ŐSZIBARACK BEFŐTT
HOZZÁVALÓK
  • Kb.7-7,5 kg őszibarack
  • hozzá: 3-3,5 liter víz
  • 1 kg kristálycukor
  • külön: víz, kevés citromlé
  • szalicil
  • 12-14 befőttes üveg
  • befőttes üveg tetők
  • celofán
  • lábas vagy lábasok és tálak
  • szűrő
  • merőkanál, műanyag kancsó
  • víz
  • száraz dunszthoz: takaró, láda vagy doboz, konyharuha
  • Elkészítés: A sárgabarack lekvár receptjének a megírásakor ígértem, hogy más befőzési receptemet is megosztom veletek. Most az egyik őszibarack befőttem eltevését mutatom be. Ez a befőtt hámozással készül, de tavaly oly módon is tettem el barack befőttet, hogy nem pucoltam le a barack héját. Legközelebb azt a receptet is felviszem az oldalra.
    A befőtt elkészítéséhez mindegy, hogy  a fajtáját illetően milyen őszibarackot vásárolunk. Én most olyan barackot vettem, aminek a héja nem volt szőrös, de nem is nektarin volt. Tehát dörzsölni nem kellett a barackon lévő bőrt. A nevét sajnos nem tudom, de nagyon finom, sárga húsú barackból készült a befőtt. 7,5 kg volt a pucolatlan barack mennyisége - lemértem - de miután megpucoltam, 5 kg, 60 dkg maradt csak.
    Tehát amikor megvesszük, mindenkor kalkuláljuk be azt is, hogy a héj és a barackmag lekerül a barackról.
    Készítsünk elő néhány befőttes üveget és hozzá tetőket, amiket érdemes már előtte megmosni és hagyni lecsepegni, száradni.
    Az nem baj, ha nem lesz teljesen száraz az üveg belseje, mert cukros víz kerül bele a barackok mellett, de a tetők mindenképpen legyenek szárazak.
    Érdemes már előre megmosni az üvegeket, akár előző nap is, így szépen meg is tudnak száradni.
    A darabszámuk függhet attól, hogy mekkorák az üvegeink és mennyi barackot vettünk.
    Nekem ebből a mennyiségből 12 db normál üveg méretű befőttem lett. De persze azért több üveget mostam, mert biztosra nem tudtam, hogy 12 üveggel lesz a végén a befőtt. Először tegyünk fel a gázra vizet és cukrot forrni, hogy amikor az felforr, azután tudjon hűlni. Ehhez a barack mennyiséghez én 3,5 liter vizet és 1 kg cukrot számoltam. Literenként 30 dkg cukorra van szükség, de azért teljesen nem grammoztam ki a cukor mennyiséget. 4 üveghez megy körülbelül 1 liternyi felöntőlé, így számoltam ki a 12 üveghez a 3 liert. De a biztonság kedvéért még fél liter mennyiséggel növeltem az adagot. Viszont ahhoz a fél liter vízhez csak 10 dkg cukrot számítottam, így lett a cukor mennyisége összesen 1 kg.
    Tehát mérjük bele egy tiszta fazékba vagy nagyobb lábasba a 3,5 liter hideg vizet, majd adjuk hozzá az 1 kg kristály cukrot. Tegyük fel a gázra és addig kevergessük, míg a cukor felolvad a vízben. Ez nem túl sok idő. Ezután hagyjuk, hogy felforrjon a szirupunk.
    Amíg hagyjuk forrni, azalatt tálakba vagy vajlingba, mossuk meg a barackokat. Két vízben ezt mindenképp tegyük meg.
    Egy nagy tálba vagy ha van vajlinunk, akkor abba, engedjünk bőven hideg vizet.
    Adjuk hozzá egy egész citrom levét vagy ennek megfelelően, citromlét. Ez azért kell, hogy ne barnuljon meg a gyümölcs húsa a pucolás után, míg az üvegekbe nem kerülnek.
    Ha van nagyobb szűrőnk, szedjünk ki bele néhány barackot a vízből, hogy a felesleges víz lecsepeghessen. S kezdjük el megpucolni a barackokat.
    A leeső héjak és a mag elég sok dkg-ot kitessznek. Nálam 2 kg volt a leeső rész a végén. Érdemes egyébként hámozóval pucolni, akkor kevesebb megy pazarba, mert vékonyabban lehet vele hámozni. Erre csak jóval később jöttem rá. Egészen addig kis késsel hámoztam, s csak akkor szembesültem ezzel, miután lecseréltem a kést egy hámozóra. Közben persze nézzünk rá a cukros vízre is és ha már forr, hagyjuk pár percig forrni, majd zárjuk el alatta a lángot.
    A felöntőlének nem kell forrónak maradnia, de mire kell, teljesen sem fog kihűlni. Ami nem gond, langyosan is rákerülhetnek a barackokra az üvegekben. Tehát ha megpucoltunk egy barackot, vágjunk belőle gerezdeket és a magokat emeljük ki. A szárak végén maradt héjakat is vágjuk ki.
    Azt fontos tudni, hogy a nagyon puha barack befőttnek nem jó, inkább a  keményebb barackokat válasszuk befőtt elkészítéséhez. A gerezdeket tegyük bele a citromos vízbe és pucoljuk meg az összes barackot, s vágjuk gerezdjeire. Ha elkészültünk ezzel, fogjuk az ügeket és a szűrőnket.
    Szedjük tele a szűrőt barackkal, hogy a felesleges vizet ne csurgassuk bele az üvegekbe. A szűrőt jobb, ha ráültetjük egy lábasra vagy tálra, attól függően, hogy mekkora a szűrőnk, hogy abba csepeghessen bele a gyümölcsről a felesleges víz.
    Azután rakjuk tele az üvegeket.
    S ha minden barack bekerült az üvegekbe, egy merőkanállal szedjünk egy műanyag kancsóba  a szirupos vízből és öntsük fel a barackokat a felöntőlével. Ha nincs kancsónk, a merőkanál is jó, de a kancsó nagyobb segítség.
    Az üveg szájáig érjen legalább a felöntőlé, de ha picivel feljebb is kerül, az nem baj. De teljesen az üveg pereméig ne tegyünk belőle.
    Azután fogjuk a szalicilt - én most is azt használok, mivel gyógyszertárban lehet kapni - és minden befőtt tetejére ( a szirupra ) tegyünk egy késhegynyi mennyiséget belőle.
    Azután vegyünk egy celofán darabot - ami általában úgy van kockára szabva, hogy kettő darab van összeillesztve, így azt szét kell szedni - és feszítsük ki az üveg tetején. S erre gyorsan csavarjunk rá egy tetőt. Végezzük ezt mindaddig, míg tart a befőttünk.
    Készítsük magunk elé a lábast, illetve lábasokat, amikbe belehelyezzük a befőttes üvegeket. Erre a célra nem kell új, használatba vett lábasokat használni, hiszen azután azokat már főzésre nem igen lehet újra befogni. Nekem van 4 olyan lábasom, ami az évek során megcsúnyult, a zománc sérült a belsejében, s azokat már főzésre úgysem használtam, de erre a célra tökéletes. Tegyünk bele a lábasba újságpapírt, de úgy, hogy ne lógjon ki, nehogy a láng elérje. Majd ültessünk bele annyi üveget, amennyi belefér.
    Majd öntsünk az üvegek közé a lábasba annyi hideg vizet, hogy az üvegek 3/4 részéig érjen. Ha van több ilyen elhasználódott lábasunk, az akkor nagyon jó.
    Tegyük fel a gázra és hagyjuk, hogy felforrjon a lábasban a víz.
    Ha forr, akkor csökkentsük a gázon kicsit a lángot és a forrástól számítva, 25 percig hagyjuk, hogy pötyörögve főljön a befőtt.
    Én úgy szoktam ezt csinálni, hogy csak egy égőm ég nagyon nagy lángon, a többi három nem, így a legnagyobbon amikor forr a víz a lábasban, átcserélem egy kevésbé lassabban melegődő lábassal. Tehát ami még nem forr, azt teszem a nagy égőre és ami már forrt, az kerül arra, ahonnan áttettem a lábast. Mivel ez már forrt, nem kell, hogy újra forrjon, ezen az égőn szépen lassan tud főlni. Nem kell lejjebb vennem a lángot, csak a legutolsó lábasnál.
    Azután tovább cserebelélem a lábasokat.
    Amint mindegyik lábasomba fődögéltek a befőttek forrástól számítva 25 percig, elzárom alattuk a lángot.
    S ebben a vízben hagyom legalább 5 órán keresztül az üvegeket.
    Ekkor kibélelek egy műanyag ládát - de mással is helyettesíthető ez - egy pléddel. Ezt a plédet én csak erre a célra használom. Alulra teszek egy konyharuhát és erre ráállítom egymás mellé az üvegeket. Jól betakargatom és ebbe a száraz dunsztba hagyom másnapig csücsülni a befőtteket.
    Másnap pedig kerülhetnek a helyükre, ahol is a télire eltett befőttek és savanyúságok sorakoznak.
    Azért még azt szeretném veletek megosztani, hogy egy-két hasznos dolog van még ezzel kapcsolatban.
    Az egyik, ha nincs annyi lábas, akkor ugye mégegyszer, vagy többször kell használni a lábast a többi befőtthöz.
    Semmi gond, mert abban az eseben nem hagyjuk a lábasban a befőttet órákig, hanem kiszedjük rögtön a száraz dunsztba. S persze azokat a befőtteket addig be is takargatjuk, míg a többi is mellé nem kerül. Viszont az újabb üvegek bekerülése előtt le kell önteni ezt a forró vizet, s a papírt is érdemes kicserélni a lábas alján, hogy elkerüljük az üvegek elrepedését. A másik hasznos dolog pedig az, hogy ha egy sor már elfoglalta a láda alját, de még van befőttünk, nem fontos újabb ládát elővenni, ha elég nagy a plédünk. Akkor egykét konyharuhát terítsünk rá az üvegek tetejére és arra ültessük rá a fennmaradó üvegeket. S azután az egészet takarjuk jól be a pléddel.
    Mint írtam is, nálam a pucoltan mért barackból 12 üveg befőtt lett, s ahhoz mérten készítettem el a szirupot. Egyébként nem szoktam nagyon méregetni, én magam már látni vélem, hogy mennyi kell hozzá, a többszöri eltevés után. Csak most mértem ki pontosan, hogy láthassátok ti is a mennyiségeket. Természetesen lehet kevesebb és több barack befőttet is készíteni. S persze ahhoz úgy kell számítani a hozzávalókat.
    A finom barack befőttet lehet gyümölcslevesekhez is hozzáadni, de csak önmagában kompótként is fogyaszthatjuk.

    Jó befőzést és jó étvágyat kívánok hozzá!