán fenséges, ha szépen megpirul a teteje. A sütési idő természetesen sütő függő.
    Bármilyen körettel, akár rizses körettel, akár krumplis körettel nagyon ízletes ebéd vagy vacsora lehet a családunk számára.

    Jó étvágyat kívánok hozzá!