TEPSIS KRUMPLI SONKÁVAL
EGYSZERŰ | GYORS | KIADÓS
HOZZÁVALÓK
  • 1,5 kg burgonya
  • 6-8 szelet kötözött sonka
  • bors
  • ételízesítő
  • 4-6 gerezd fokhagyma
  • zsiradék a hőálló tál kikenéséhez
  • Elkészítés: Ezt a gyors főételt akkor készítettem, amikor húsvét után megmaradt egy kevés főtt, kötözött sonka. Ez egy sonka mentő étel is egyben, mert ha azt látjuk, hogy sokat főztünk és marad belőle, kár lenne kidobni, mivel összeállíthatunk belőle egy fincsi ebédet vagy vacsorát. De természetesen nemcsak akkor lehet ezt készíteni, hanem ha erre az ételre esik a választásunk. 
    A kötözött sonkát, ha nem főtt állapotában használjuk fel, vagyis nem megmaradt sonkából készítjük a főételünket, abban az esetben mindenképpen főzzük előbb meg.
    De ennél a receptnél már főtt állapotában van a sonkánk.
    Először a burgonyát pucoljuk meg, majd mossuk meg többszöri vízben és karikázzuk fel. Sós vízben főzzük készre, de vigyázva, hogy teljesen ne főljön szét. 
    Szűrjük le a főzővizét és egy kizsírozott, netán kiolajozott vagy vajjal kikent hőálló tálba vagy kisebb tepsibe igazgassuk bele. 
    Bele is önthetjük akár, de akkor igazgassuk el a krumpli karikákat, hogy ne legyenek egy rakáson. 
    Előbb csak a felét tegyük a sütőedénybe, mert azt sózzuk, borsozzuk, ételízesítőzzük meg. 
    Pucoljuk le a fokhagymákról a héját és 2-3 gerezd  felaprított fokhagymát dobjunk a krumplik tetejére.
    Azután ráönthetjük a másik adag krumplit is. 
    Ezt is ugyanúgy ízesítjük, mint az előző rétegnél. S újabb 2-3 gerezd felaprított fokhagyma kerüljön a krumplik tetejére.
    A burgonya tetejére ráhelyezzük a sonkaszeleteket, amiket igyekezzünk vékonyra felvágni.
    200 fokra előmelegített sütőben  kb. 30-35 perc alatt süssük készre.
    Itt már minden főtt állapotban került a sütőedénybe, így nem sok sütés kell az egytálételnek. 
    Csupán a fokhagymának és a fűszereknek kell átjárnia a burgonyát és a sonka szeleteket.
    Amikor elkészült a finom krumplis-sonkás ételünk, egy remek bort is kibonthatunk mellé.
    Hozzá salátát vagy savanyúságot és friss, finom kenyeret tálaljunk.

    Jó étvágyat kívánok hozzá!