HAGYMÁS KRUMPLI
EGYSZERŰ | GYORS | KIADÓS
HOZZÁVALÓK
1-1,5 kg burgonya só 1 ek. zsír 1 fej vöröshagyma 2 kk. őrölt piros paprika
Elkészítés: Ennél a krumplis köretnél a hagymának köszönhetően egy nagyon kellemes ízvilágot kapunk. Bármilyen húsos fogás mellé kínálhatjuk, de főként a magyaros ízesítéssel készült húsok mellé az igazi. A hagymás krumplit elkészíthetjük paprikásan is, de akár ki is hagyhatjuk belőle az őrölt piros paprikát. Az első fázis fotón a recés hússal és párolt káposztával látható ez a köret. Itt nem került bele őrölt paprika. Míg a fatálon és a karácsonyi díszekkel képen lévő köret paprikásan készült.

A köretünk elkészítéséhez a burgonyát pucoljuk meg, majd 2-3 vízben mossuk meg.
Azt követően tegyük fel annyi vízben főlni, amennyi bőven ellepi.
Sót természetesen ne felejtsünk el hozzá adni.
A megadott mennyiségű krumplihoz 2 teáskanál sót adhatunk.
Miután megfőtt a krumpli, szűrjük le és krumplinyomóval törjük össze. Az összetörés során még hintsük meg kevéske sóval, 1-2 kávéskanállal, mert sokkal ízesebb lesz a krumpli, ha ilyenkor még utána sózunk.
Kóstoljuk is meg és ha szükséges, még ízesítsük.

Természetesen a tálalás nem kell, hogy így labda formára kialakítva legyen megoldva.
Tegyük félre az összetört burgonyát és készítsük el hozzá a hagymát.
Bár ezt már akkor is megsüthetjük, ha azt látjuk, hogy kb. 10 perc múlva elkészül a krumplink is.
A hagymát tisztítsuk meg a héjától és kockázzuk fel.
A sertés zsírt olvasszuk fel egy kisebb lábasban és ezen a felhevített zsíron pirítsuk meg a hagymát.
Levéve a tűzről, adjuk hozzá az őrölt piros paprikát.
Majd 1-2- szer keverjük át és az egészet adjuk hozzá a tört burgonyához.
Jól keverjük el egy fakanállal, hogy mindenhová kerüljön a krumpliba az ízletes hagyma.
Ezzel el is készült a fenséges hagymás krumpli köret.
Ezzel el is készült a fenséges hagymás krumpli köret.

Természetesen a tálalás nem kell, hogy így labda formára kialakítva legyen megoldva.
De ha mégis így formázzuk meg a krumplit, nem csak finom lesz, hanem mutatós is.

Érdemes ezt az egyszerű köretet kipróbálni, akár ünnepnapon, pl. karácsonykor vagy csak egy hétköznapi ebédhez, vacsorához.
Hiszen, mint a recept elején is említettem, egy nagyon kellemes ízharmóniát kapunk a sült hagymának köszönhetően!
Jó étvágyat kívánok hozzá!