TOJÁSRÁNTOTTÁS-BORSÓS SÜLTHÚS
KIADÓS | ÜNNEPI | HÚSVÉT
HOZZÁVALÓK
  • 6-8 szelet sertés karaj
  • 5 dkg füstölt szalonna
  • kb. 20 dkg borsó
  • 5 tojás
  • 10 dkg trapista sajt
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 ek. mustár
  • 2 dl tejföl
  • só, bors, kevés zsiradék
  • Kontaktlencsék 30-50%-kal olcsóbban mint a boltokban! AJÁNDÉK, 990 Ft értékű kontaktlencse-ápolófolyadék! Nézze meg most »
    Elkészítés:
    Első lépésként  a borsót főzzük meg  és szűrjük le. A főzővízbe tegyünk pici sót is. A húst klopfoljuk ki, de ne túl vékonyra. Sózzuk, borsozzuk meg mindkét oldalát. Egy serpenyőben forrósítsunk kevés zsiradékot és a húst mindkét oldalról süssük meg.
    A szalonnát kockázzuk fel, de a bőrét ne használjuk fel és egy serpenyőben olvasszuk ki zsírjára és süssük üvegesre. A tojásokat verjük fel villával, adjuk hozzá a lecsepegtetett borsót és adjuk az egészet a szalonnához és süssünk belőle rántottát. A tejfölt keverjük ki a mustárral és a fokhagymával, amit előzőleg tisztítsunk meg a héjától és aprítsunk fel. Ízesítsük sóval, borssal.

    Egy közepes méretű tepsit kenjünk ki vékonyan zsiradékkal, fektessük bele a kisütött hússzeleteket, tegyünk mindegyik tetejére a borsós, szalonnás rántottából, majd halmozzunk a tetejére a mustáros tejfölből.
    A sajtot reszeljük le és minden tejfölös húst szórjunk meg a sajttal. Előmelegített sütőben süssük addig, amíg a sajt rá nem olvad. ( Aki úgy szereti, meg is piríthatja a sajtot.)
    Bármilyen körettel kínálhatjuk. Én most tejfölös burgonyapürével és fejes salátával tálaltam.
    Mindkét recept elkészítési módja megtalálható az oldalon.

    Jó étvágyat kívánok hozzá!