TÖLTÖTT HÚSTEKERCSEK
KIADÓS | ÜNNEPI
HOZZÁVALÓK
  • 8-10 szelet setéshús / comb vagy karaj /
  • 10 szelet baconszalonna
  • 5 szelet gépsonka
  • 5 kis szelet trapista sajt
  • őrölt fekete bors
  • kevés zsiradék
  • kevés víz
  • alufólia
  • Elkészítés: A töltött hústekercsek nagyon illenek egy vasárnapi ebédhez, de vendégvárásra is kitűnő választás. Én leginkább karajból készítettem, de használtam már hozzá sertés combot is és azzal is ugyanolyan finom, puha lesz a husink. 
    A sertéshús szeleteket először klopfoljuk ki, majd mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk meg.
    A gépsonka minden szeletét vágjuk ketté, a baconszalonnát is és a trapista sajtot  is vágjuk félbe. 
    Minden hús szeletre ráfektetünk két szelet baconszalonnát, egy fél szelet gépsonkát és egy fél szelet sajtot.
    Tekerjük fel a húst és alufóliába csavarjuk be, oly módon, hogy az alufóliának a két végét megtekerve, készítsünk egy roládot. Úgy nézzen ki, mint a szaloncukor.
    Végezzük ezt mindaddig, míg tart a hússzeletünk.
    Egy tepsit zsiradékkal kenjünk meg, ami lehet sertés zsír is, de akár olaj is és öntsünk bele egy kevés vizet, kb. 1,5 dl-t.
    Majd fektessük bele a csomagolt hústekercseket. 
    Előmelegített sütőbe süssük így kb. 1 órát. 
    Közben azért egy-kétszer nézzünk rá, mert ha elpárolgott a víz, azt pótoljuk, mert különben leéghet a zsiradék.
    De a tepsiben lévő vízre azért van még szükség az alufólia mellett is, hogy ne legyen olyan száraz a megsült hús. 
    Kb. 1 óra letelte után csomagoljuk ki a hústekercseket és pár perc várakozás, hűlés után, szeleteljük fel a húsroládokat.
    Aki kicsit ropogósabban szeretné kínálni ezt a fogást, abban az esetben a kibontott hústekercseket, még egyben hagyva, egy serpenyőben, kevés zsiradékon pirítsa, kérgesítse meg.
    S csak azután szeletelje fel.
    Én ezt a műveletet kihagytam, enélkül is ízletesek a kis a hústekercsek.
    De pirítva is még kellemesebbé tehetjük ezt a húsételt.

    Palacsinta tésztába mártott krumplival és kapor mártással tálaljuk. 
    De bármilyen más körettel és salátával is kitűnő étel.

    Jó étvágyat kívánok hozzá!