BURGONYÁS POGÁCSA
EGYSZERŰ | KIADÓS | SZÜLETÉSNAP
HOZZÁVALÓK
  • 24-25 dkg főtt, összetört burgonya
  • 35 dkg finom liszt
  • 2 dkg élesztő
  • 20 dkg liga vagy ráma
  • 2 tojássárgája
  • 2 dkg só
  • Teteje: 1 kisebb felvert tojás
  • Egyéb: sütőpapír, pogácsa szaggató
  • Elkészítés: Amikor itthon szülinapi ünneplésre kerül sor, elmaradhatatlan valamilyen sör, illetve borkorcsolya. Ami nem más, mint a pogácsa. A gyerekeknek mindenkor készülök valamilyen keksz félével is, de vagy Kati kiflit vagy valamilyen pogácsát is készítek mellé. A mostani egy burgonyás pogácsa volt. De persze nem csak szülinapi partira süthetünk pogácsát, hanem bármelyik napon is elkészíthetjük azt.
    Én ezeket a pogikat közepes méretű pogácsa szaggatóval készítettem, de lehet hozzá használni kisebb szaggatót is.
    A tetejére aki szeretne sajtot is tenni, azt is lehet. De én úgy gondoltam, hogy a krumplis pogácsa éppen így, berácsozva a tetején, az igazi.
    Először főzzük meg a krumplit.
    Nem kell hozzá sok, 2-3 db, nem túl nagy burgonya szükséges hozzá.
    Ha a főzés előtt megmérjük és valamivel több a mennyiség, akkor az a mennyiség jó lesz, hiszen még lejön a héja is a súlyból.
    S még főlni is fog, így természetesen a végén, összetört állapotában is ki kell mérni a megadott mennyiséget.
    Pucoljuk meg a burgonyát, több vízben mossuk meg és vágjuk fel kockákra.
    Egy kisebb lábasban, kevés só hozzáadásával, annyi vízben, amennyi ellepi, főzzük puhára a krumplikat.
    Majd szűrjük le a levétől és törjük össze.
    Én általában fém krumpli nyomóval töröm meg a tésztához hozzáadni kívánt burgonyát, mert azzal sokkal finomabbra lehet összetörni, mintha csak egy sima krumplitörőt használnánk erre a célra.
    Mérjük ki a megadott mennyiséget az áttört krumpliból és hagyjuk langyosra hűlni.
    Ezután adjuk hozzá a sót, a ligát vagy rámát.
    Én ligát használtam hozzá, mivel ez a tejallergia mellett is fogyasztható.
    Majd a két tojássárgáját és a lisztet is adjuk a krumplihoz.
    Végül morzsoljuk rá az élesztőt.
    Az egészet jól dolgozzuk, gyúrjuk össze. S készítsünk egy szép cipócskát.
    Hintsük meg a tészta cipó tetejét egy pici liszttel, s fedjük le a tál tetejét egy konyharuhával és meleg helyen kelesszük 30 percig.
    Miután kelesztettük fél órát, lisztezett gyúrótáblán nyújtsuk ki kb. 2 cm vastagságúra.
    Közben a sütőt kapcsoljuk be, hogy bemelegedhessen.
    Villany sütőnél 200 fokra, alsó-felső sütésre.
    Hagyományos sütőnél arra a fokozatra kapcsoljuk, ami ennek a hőfoknak a megfelelője.
    Azután egy éles késsel csíkozzuk meg a tetejét a tésztának, de arra ügyeljünk, hogy ne vágjuk át a tésztát, csak a felületét vágjuk be.
    Egy közepes vagy akár kis méretű pogácsa szaggatóval szaggassuk ki a tésztából a pogácsákat. A leeső részeket majd újra gyúrjuk át és ugyanúgy nyújtsuk ki, csíkozzuk meg és szaggassuk ki.
    Készítsünk magunk mellé egy gáztepsit, amire fektessünk rá egy sütőpapírt.
    A kiszaggatott pogikat helyezzük rá a tepsire. Természetesen annyit, amennyi ráfér.
    Ha még maradna valamennyi, azt a többit majd ezután süssük ki.
    Ha ezzel meg vagyunk, az egy, kicsi méretű tojást üssük fel egy kis tálkában és egy villával verjük fel.
    Egy ecsettel kenjük le a tetejüket.
    Ezt követően még pihentessük a tésztácskákat így a tepsin újabb 30 percen keresztül. Én ekkor már nem fedtem le konyharuhával, mert le lett tojással kenve a pogácsa teteje, s így csak szobahőmérsékleten hagytam állni a kiszaggatott tésztát.
    Amikor kellően pihent a tészta, azalatt is még szépen újra kelt, tegyük be az előmelegített sütőbe és süssük szép aranybarnára kb. 25-30 perc alatt.
    Mivel minden sütő más, így a sütési idő mindenkinél 1-2 perccel változhat.
    Ha szép pirosra sültek a pogácsáink, szedjük le egy tálcára és hagyjuk hűlni.
    De akár már langy melegen is átrakhatjuk egy kínáló tálra.
    Természetesen kihűlt formájában is nagyon finom. 
    A burgonyának köszönhetően egy nagyon könnyű pogácsát fogunk kapni.
    Egy üdítő, kávé mellé kínálhatjuk is a szeretteinknek.
    Forrás: receptneked.hu

    Jó étvágyat kívánok hozzá!