TÚRÓVAL TÖLTÖTT ZSEMLE
EGYSZERŰ | GYORS | KIADÓS
HOZZÁVALÓK
  • 6-8 zsemle
  • 50 dkg túró
  • 6 ek.+ 4 ek. cukor
  • 2 vaníliás cukor
  • 2 tojás
  • 3-5 dkg mazsola
  • 1 citrom lereszelt héja
  • 1/2 l tej
  • külön a zsemlék meglocsolásához: 2 ek. cukor
  • 1 dl tej
  • tetejére: porcukor, ráma a tepsi kikenéséhez
  • Elkészítés: A túróval töltött zsemlét már gyerek koromban is imádtam, az anyukám gyakran készített nekünk. A bátyámmal mindég örültünk ennek a fincsi desszertnek. Így természetesen én is szívesen készítettem a gyerekeimnek kisebb korban is és már most felnőtt korukban is. A töltött zsemlét szintén sokféle módon el lehet készíteni, de én maradtam annál a receptnél, amit még anyukámtól tanultam.
    A zsemlék mennyisége ennél a receptnél változhat, mert ha kisebbek a zsemlék, akkor 8-9 db-ból is elkészíthetjük ezt a desszertet, de ha nagyobb zsemléket vásároltunk, kevesebb is elég. Mint most én 6 nagyobb zsemlét számítottam.
    A zsemléknek először vágjuk le a kalapjukat, s a belsejét kézzel szedjük ki, annyira, hogy legyen ürege a zsemlének.
    De a kiszedett zsemle belsejét ne dobjuk el, mert azt fel fogjuk használni.
    Egy ( jelen esetben nagyobb méretű ) tepsi alját vajazzuk ( rámázzuk ) ki.
    Majd a 1/2 l tejet keverjük el 4 ek cukorral és 1 vaníliás cukorral. 
    Minden zsemlét és a tetejét is  mártsunk meg a cukros tejben, de éppen csak mártsuk bele, ne áztassuk el. A zsemlék tetejét ezután tegyük félre egy tálcára vagy tányérra, s  a zsemléket pedig a  kivajazott tepsibe fektessük bele szépen egymás mellé.
    Ezt követően a zsemle bemártása után megmaradt tejet adjuk hozzá a zsemle belsejéből kikapart zsemle darabokhoz.
    A túrót keverjük el a 6 ek. cukorral és az 1 cs. vaníliás cukorral. Majd adjuk hozzá a 2 tojást, keverjük el és ezután keverjük hozzá a tejes zsemle darabokat. 
    A citromot mossuk meg és reszeljük bele a héját. Végül a mazsolát is adjuk a keverékhez. 
    De aki nem szereti a mazsolát, az ki is hagyhatja ezt a hozzávalót.
    Végül szépen osszuk el a zsemlék belsejében a túrós masszát.
    A félretett kalapokat helyezzük rá a megtöltött zsemlékre. 
    Előmelegített sütőben süssük meg a fincsi túrós zsemléket, de a sütés vége felé, kb. 15 perc elteltével vegyük ki a sütőből a tepsit és locsoljuk meg a zsemlék tetejét az 1dl tejjel, amibe előtte keverjük bele a 2 ek. cukrot.
    Toljuk vissza a sütőbe és még süssük további 5 percig.
    A sütés után várjunk vele egy kis ideig, hogy hűljön, hiszen tűzforrón nem lehet enni.
    S azután hintsük meg a tetejét porcukorral és fogyasszuk jó ízűen.
    Nagyon finom hozzá a vanília mártás is. Annak elkészítését szintén megtaláljátok a receptjeim között.

    Jó étvágyat kívánok!