RÁNTOTT BURGONYA RÁNTOTT KOCKA SAJTTAL
EGYSZERŰ | GYORS | KIADÓS
HOZZÁVALÓK
4-5 burgonya 1 doboz kocka sajt 1 brie sajt 1-2 tojás liszt zsemlemorzsa só kb. 5 dl olaj
Elkészítés: A burgonyát nem csak pürének, tört krumplinak, hagymás krumplinak és még sorolhatnám a sokaságát, lehet elkészíteni köretként, hanem nagyon ízletes rántva is. Mellé rántott kocka sajt és rántott brie sajt készült főfogásnak és plussz köretként párolt rizst is lehet tálalni. A kocka sajt típusa lehet natúr, zöldfűszeres, vagy ki milyet szeretne elkészíteni.
Az összeállítása nagyon gyorsan meg van.
A burgonyákat pucoljuk le a héjától, mossuk meg és vágjuk fel 1/2-1 cm-es karikákra.
Ettől vastagabbra ne szeleteljük, mert akkor nehezebben fog átsülni.
Sózzuk meg őket és hagyjuk állni, míg a sajtokat előkészítjük.
A kockasajtokat bontsuk ki a csomagolásából és a brie sajtot vágjuk fel kisebb darabokra.
Egy tálkába öntsünk kb. 5 dkg lisztet, egy másik tálkába üssünk fel 1-2 tojást ( ez méretétől függhet ), sózzuk meg és villával verjük fel.
Egy harmadikba pedig kb. 10 dkg zsemlemorzsát öntsünk bele.
Először a burgonyát panírozzuk be, előbb lisztbe, majd a felvert tojásba és végül a zsemlemorzsába hempergessük meg.
Azután a sajtokat is panírozzuk be.
De amikor egyszer bepaníroztuk, akkor még egyszer tegyük ezt meg, de elég már csak a tojásba és a zsemlemorzsába újból megforgatni.
Egy lábaskában vagy egy magasabb falú serpenyőben forrósítsuk fel az olajat és süssük ki benne a bepanírozott sajtokat.
Ez viszonylag gyorsan meg van.
Közben forgassuk is meg a sajtokat akár többször is a sütésük során.
Egy papírtörlőre szedjük ki, hogy a felesleges zsiradékot felitassuk.
Majd süssük ki a burgonyákat is.
Azoknak a sütése kicsit tovább tart, de szépen átsül a burgonya is, nem kell külön megfőzni előtte a krumplit.
Ugyanúgy a kisült krumplikat is szedjük ki egy papírtörlővel leterített tányérra.
Mellé aki szeretne párolt rizst is készíthet.
Ami készülhet lábasban is, de ha nagyon sietve szeretnénk egy gyors vacsoraként ezt a főételt felszolgálni, akár tasakos rizst is készíthetünk hozzá.
Én nagyon ritkán, ha kevés az időm, azt is szoktam készíteni.
Amikor már nem túl forró a rizs, egy formázó kanállal kis gömböket formálhatunk a rizsből és mindjárt egy nagyon mutatós tálalást tudtunk oda varázsolni az asztalra.
Ezt a formázó kanalat sok háztartási vagy kínai üzletben meg tudjuk vásárolni.
Én magam nagyon szeretem, nemcsak rizst, hanem tört burgonyát, hagymás burgonyát, s más formálható köretet is remekül lehet formázni vele.
Majd tálaljuk egy szép kínáló tálon a szép rizs labdákat és a frissen sült rántott krumplit és rántott sajtokat.
Ez a finomság egy gyors vacsoraként remekül megállja a helyét.
Jó étvágyat kívánok hozzá!