PULYKAMELLCSÍKOK HERCEGNŐ MÓDRA
EGYSZERŰ | ÜNNEPI

HOZZÁVALÓK
60-80 dkg pulykamellfilé 1 fej hagyma 5 dkg vaj vagy ráma 1 húsleveskocka 2 dl főzőtejszín 1 ek. liszt 1 kisebb fej karfiol
Elkészítés: Sajnos erről az ételről valamiért nem készült fotó, de hamarosan újra elkészítem ezt a fogást és akkor már biztosan fogok fényképezni is. Ennek az ételnek a megnevezése és elkészítése egy szakácskönyvemből való. A recept egyszerű és gyorsan el is készül az ételünk. Egy tejszínes pulykamelles ételt fogok bemutatni.
Kezdjünk először a karfiollal, mert azt még meg kell főznünk. A karfiolt szedjük rózsáira és mossuk meg 2-3 vízben, nehogy maradjanak, illetve legyenek rajta kicsike kis bogárkák.
Sós vízben tegyük fel főlni, majd ha már puhára főlt, szűrjük le a levétől és tegyük félre.
A hagymát pucoljuk meg és kockázzuk fel.
Azután a vajon fonnyasszuk meg üvegesre.
A pulykamell filét előbb szintén mossuk meg, majd vágjuk csíkokra.
Miután összecsíkoztuk a pulykahúst, hozzáadjuk a hagymához.
Felöntjük vízzel,annyival, amennyi éppen ellepi és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk meg.
Adjuk hozzá a húsleveskockát, jól keverjük át és pároljuk puhára, készre.
Egyszer-kétszer keverjük meg a főzés során és ha elfőtte a levét, akkor azt a főzés során pótoljuk.
Amikor megpuhult a pulyka husi, a félre tett karfiolt a kész pulykához keverjük.
A főzőtejszínt keverjük simára a liszttel egy kis tálkában és hozzáadva a karfiolos pulyka húshoz, sűrítsük be vele a húsételt.
Jól forraljuk össze és ezzel el is készült a pulykamellcsíkok hercegnő módra.
Köretként valamilyen tésztát vagy párolt rizst szervírozhatunk mellé.
Jó étvágyat kívánok hozzá!
Jó étvágyat kívánok hozzá!