FOKHAGYMÁS, MÉZES, MUSTÁROS CSIRKEMELL
EGYSZERŰ | KIADÓS | ÜNNEPI
HOZZÁVALÓK
  • 2 egész csirkemell
  • mézes-csípős csirkeszárny fűszersó
  • 5 ek. olaj
  • 4 ek. dijoni mustár
  • 2-3 ek. méz
  • 1 kk. só
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • kevés ráma a tepsi kikenéséhez
  • 1/2 dl víz
  • alufólia
  • Elkészítés: A szárnyasoknak, azaz a csirkemellnek eme változatát a fiam és a kedvese készítette. Nagyon ízletes főétel. Pácolással készítették és valójában este vacsorára készült. A pácolást el lehet kezdeni akár úgy is, hogyha friss csirkemellet vásárolunk, de úgy is, ha fagyasztóból kivett hússal dolgozunk. Természetesen abban az esetben előbb ki kell olvasztani a husit. Itt is ugyanez történt. Reggel kivettem a csirkemelleket, betettem a kis hűtőbe egy tálba és estig kiengedett. Ezután elkészítették a pácot. Bepácolták a hússzeleteket, s egy lezárható tetejű műanyag edényben hagyták pácolódni a hűtőben másnap késő délutánig.
    Ha nem fagyasztott húsból készítjük, akkor azonnal neki láthatunk a frissen megvásárolt hús pácolásának elkészítéséhez. S ebben a pácban hagyjuk állni a húsokat egy éjszakán át. Vagy még plussz nappal is. Ez az idő függ a készítés idejétől.
    Akkor írom a receptet. Akár frissen vásárolt csirkemellből készítjük, akár a fagyasztóból kiolvasztottból, a munkamenet ugyanaz.
    A két egész csirkemellet mossuk meg 3-4 vízben, jó alaposan csepegtessük le és mindkettőt vágjuk középen ketté.
    Így lesz 4 kis csirkemell husink.
    Mindegyik melle húst ezután hosszában vágjunk 2 szeletbe, vagy akár 3 kis szelet is kijön belőle.
    Természetesen a nem oda illő részt távolítsuk el, pl. véres vagy kövérkés rész.
    Majd készítsük el a pácot. Az olajat, a mustárt, a sót és a mézet keverjük össze. A fokhagymát pucoljuk le a héjától és reszeljük bele a mustáros alapba. 
    Ennél a pácnál azért érdemes a dijoni mustárt használni és nem egy simát, mert ennek a mustárnak sokkal intenzívebb az íze.
    A felszeletelt csirkemellet az egyik oldalon, tehát nem mindkét oldalát, keresztben kissé vágjuk be pár helyen, azaz irdaljuk be. Ugyanis így alaposabban éri majd a pác a húst. Minden hússzeletnél végezzük el ezt a műveletet.
    Ha van otthon egy konyhai ecsetünk, pl. szilikon, akkor azzal minden hússzeletet, mindkét oldalukról kenjünk meg az ecset segítségével a páccal.
    Ha megvagyunk és maradt még pácunk, ne öntsük ki. 
    Vegyünk magunk elé egy valamilyen edényt, legjobb a lezárható tetejű műanyag ételtároló doboz és ebbe fektessük bele szépen egymásra a páccal bekent húsokat. Még a pácolás megkezdése előtt készítsük oda az edényt, mert amint megkentünk egy húst, már mehet is bele az edénybe.
    Ha maradt pácunk, azt öntsük rá a húsok tetejére.
    Zárjuk le a doboz tetejét és tegyük hűtőbe. 
    Majd hagyjuk állni, pácolódni másnapig.
    Jelen esetben egész éjjel és még késő délutánig pácolódtak a mellfilék.
    Amikor már hozzá látunk a kellő pácolódási idő után a sütéshez, készítsünk elő egy tepsit.
    Kenjük ki rámával a tepsi alját. 
    Majd minden hússzeletet emeljünk ki a pácból és szépen fektessük egymás mellé őket a tepsibe.
    Ezután minden husinak ezt a felső felét hintsük meg 2-3 csipet mézes-csípős csirkeszárnyak fűszersóval.
    Öntsünk a tepsibe a husik mellé kb. 1/2-1 dl közötti mennyiségű vizet, túl sok nem kell, mert a hús is enged levet és ezt követően takarjuk le a tepsi tetejét alufóliával.
    Előmelegített sütőben süssük kb. 35 percig.

    Ennyi sütési idő után vegyük le a fóliát és kissé pirítsuk meg a tetejét.
    Ha légkeveréses sütőnk van, akkor tegyük a grillező fokozatra és kb. 5-7 perc alatt megpirul a teteje.
    Ha sima sütőnk van, akkor 10-12 perc alatt kap egy kicsi pirult színt.
    Ha elkészült a finomság, szedjük ki egy kínáló tányérra.
    Mellé bármilyen köretet kínálhatunk.
    Most a fagyasztóból kivett zöldség keveréket készítettek a fiamék.
    Amit miután kivettek a fagyóból, egy szűrőben átöblítettek és lecsepegtettek. 
    Ha valakinek van olyan pároló edénye, amit a mikróban lehet használni, az nagyon praktikus.
    Ennél a párolónál a nagy műanyag edénybe került egy kevés víz, rá lett téve erre egy lyukacsos kerek hozzávaló tál, ebbe lett azután bele öntve a zöldség. Só, ételízesítő mehet rá, át kell keverni és már csak a tetejét kell ráhelyezni.
    S mehet is be a mikróba 10 percre. Ez a pároló edény Tupper-es termék, akinek van, az nagy hasznát tudja venni ilyenkor. 
    De természeten a tűzhelyen is elkészíthető a párolt zöldség egy lábasban.
    Ennek elkészítését megtalálhatjátok a receptjeim között.

    Jó étvágyat kívánunk hozzá!