TÜKÖRTOJÁS, AHOGY MI SZERETJÜK
EGYSZERŰ | GYORS
HOZZÁVALÓK
6-8-10 tojás só kevés étolaj papírtörlő
Elkészítés: A tükörtojás már több főzelékem mellett is megtalálható, mint a főzelékek feltétje. Legyen az egy sóska, spenót, borsó főzelék. De egy remek szendvicshez is nagyon jól illik. Ha megvajazunk egy szelet kenyeret és megkenjük mustárral, majd hagyma szeleteket fektetünk rá, s végül egy tükörtojás kerül a tetejére. Hát egy fenséges szendvics. De sült húsok mellé is kiváló feltétként kínálhatjuk.


A tükörtojást nagyon sokan úgy készítik el, hogy csak az egyik fele van megsütve a tojásnak és a másik fele, ahol a tojássárgája van, az remegős, szép látványú marad.
Mi nem így szeretjük.
Azért is osztom meg veletek, hátha másnak is ebben a formában jobban ízlene.
A tojások száma ránk van bízva. Tehát annyi tojás szükséges hozzá, amennyi tükörtojást szeretnénk sütni.
Egy serpenyőben melegítsünk fel egy kevés olajat, kb. 2-3 ek.-nyi mennyiséget.
Azután egymás mellé üssünk fel néhány tojást.
Általában a serpenyő méretétől függ, hogy mennyi fér el benne, de 3-4 tojást tudunk egyszerre megsütni.
Amikor az elsőt bele ütöttük, ( vagy egy pohárba is lehet, hogy lássuk, hogy szép egészséges-e a tojás, s azt beleöntöttük ) várjunk, míg elterül a tojás.
Aztán mehet bele a következő.
A tojás tetejét hintsük meg egy-két csipet sóval.
Hagyjuk, hogy pár pillanat alatt megsüljön az alsó fele.
Ekkor vegyünk egy konyhai szélesebb lapátot, és alányúlva a tojásnak, fordítsuk meg a serpenyőben.
Ha ez meg van, ezzel a konyhai eszközzel kicsit nyomjuk meg a tojás felületét, azaz most a tetejét, mert így kifolyik a tojás megfordított felénél, vagyis alul a tojás sárgája.
Így lesz majd szép, szilárdabb a megsült tükörtojás.
Hagyjuk így is átsülni.
Ami megint csak néhány perc.
Ha szükséges, még egyszer fordíthatunk még a lapáttal a tojáson, hogy jól átsülhessen a lágy tojás.
Miután kisütöttük így a 3-4 tojást, szedjük ki egy papírtörlővel ellátott tányérra, hogy a felesleges olajat felitassuk.

Ha szeretnénk még több tükörtojást sütni, akkor ugyanígy süssünk még párat.
Ha úgy látjuk, hogy az olajat pótolni kell, akkor tegyünk még a serpenyőbe egy keveset.
Mi így szeretjük, jól átsülve, de természetesen lágyra sütve is elkészíthető, aki azt a változatát szereti a tükörtojásnak.
A készre sült tükörtojásokat rendezzük rá egy tányérra és már kerülhet is az asztalra. Akár főzelék mellé, akár reggelire, uzsonnára.
Jó étvágyat kívánok hozzá!

