SAJTOS BUNDÁBAN SÜLT SERTÉS KARAJ
EGYSZERŰ | KIADÓS | KIADÓS
HOZZÁVALÓK
  • 10 szelet sertés karaj
  • őrölt fekete bors
  • 4 + 2 ek. finom liszt
  • 1 tömlős natúr sajtkrém
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 2 tojás
  • 1-2 dl tej
  • a sütéshez olaj
  • Kontaktlencsék 30-50%-kal olcsóbban mint a boltokban! AJÁNDÉK, 990 Ft értékű kontaktlencse-ápolófolyadék! Nézze meg most »
    Elkészítés: A sertés húsokból rengetegféle főétel készíthető. Én az egyik vasárnapi ebédhez ezt a sajtos panírban készült sült húst tálaltam. Nagyon ízletes volt, hiszen ez most nem egy egyszerű rántott hús lett, hanem a panírja kicsit fokhagymás, kicsit sajtos és olyan légies, mint a párizsiasan kisütött húsé. Természetesen csirkemellből is elkészíthető, ha valaki inkább azzal szeretné ezt a remek fogást elkészíteni.
    A hússzeleteket klopfoljuk ki és mindkét oldalukat sózzuk meg. Hagyjuk állni mindaddig, míg elkészítjük a panírt.
    A tojást keverjük ki a sajtkrémmel és ízesítsük ízlés szerint sóval és őrölt borssal.
    Azután adjuk hozzá a 4 ek. lisztet és a tejet. Először csak 1 dl tejjel keverjük ki a masszát és ha úgy látjuk, hogy túl sűrű, adagoljunk még hozzá egy keveset.
    Ennek a tésztának kicsit sűrűbb állagú palacsinta tésztának kell lenni. 
    Végül reszeljük bele a fokhagyma gerezdeket.
    Egy lábasba vagy serpenyőben melegítsünk bő mennyiségű olajat, 1/2-3/4 litert és forrósítsuk fel.
    Egy tányérba helyezzük magunk elé a 2 ek. lisztet, majd mellé a kikevert sajtos masszát.
    A hússzeletet először mártsuk meg a lisztben és azután a sajtos keverékben. 
    Gyorsan tegyük bele a zsiradékba és süssük aranybarnára.
    Mindegyik hússal járjunk el ily módon. Túl sok hús szelet ne kerüljön bele a zsiradékba, mert sütés közben megdagad a panír.
    Mellé bármilyen köretet kínálhatunk. Lehet rizses, krumplis köret és valamilyen saláta vagy párolt zöldség.
    Mindegyik kísérővel ízletes fogást varázsolhatunk az asztalra.

    Jó étvágyat kívánok hozzá!
    Lupercalia
    2019-04-21
    Köszönjük szépen! Szeretettel: Andrea
    erzsike
    2019-04-20
    Kedves Andrea! Én is nagyon sok szeretettel kívánok neked és a párodnak Kellemes húsvéti ünnepeket és sok locsolót! Szeretettel: Erzsike
    Lupercalia
    2019-04-19
    Kedves Erzsike! Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok Neked sok szeretettel! Üdvözöllek: Andrea.