TŰZDELT VIRSLIKARIKÁK
EGYSZERŰ | KIADÓS | KREATÍV
HOZZÁVALÓK
6-8 db frankfurti virsli 1 fej hagyma kevés trapista sajt kevés füstölt szalonna ráma a tepsi kikenéséhez
Elkészítése: Ennek a feltétnek az elkészítése roppant egyszerű, de mindemellett kicsit aprólékos munkával jár.
Egy barátnőmtől hallottam, - akivel igen sok receptet szoktunk cserélni - hogy látott már ilyen kreatív ételt valamelyik oldalon is.
Én abból indultam ki, hogy amikor a virsliben sült tojást készítettem, akár készíthetnék csak virslit is, így karikára formálva, csak megtűzdelve.
Hát ilyen lett a végeredmény.
Vegyünk 6-8 db juhbeles virslit, de természetesen bármennyiből elkészíthető, a mennyiség, darabszám itt annyi, amennyit készíteni szeretnénk.
A virsliből viszont nem jó a műbeles fajta, mert azt nem lehet meghajlítani, az eltörik. Ezért mindenképpen csak juhbeles ( valamilyen frankfurti ) virslit válasszunk.
Irdaljuk, azaz vagdossuk be a virsliket, de ne vágjuk teljesen az aljáig. A hagymát, amiből elég egy kis fej is, pucoljuk meg és vágjuk kis csíkokra. A szalonnát és a sajtot szintén vágjuk kis csíkokra. Ezekre vonatkozóan nem írtam pontos mennyiséget, mert csak annyi kell, amennyi belekerül a virslikbe és hát ez a virslik darabszámától függ. Tehát nem kell sok. Amikor beirdaltuk a virsliket, minden bevágott részhez tegyünk 1 sajtot, majd a következőbe egy szalonnacsíkot, s a következőbe egy hagymadarabot. Folytassuk ezt mindaddig, míg tartanak a virslijeink.
Azután óvatosan hajlítsuk karikára és ha kell, ( bár én ennél a virslinél nem tettem ) tűzzük meg a két végét fogpiszkálóval. Ezt úgy a legkönnyebb, ha meg szeretnénk tűzni, hogy ketté törünk egy fogpiszkálót, de ne törjük el, csak törjük meg. S így tűzzük össze a virsli karikákat. A sütés után pedig távolítsuk el a fogpiszkálókat.
Ha közben kicsusszannának a betűzött sajt, illetve szalonna és hagymadarabok, tologassuk vissza.

Egy tepsit vagy hőálló tálat kenjünk rámával, - a sütőráma is tökéletes - és óvatosan fektessük bele a tűzdelt apróságokat.
Előmelegített sütőben süssük addig, amíg kicsit megolvad a sajt, ezalatt a szalonna is és a hagyma is megdínsztelődik egy kicsit és a virsli is megsül.
Ez az idő kb. 15-20 perc, sütőtől függően.
A készre sült virslik mellé kicsit kifolyhat itt-ott a sajt, de az nem baj, az a lesült sajt darabka is nagyon fincsi.
Akár főzelék mellé feltétként is fogyaszthatjuk, de egy salátával párosítva is remek és egyszerű étel.
Jó étvágyat kívánok hozzá!