LECSÓ VIRSLIVEL
EGYSZERŰ | GYORS
HOZZÁVALÓK
  • 1 kg paradicsom
  • 70-80 dkg paprika
  • 1-2 fej vöröshagyma
  • őrölt piros paprika
  • víz
  • kevés sertés zsír vagy étolaj
  • 4-6 db virsli
  • Elkészítés: A lecsó akkor a legfinomabb, amikor szezonja van a paradicsomnak és a paprikának. De nagyon ízletes lesz akkor is, ha télire eltett lecsóból vagy konzerv lecsóból, esetleg fagyasztott paradicsomból és paprikából készítjük. Igen sok féleképpen főzhetjük a lecsót. Lehet önmagában is készíteni, de lehet tojásosan, lehet kolbásszal, szalonnával vagy virslivel is. Most ez utóbbival főztem a lecsót. S emellett ez friss paradicsomból és paprikából készült, nem pedig télire eltett zöldségből.
    Először a paradicsomokat és a paprikákat mossuk meg.
    Majd a paprikának vágjuk ki a csumáját, azaz távolítsuk el a magházát.
    Egy tálba azután vágjuk fel a nekünk tetsző darabokra.
    Az lehet karikákra, lehet nagyobb csíkokra szeletelés, kinek melyik szimpatikusabb.

    Azt követően a paradicsomokat vágjuk kisebb gerezdekre. A szár végét közben vágjuk ki a paradicsomokból.
    Én a lecsóhoz mindenkor a paradicsomból többet szoktam hozzá adni, mint a paprikából, hogy lédúsabb legyen majd a leve.
    A hagymát azután pucoljuk le a héjától és vágjuk fel fél főre.
    Ha jó nagy a hagymánk, ehhez a mennyiségű lecsóhoz egyet szoktam használni, de ha csak közepes méretű, 2 db-t mindenképp érdemes számolnunk hozzá.
    Egy lábasba tegyünk fel egy kisebb ek. sertés zsírt, vagy aki olajat használ, akkor kb. 3 ek. olajat, olvasszuk fel és dobjuk rá a félfőre vágott hagymát.
    Fonnyasszuk üvegesre és miután üvegesre fonnyasztottuk - s nem pirítottuk - adjunk hozzá egy kávéskanál őrölt piros paprikát.
    Kb. egy deciliter vízzel öntsük fel hogy ne keseredjen meg a paprika, majd forraljuk pár pillanatig.
    Ezt követően tegyük hozzá a paradicsomot és a paprikát. 
    Sózzuk meg és keverjük át.
    Fedjük le a lábas tetejét és hagyjuk, hogy levet eresztve a saját levében párolódjon meg a paprika és a paradicsom.
    Azaz valóban csak annyi vizet adtunk hozzá, hogy az őrölt paprika keserű ízét elkerüljük, több vizet ne tegyünk hozzá.
    Időnként keverjük meg és amikor már szépen megpuhult a paradicsom és a paprika is és jó totyakos, lédús lett a lecsónk, azaz elkészült, akkor a virsliket vágjuk karikákra és adjuk hozzá az elkészült lecsóhoz.
    Pár percig főzzük a lecsóval a virslit és ezzel el is készült a finom virslis lecsónk.
    Miután beletesszük a lecsóba a virsli karikákat, azzal együtt már nem kell sokáig főzni, mert különben szétesnének, szétfőlnének a virslik.
    Éppen ezért már csak a lecsó elkészülténél tegyük bele a virsliket., hiszen annak nem kell már sok főzési idő.
    A virsli fajtája mindegy, a saját ízlésünkre és pénztárcánkra van bízva. 
    Lehet frankfurti vagy műbeles - akkor az utóbbi típusnál a karikázás előtt el kell távolítani a virsli bőrét - sima vagy füstölt ízű is. 
    Amíg fől a lecsó, el tudjuk készíteni a köretet is.
    A kész virslis lecsót kínálhatjuk nokedlivel, tésztával vagy akár rizzsel.
    Én utóbbival szervíroztam. 
    Egy gyors ebédre vagy vacsorára remek választás, hiszen szinte fél óra alatt elkészül a finom lecsó virslivel.

    Jó étvágyat kívánok hozzá!