CSOKOLÁDÉ TORTA
ÜNNEPI
HOZZÁVALÓK
  • Tészta: 6 tojás
  • 12 dkg cukor
  • 12 dkg liszt
  • 1 ek. kakaó
  • 1 sütőpor
  • krém: 4 dl habtejszín
  • 5 dkg cukor
  • 1 vaníliás cukor
  • 10 dkg étcsoki
  • 10 dkg ráma
  • Teteje: 10 dkg étcsokoládé, 5 dkg ráma
  • fondant rózsa
  • Oldalára: darált keksz
  • Elkészítés: Ezt a tortát a keresztlányom konfirmálására készítettem és nagyon finomra sikeredett.

    A tésztához a tojássárgáját keverjük ki a cukorral, a liszttel, a sütőporral és a kakaóval. A tojásfehérjét verjük fel kemény habbá és forgassuk bele a tojásos alapba. Egy tortaformát béleljünk ki sütőpapírral és öntsük bele a masszát. Előmelegített sütőben süssük készre, kb. 30 perc alatt.
    Ha megsült, hűtsük ki és vágjuk 3 lapba.
    Készítsük el a krémet. 2 dl folyékony habtejszínt főzzünk fel 5 dkg cukorral és 10 dkg étcsokival, majd hagyjuk kihűlni. Miután kihűlt, keverjük hozzá a rámát és a vaníliás cukrot. A maradék 2 dl habtejszínt pedig verjük fel kemény habbá és keverjük bele a csokikrémbe. Ezzel a krémmel kenjük meg a tortalapokat és a torta oldalát. Egy kevés krémet tegyünk habzsákba és a torta tetejét körbe díszítsük meg. A krémrózsákra reszelhetünk egy kevés csokit, ettől még mutatósabb lesz. Az oldalát szórjuk meg darált keksszel. A tetejére gőz fölött olvasszuk meg a csokit a rámával és simítsuk a tortára. Miután megdermedt a csoki, a tetejét díszítsük meg pár szem cukorgyönggyel, de ha nincs, ez el is maradhat és vagy készen vásárolt virággal vagy saját magunk által készített fondant virággal tegyük ünnepivé. Ennek elkészítését lásd a Fondant címszó alatt.

    Jó étvágyat kívánok hozzá!
    erzsike
    2018-07-23
    Kedves Andrea! Én is nagyon szép nyári napokat kívánok neked és a párodnak!Igyekszem majd sok receptet feltenni, ami még lemaradt vagy újakat készítek...mert most végre kissé lazíthatok, s több időm van, mivel szabin vagyok. Szeretettel: Erzsike
    Lupercalia
    2018-07-22
    Kedves Erzsike! Köszönöm szépen a válaszodat és a tippeket. Szerintem is sütő kérdése lesz ez a dolog, mert most például úgy lapult be a piskóta teteje, hogy ki sem nyitottam a sütő ajtaját...benéztem kívülről, és akkor láttam meg. De ennek ellenére nagyon finom lett, ahogyan írtam, úgyhogy tovább fogok gyakorolni, próbálkozni. Még egyszer köszönöm és szép nyári napokat kívánok Neked! Üdvözöllek: Andrea
    erzsike
    2018-07-08
    Kedves Andrea! Ismét nagy öröm számomra, hogy az általam készített torta receptjével újabb sikert arattál. Sajnos arra nincs megfelelő tippem, hogy a piskóta miért lapul be, lehet sütő is az oka, vagy talán korán kinyitod a sütő ajtaját. Bár szerintem sokszor besüllyed másnak is, nekem is előfordult, de nálam csak minimálisan. Én 25 percnél szoktam megnézni a piskótát. Amikor kinyitom a sütő ajtaját, kissé kihúzom a tortát, de csak annyira, hogy bele tudjak szúrni egy kis kést ellenőrzés gyanánt, így ez csak pár pillanat, s ha kell még sülnie, visszatolom a piskótát. Tehát nem veszem ki a formát,hogy ne essen össze a tészta, ha még nincs kész, csak ha már megsült. Nem tudom te, hogy,s mikor szoktad kivenni a piskótát a sütőből? Esetleg figyeld meg, s lehet, hogy tényleg a sütő okozza mindezt.Bátran merem neked ajánlani azokat a csoki tortáimat is, amiknek a krémje csokis pudinggal készül és amikor már sűrűre főztem, beletördelek nagyon finom tejcsokit. S a kihűlés után kerül bele a ráma, amit a cukorral kikeverünk. Isteni finomak ezek a torták is. További sok sikert kívánok a sütésekhez és főzésekhez! Üdvözlettel: Erzsike
    Lupercalia
    2018-07-06
    Kedves Erzsike! Idén is ez a torta készült el Párom születésnapjára, hatalmas sikere volt ismét! El is döntöttem, hogy nem várok újra egy évet majd ennek a tortának az elkészítésével, év közben is meg fogom sütni! Igaz, nekem a tortáknál a piskóta valamiért mindig belapul a tetején sütés végén vagy után. De ennek ellenére is szép és finom lett! Már kaptam több tippet is ismerőstől, hogyan kerüljem ezt el, de sajnos eddig egyik sem vált be. Gyanítom, hogy ez sütő kérdés lehet, vagy csak nincs még elég gyakorlatom hozzá.(5-6 tortát sütöttem még csak...)De nem keseredem el, mert mindig nagy az öröm, ha tortát sütök. :) Nagyon szép nyári napokat kívánok Neked! Üdvözöllek: Andrea
    erzsike
    2017-07-20
    Szia Andrea!Nagyon örülök, hogy elégedett vagy az oldalon található receptek leírásával. Mindig arra törekszem, hogy érthető legyen egy recept leírása. Igaz, nem nap, mint nap vagyok a gép előtt - ez nem is blog - csak ahogy időm engedi.Hamarosan leírom a savanyúságok, lekvárok, befőttek receptjeit. Remélem azok is elnyerik tetszésedet és szívesen ki is próbálod majd. A szörp, hogy nem sikerült túl jól, nem baj, ne keserítsen el, a következő biztos jobb lesz. Érdemes kutakodni másik recept után. Én egyébként még mindig szalicilt használok a befőzéseimhez, még van tartalékom, de más tartósítószerrel is tökéletesek lesznek a télire eltett finomságok. Üdvözlettel: Erzsike
    Lupercalia
    2017-07-18
    Úgyhogy szerintem érdemes a citromfűvel próbálkozni, mert maga a növény nagyon finom, citromos ízű. A savanyúságokat külön várom, mert azokat még sosem raktam el, de szeretnék. Nagyon érdekelnek a lekvárok is, mert a neten mindneki mást ír. Én végül nátrium-benzonáttal tartósítottam, illetve egy másikat dzsemfixxel tettem el, de még nem tudom, milyenek lettek tartósítás szempontjából, majd télen kiderül. Azért is szeretem az oldaladat, mert itt minden hasznosítható, jól értehtő, míg sok helyen nem jól vannak leírva az arányok, sok az elmélet és kevés a gyakorlat. Úgyhogy köszönöm, hogy van ez az oldalad, én nagyon szeretem! Üdvözöllek: Andrea
    Lupercalia
    2017-07-18
    Kedves Erzsike! De jó, hogy Te is felteszel majd recepteket. Nagyon kíváncsi vagyok rájuk. A citromfű szörp nem sikerült túl jól, nem annyira jó receptet találtam. Sok lett benne a cukor, pedig nem is tartottam be az előírt mennyiséget, kevesebbet tettem bele. De még az áztatás közben kóstolgattam a citromfüves vizet és az nagyon finom volt, úgyhogy újra meg fogom próbálni. Idén készítettem bodzavirágból is szörpöt, mert itt rengeteg a bodza. Most érik a bogyója, megpróbálom majd a bodzalekvárt.
    erzsike
    2017-07-17
    Kedves Andrea! Nagyon ügyes vagy, jó hallani,hogy a befőzések is ilyen jól sikerülnek. Én magam is szoktam lekvárt főzni és befőtteket, savanyúságokat elrakni, idén azokról is felteszem a recepteket, ahogy én készítem. Még sosem készítettem citromfűszörpöt, bevallom, nem is hallottam róla, hogy ebből a növényből is készülhet szörp. Majd írd meg Andrea, hogy hogy sikerült, nagyon érdekel! Üdvözlettel: Erzsike
    Lupercalia
    2017-07-11
    Kedves Erzsike! Köszönjük szépen a jókívánságokat! Igen, nagyon jó látni, ahogyan pillanatok alatt elfogynak a finomságok. Most éppen rengeteg cseresznyeszilva érik, már befőztünk belőle a múlt héten. Életemben először készítettünk meggydzsemet (ezt még júniusban), és utána jött a cseresznyeszilva lekvár és befőtt. Most a kerti citromfűből citromfűszörp fog készülni, már másfél napja "áznak" a vízben, lassan jön a forralás és elrakás. Soha nem hittem volna, hogy ennyi érdekes finomságot fogok készíteni. Legyen szép napod! Üdvözöllek: Andrea
    erzsike
    2017-07-06
    Kedves Andrea! Nagyon örülök, hogy ízlett a torta, amit elkészítettél, s hogy nagy sikert arattál vele! Szerintem sincs annál jobb érzés, mint amikor azt látjuk, hogy az általunk elkészített finomságok pillanatok alatt elfogynak.Bízom benne, hogy még nagyon sok finomságot el fogsz készíteni ezután is a receptjeim közül, ez az érzés is nagyon jó! A párodnak nagyon Boldog születésnapot kívánok! Üdvözlettel: Erzsike
    Lupercalia
    2017-07-04
    Kedves Erzsike! Párom születésnapja ma van és ezt a tortát sütöttem meg neki. Óriási sikere volt, a recept fantazstikus. (A torta már csak az emlékeinkben él, hamar elfogyott :) Életem 3. tortája volt ez a mai, ezelőtt két évvel sütöttem legutóbb tortát szintén Párom szülinapjára. De olyan csálé lett szegény torta, hogy elment tőle a kedvem. Most újra rávettem magam és nagyon szuper lett az eredmény! Köszönöm a receptet! Szeretettel üdvözöl: Andrea