ZSÍRBAN MEGFORGATOTT DEBRECENI
EGYSZERŰ | GYORS

HOZZÁVALÓK
  • 5-6 db csemege debreceni kolbász
  • 1 ek. zsír
  • 1 mk. őrölt piros paprika
  • Elkészítés: A zsírban megforgatott, azaz sült debreceni az egyik legkönnyebben elkészíthető feltétek közé tartozik. Amit lehet előtte főzni is, ahogy én tettem, de lehet csak zsiradékon készre is sütni. A debreceni kolbászkákat először vízben megfőzzük, de vigyázzunk, hogy nehogy szét főljenek. A kis kolbászokat csak akkor tegyük a vízbe, ha már forr a főzővíz. Majd újra forrástól számítva kb. 10 percig főzzük.
    Az az igazság, hogy a főzési idő függhet attól, hogy milyen típusú debrecenit vásároltunk, de azt majd a főzés során látni lehet, hogy kell-e még főzni.
    Ahogy főlnek, szépen meg fognak dagadni a debreceni kolbászok.
    A vízből kivéve, pár percet várjunk vele, hogy hűljön, hogy a továbbiakban tudjunk vele dolgozni.
    S ha már nem annyira forró, hogy hozzá lehessen érni, 2-3 kis darabra vágjuk a főtt debreceniket. 
    Középen 3-4 bevágást végzünk - mondhatni beirdaljuk - és ezzel igen ínycsiklandozóvá tesszük küllemre is a kis debreceni darabokat. Egy serpenyőben felhevítjük egy kevés zsiradékot, meghintjük paprikával és megforgatjuk benne a kolbászkákat. Nem kell sok paprika rá, mert megkeseredik. Éppen ennek az elkerülése érdekében azonnal rátesszük a kis darab debreceniket és csak átforgatjuk, hogy színt és egy kis sült felületet kapjanak.
    Főzelékek mellé egy egyszerű, de kiváló feltét.

    Jó étvágyat kívánok hozzá!