KÖRÖZÖTTEL TÖLTÖTT TOJÁSOK
HÚSVÉT | GYORS | EGYSZERŰ
HOZZÁVALÓK
6 tojás 25 dkg tehéntúró 1 kicsi fej vöröshagyma kb. 5-10 dkg ráma só őrölt pirospaprika
Elkészítés: Ez a recept alapján elkészített töltött tojás, amit most felteszek az oldalra, bármelyik húsvét alkalmával felszolgálhatjuk. Én erre a húsvétra is sok finomságot készítettem. Az egyik volt közülük a körözöttel töltött tojás. De készült még tojáskrémmel töltött tojás, s ugyanezzel töltött sonkatekercs is. Körözöttel töltött paprika és ezek mind francia saláta ágyon kínálva.



A körözöttel töltött tojás receptje szintén roppant egyszerű.
A tojásokat főzzük keményre és azután hideg vízzel hűtsük le.
Miután lehűlt, pucoljuk le a héját.
A főzés során teszek a vízbe egy-két csipet sót, s ettől könnyebben megpucolható.
Amikor ezzel megvagyunk, hosszában minden tojást vágjunk ketté és szedjük ki a tojássárgákat.
Azokat majd fel tudjuk használni a tojáskrémhez.
A hagymát szintén tisztítsuk meg a hajától és vágjuk kicsi kockákra. Adjuk a túróhoz és adjunk hozzá annyi rámát, hogy kenhető legyen a körözöttünk. Ízesítsük sóval és egy kevés piros paprikával.
A kikevert körözöttet tegyük csillagcsővel ellátott nyomózsákba vagy tortadíszítőbe és mindegyik kivájt tojásba nyomjunk belőle.
Ha van ilyen tojás kínáló tálunk, helyezzük a tojásokat szépen rá és a közepére is tehetünk díszítést vagy valami finomságot.
Én most fél kg túróból készítettem a körözöttet, így ami megmaradt, azzal megtöltöttem egy pár füstölt pulykasonkát és 3 kisebb TV paprikát, hiszen a tojásokba nem kellett sok annyi mennyiségből. De a receptnél csak 25 dkg túrót írtam hozzávalónak, ha valaki csak ilyen töltött tojást szeretne készíteni, s sonkatekercset nem. ( A paprikának a magjukat előtte eltávolítottam egy kis késsel ott, ahol levágtam a csumáját a paprikának. )
A töltött paprikának jót tesz, ha egy kis ideig áll a hűtőben és azután már fel is szeletelhetjük.
A karikákra vágott töltött paprikát a tojástál közepére tettem és az egészet megdíszítettem egy paprika virággal.
Ez pedig úgy készült, hogy egy paprikának levágtam a csumáját, ott kivágtam a magházat. Egy kis késsel körbe folytatólagosan háromszögeket vágtam a paprikában. Amikor az utolsó bevágás is megtörtént, ketté lehetett venni a paprikát , s az alsó rész, a kisebb lesz a díszünk.
Minden háromszögnél egy éles kis késsel elvágom ( bevágom ) a paprikán a héjat a paprikahústól. S azt vissza is hajtom egy kicsit. Így lesz egy virághoz hasonlító paprika virág.

Nem olyan nehéz megcsinálni és mutatós lesz a tálalás a dekorációtól.
A tojástálat pedig idén a Tesco-ban vásároltam, elég olcsón. S szerintem bármelyik háztartási boltban is meg lehet vásárolni.
De már sok-sok helyen porcelánból vagy üvegből készített tojás kínáló tálat is be lehet szerezni. Aki szeretne ilyet, érdemes megvásárolni, hiszen azzal még ünnepibbé tudjuk tenni a húsvétot.

Jó étvágyat kívánok hozzá!
