KRUMPLIS LÁNGOS
EGYSZERŰ | KIADÓS
HOZZÁVALÓK
40 dkg finom liszt 1 mk. kristálycukor, 3 dkg élesztő 2 főtt burgonya 1 ek. olaj 1 kk. só kb. 2,5 dl langyos tej a sütéshez: 7-8 dl olaj
Elkészítés: Az egyik hétvégén a férjem megemlítette, hogy már régen készítettem lángost, jó lenne ha ennénk ilyen finomságot. Volt itthon élesztőm is, feltétnek sajt és tejföl is, így gyorsan neki is láttam a tészta összeállításának. Természetesen kicsi időt kell rászánni, mivel a tésztát keleszteni is kell és előbb a krumplit is meg kell hozzá főzni.




A sima lángos receptje már megtalálható a receptjeim között, de ezt a krumplis változatát most készítettem először.
Van egy magyaros szakácskönyvem, abban találtam ezt a receptet.
A tésztához két közepes nagyságú krumplit pucoljunk le a héjától, majd mossuk meg és azután vágjuk kisebb kockákra.
Egyben is hagyhatjuk akár, de ha felkockázva tesszük fel főlni, hamarabb megfől.
Tehát ha beletettük egy kisebb lábasba, adjunk hozzá egy pici sót és öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje, majd főzzük puhára.
Azt követően, ha puha a krumplink, ami hamar meg is történik, szűrjük le a főzővizét és egy krumpli nyomón nyomjuk át.

Ha nincs ilyen krumpli nyomónk, semmi gond, akkor egy krumplitörővel törjük csak simán össze.
Az előbbit én azért szeretem jobban, mert nem maradnak kis krumpli csomó darabkák az áttört krumpliban.
Hagyjuk hűlni, de ekkor már neki is kezdhetünk a tésztának, hiszen mire kell a krumpli, addigra ez a kis mennyiség kellően lehűl.
A tejet langyosítsuk meg és vegyünk el belőle 1 dl mennyiséget.
Ebbe a kis mennyiségű tejbe tegyük bele az egy mokkáskanálnyi cukrot, keverjük el és morzsoljuk hozzá az élesztőt.
Fedjük le a tetejét egy szalvétával és hagyjuk felfutni.
Ezalatt egy tálba öntsük bele a kimért lisztet.
Adjuk hozzá a sót és keverjük össze az egészet.
A liszt közepébe csináljunk egy kis mélyedést és oda rakjuk bele az 1 ek. olajat, a már kihűlt vagy épp csak langymeleg krumplit.
Majd a felfutott élesztőt.
Kezdjük el összedolgozni a kezünkkel és fokozatosan adjuk hozzá a maradék 1,5 dl tejet.
Nekem összesen 2,5 dl tejre volt szükség, de mivel minden liszt más lehet, attól függően, ki milyet használ és milyen a sikér tartalma. Ezért azt javaslom, hogy előbb csak 1 dl mennyiséget adjunk hozzá az élesztős 1 dl tejen kívül és csak ha kell, akkor kerüljön hozzá a megmaradt fél dl.
Bár előfordulhat, hogy 1-2 ml-el még ezután is kellhet bele.
Ahogy dagasztjuk a tésztát, azt kell szem előtt tartani, hogy egy lágy tésztát kell kapnunk.
Ne legyen ragacsos, de szép lágy maradjon.
Ez a kidolgozás során alakul ki, azaz legalább 10 perc dagasztásra van szükség.
Ebbe a tésztába nem kerül sem tojás és sem vaj, hiszen nem kalács tészta készül most.
Miután kidagasztottuk a tésztát, hintsük meg a tetejét picike liszttel és fedjük le egy konyharuhával.
Körülbelül 1 óráig kelesszük duplájára.
Ha megkelt a tészta, liszttel meghintett gyúrótáblára borítsuk ki. Ahová kerül a tészta, ott a liszt ne csak pötyögtetve legyen, hanem azt a kezünkkel terítsük is szét.
Ezután a kezünkkel szépen lapogassuk el a tésztát olyanra, hogy ne legyen túl vékony.
Egy nagyobb csészét mártsunk meg lisztben és szaggassuk ki a kilapogatott tésztából a köröket.
Minden része kerüljön bele a csészébe, nem kell szabályos köröknek, pogácsa formáknak lenniük a tésztácskáknak.
Tehát leeső szélek ne legyenek.
Ugyanis úgyis szét húzzuk a tésztát és nem baj, ha nem szabályos karikákat fogunk a végén kapni. Ha készen vagyunk vele, takarjuk le egy konyharuhával addig, míg felforrósítjuk az olajat.
Egy közepes méretű lábasba öntsünk bele 7-8 dl olajat és forrósítsuk fel
Én nem a legnagyobb és nem is a legkisebb lábast javaslom hozzá.
Ha túl kicsiben sütjük a lángost, lehet, hogy nem fér el kényelmesen a tészta, ahogy sülés közben növekedni kezd a lángos. S ha pedig túl nagy a lábas, akkor ugyan két lángos is belefér, de az olaj mennyiségét abban az esetben növelni kell. Így ez saját magunkra van bízva.

Készítsünk elő egy lapos tányért is, amire fektessünk rá egy papírtörlőt vagy szalvétát.
Majd egy olyan tálat is vagy tálcát, amire rásorakoztathatjuk a kisült lángosokat.
Készítsünk egy kis tálkába egy pici mennyiségű olajat is, ami mindössze fél deciliter csak.
Erre azért van szükség, hogy a tészta felvétele előtt beolajozzuk az ujjainkat, amikor kissé széthúzzuk a tésztát.
Ha már forró az olaj, vegyük le a konyharuhát a tészták tetejéről és mártsuk meg az ujjainkat az olajban.
Vegyünk el egy tésztabucit és óvatosan kezdjük el körben kicsit meghúzni a tésztát.
Nem kell nagyon, hiszen nem is lesznek óriás méretűek ezek a lángoskák.
A belseje ha szépen elvékonyodik, de a külső része a tésztának még szép vastag, akkor jól csináltuk.
Tegyük bele az olajba és süssük addig, míg szép aranybarna ( világos barna ) nem lesz az az oldala, ami az olajban van.
Azután fordítsuk meg a lángost és a másik oldalát is süssük szép piroskásra.
Vegyük ki a papírtörlővel ellátott tányérra és máris készítsük elő a következő tésztát a sütésre.
S kerülhet az is az olajba.
Amíg az sül, a papírtörlőről már át is tehetjük az olajtól lecsepegett lángost a kínáló tálra.
Járjunk el így az összes tésztánkkal. Amikor úgy látjuk, hogy szükséges újabb papírtörlő vagy szalvéta darab az olaj felitatására, azt pótoljuk.
Egyébként van aki úgy süti a lángost ( is ), hogy az olajba bekerülő lángos tésztát lefedi fedővel, s csak a másik oldalát süti fedő nélkül.
Én ehhez a sütéshez nem használtam fedőt, úgy is tökéletes lett a lángos.
Amikor elkészültek a fincsi krumplis lángosaink, már szervírozhatjuk is.
Hiszen melegen az igazi.

Kínálhatjuk önmagában is, csak pici sóval meghintve.
De készíthetünk mellé reszelt sajtot és tejfölt is.
Egy kevés olajba reszelhetünk fokhagymát is, azzal is fenséges.
De akár mindhárom hozzávalóval egyszerre is fogyaszthatjuk.
Jó étvágyat kívánok hozzá!
